„Nem leszedált anyára van szüksége a gyerekemnek” – Király Kitti szabadulása a pánikbetegségből

Kitti az első pánikrohamát hatévesen élte át, később pedig sokáig gyötörte az a kényszerképzet, hogy meg akarják mérgezni. Aludni is csak kislámpa mellett tudott, mivel attól félt, hogy ha a sötétben elalszik, nem ébred föl többé. Mindez a kilencvenes években történt, amikor még nem volt általánosan elfogadott pszichológushoz fordulni. Mivel Kittinek testi tünetei is voltak, a szülei különböző vizsgálatokra vitték, de minden lelete negatív lett. A nővére férjhez ment, ez nagyon megviselte, mivel őt érezte a legközelebb magához a családban. A veszteségérzést némileg enyhítette, hogy sokat lehetett testvére új családjával. Ettől megnyugodott, de az érettségi vizsgák időszaka ismét előhozta a szorongásait, és a pályaválasztás terhe is megviselte. A pszichiáterek gyógyszerrel kezdték kezelni, egy idő után már vénásan kapta a nyugtatót. Közben a szülei régóta rosszul működő házassága – amely valószínűleg erősen közrejátszott abban, hogy Kitti megbetegedett – végképp tönkrement. Rosszullétei egyre súlyosabbá váltak.

„Amikor mindennap van három rohamod, az olyan, mintha egy maratonnak tennéd ki a testedet. Borzalmas napok voltak. Gyakorlatilag a szívinfarktus és az agyvérzés tüneteit éreztem többször is.”  

„Hol mellkasfeszülés, hol kéz-, hol nyelvzsibbadás gyötört, hol folyt a nyálam, és nem tudtam beszélni. Időnként az ájulás környékezett, fájt a fejem, a szememet is alig tudtam nyitva tartani.” 

„Megesett, hogy autóvezetés közben egyik pillanatról a másikra leesett a kormányról a kezem, és csak annyi lélekjelenlétem volt, hogy beletapostam a fékbe, és megálltam” – idézi fel Kitti e gyötrő állapot fázisait, és vallja, hogy aki pánikbeteg volt, vagy aki pánikbeteg, az az is marad. Ugyanis nagyon kevés olyan ember van, akinél ez varázsütésre eltűnik. Inkább az történik, hogy a pánikbetegségben szenvedő ember, mint ahogyan Kitti is, megtanulja a tudatosabb énjével kezelni a rohamokat. 

Kitti fiatalon, 25 évesen anyuka lett. Áron, a kisfia nem volt tervezett gyerek, védekezés mellett fogant, de az édesapával elfogadták és vállalták őt. Kitti a gyermekvállalás előtt sem volt jól. Állandó gyógyszerei közé tartozott a napi három Xanax, két hangulatjavító, plusz egy másik nyugtató a rohamokra. Azonban a várandósság idején a megváltozott hormonális állapotnak köszönhetően jobban lett, abba tudta hagyni a gyógyszerek szedését, kitisztult a szervezete, a párjával házat újítottak fel, a sok feladatot örömmel végezte. 
Ha jöttek is a rohamok, kevesebb, mint korábban, és úrrá tudott lenni rajtuk. A szülés után azonban az állapota még súlyosabbá vált, mint korábban. Párjával, aki a pánikrohamokat hisztinek könyvelte el, eltávolodtak egymástól. A picivel való minden feladat csak rá hárult, ő pedig megrettent a hatalmas felelősségtől. Jogi tanulmányait is félbehagyta, ebben az időszakban ébredt rá arra, hogy senki fölött nem merne ítélkezni. Ekkor már tudta, milyen az, amikor valaki otthonról kap egy „csomagot”.  

