Ki van a mez alatt?

Kép: Profimedia - Red dot

2002-ben a brazil válogatott megnyerte a világbajnokságot. A hatalmas ováció és ünneplés közepette, ami a stadion lelátóin, a világ legkülönbözőbb pontjain a tévékészülékek előtt, és magán a focipályán a játékosok között is zajlott, néhány játékos a győztes csapatból levette a mezét. Nem kisportolt, meztelen felsőtestüket villantották meg, hanem fehér pólóikon a következő feliratokat: „I belong to Jesus”, azaz „Jézushoz tartozom”, és „God is faithful”, vagyis „Isten hűséges”. Az akkor még alig húszéves brazil középpályás, Kaká, aki először szerepelt a nemzeti válogatottban, kivette a részét az „akcióból”. De ne szaladjunk ennyire előre.

A brazil álom

Ricardo Izecson dos Santos Leite 1982. április 22-én látta meg a napvilágot Brazíliavárosban, Bosco Izecson Pereira Leite építőmérnök és Simone Cristina dos Santos Leite tanárnő első gyermekeként. Öccse, Digao, aki maga is focista, hátvéd, jelenleg a New York Red Bulls játékosa, három évvel később született, és Kaká voltaképp neki köszönheti becenevét, mivel testvére sokáig nem tudta kimondani a Ricardót. Kaká egy interjúban elárulta, hogy bár kiskorukban, mint a fiúk általában, sokat civakodtak, nagyjából serdülőkoruk óta vége a csatáknak, és öccse egyben az egyik legjobb barátja is. A szülők kezdettől fogva keresztény szellemiségben nevelték a fiúkat. Ricardo a baptistákhoz járt általános iskolába, és ekkor még arról álmodozott, hogy teniszcsillag lesz. Nyolc éves, amikor testnevelő tanára felfigyel rá, és javasolja szüleinek, hogy vigyék el focizni. Innentől kezdve a kis Kaká egyre intenzívebb elkötelezettjévé válik a labdarúgásnak, és álmai is ebbe az irányba viszik tovább. A Sao Paulo csapatában kezd, és tizenhárom évig itt is marad. Hazája igazán 2001-ben figyelt fel rá, amikor a Sao Paulo csapata Rio ellen játszott, és az utolsó két percben Kaká két gólt is lőtt, ezzel megnyerve a kemény meccset. 2002-ben bekerül a brazil nemzeti válogatottba, ahol a fiatal futballista olyan korábbi, nagy ideáljaival játszhat együtt, mint Ronaldo, Rivaldo vagy Ronaldinho. Ekkorra már több európai klub is érdeklődik a frissen felfedezett középpályás iránt. Gyerekként, amikor éppen nem élesben a pályán, hanem a Playstation számítógépes játékon élt szenvedélyének, mindig az A.C. Milant választotta virtuális csapatának. 2003-ban, mintegy huszonegy évesen ez a vágya is valóra válik, amikor is átigazol az olasz sztárcsapatba. Már az itt töltött első évében megnyerik az olasz bajnokságot, valamint az európai szuperkupát. 2005-ben a Bajnokok Ligája legjobb középpályásának választják. 2007. december 2-án Kaká megkapja az Aranylabdát, mely az európai futballban elérhető legnagyobb egyéni kitüntetés. Csapatán, családján és a szurkolókon kívül, köszönetet és hálát mond Istennek is. „Megengedte, hogy ma itt legyek” – nyilatkozta. 2009 elején a Manchester 100 millió fontért meg akarja vásárolni, de Kaká marad. Ugyanazon év nyarán azonban mégis átigazol a Real Madridba, ahonnan azonban négy év után, 2013 szeptemberében megint visszatér Milánóba. Válogatottként 2006-ban és 2010-ben is szerepel a vb-n.

Krízisek

Szépen ívelő pályája nem volt annyira zökkenőmentes, mint amilyennek elsőre látszik. A sportoló karrierjét többször is beárnyékolta egy-egy sérülés, amiből nemegyszer kétes és lassú volt a felépülés. Felnőtt pályafutása és komolyabb sérülései