S hogy miképp lehet ebből felállni? Kellett hozzá kívülről érkező segítség, de kellett hozzá az is, hogy Kitti akarja elfogadni ezt a segítséget, amely végül élete nagy lehetőségévé vált. Így idézte fel a sorsfordító napot:
„Nem hiszek a véletlenekben azóta sem. Éppen autóztam, amikor a kalocsai helyi rádió reggeli adásában a pánikbetegség és a hipochondria volt a téma. És annyi butaságot hordtak össze a műsorvezetők, hogy írtam nekik egy üzenetet, hogy figyi, ha ezt a kutya megenné, akkor biztos, hogy szörnyet halna tőle, illetve, hogy nekem huszonhat évesen több leletem van már, mint némelyik hetvenévesnek. Visszahívtak, hogy akarok-e élő adásban beszélni minderről. Akartam. 

Így történt, hogy néhány nap múlva bementem a rádióba, és negyedórát beszélhettem a hallgatóknak a betegségemről. Akkora mázlim volt, hogy pont a főnök volt a műsorvezető. Ezt követően pedig munkát ajánlott fel nekem. 

Először azt hittem, hülyéskedik.”

Kép

Fotó forrása: Király Kitti

Kitti végül belevágott a nagy kalandba. Fél éven keresztül minden áldott nap autodidakta módon tanulta a szakmát. Bement a stúdióba, figyelte a többieket, sok könyvet elolvasott a kommunikáció és a rádiózás témájában, külföldi adásokat hallgatott. Végül a rádió lett az útja és a mentsvára. 

Az új hivatással kinyílt előtte a világ. Ő pedig rájött arra, hogy önerőből sok mindenre képes, ahogyan arra is, hogy a párjával a kapcsolatuk nem működik tovább, és ki kell szállnia a negatív spirálból. Búcsút vett gyermeke apjától, de azt mindketten megfogadták, hogy a közös kisfiuk ennek nem lehet a vesztese. Ehhez tartják magukat ma is. 

Kitti eldöntötte, hogy teljesen leáll a gyógyszerekkel: „Tudtam, hogy támaszra van szükségem, de az már nem lehet a gyógyszer, hiszen a gyerekemnek nem egy leszedált nőre van szüksége, hanem egy teljes értékű anyára, akire, ha később majd visszagondol, nem azt fogja mondani, hogy valahol ott ült a kanapén, hanem azt, hogy milyen sok jó időt töltöttem vele.” A leállás az orvosok szerint legalább nyolc hónapot szokott igénybe venni, Kitti azonban nem akart ennyit várni. „Fogtam a gyógyszereket, beleraktam őket egy csíkos nejlonszatyorba, és kidobtam mindet a kukába. De senki ne csinálja ezt utánam, mert az elvonási tünetek brutálisak voltak.” 

„Megkértem anyukámat, hogy vigye el magához a kisfiamat, én pedig napokig ültem a víz nélküli fürdőkádban ruhában, mert nem mertem onnan kiszállni. Az volt nekem akkor az anyaméh.” 

Hosszú napok, hetek, sőt hónapok teltek el küzdelemben, hiszen a rohamok még sokáig szabdalták Kitti mindennapjait, de ő eltökélt volt. A legfőbb célul azt tűzte ki, hogy a gyereke egészségesen lássa őt. „Ez volt a mantrám, és tudtam, hogy csak az agyam játszik velem. Tudtam, hogy nem fogok belehalni, és sikerülni fog.”

Kitti ahhoz, hogy valóban jól legyen, sok mindent – jóga, családállítás, meditáció – kipróbált. Végül az önfejlesztő könyvek, mások életútja, példája segített neki abban, hogy teljesen rendbe tegye magát. Később a kisfiával Budapestre költözött, itt kapott továbblépési lehetőséget a rádiózásban. Ekkor tényleg teljesen új fejezet kezdődött az életében. Egy társkeresőn megismerkedett azzal a férfival, akihez nyolc hónap múlva férjhez is ment, s akivel igazán megértik egymást a mai napig. Egy új hivatás is rátalált, a műsorvezetés mellett esküvői szertartásvezetőként is dolgozik.

Kitti ma hálás azért, ha a történetét megoszthatja másokkal. Szeretné, ha minél több embernek segíteni tudna a saját példáján keresztül. 

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallható:

A cikk és a podcast megjelenésének támogatója a Szerencsejáték Zrt.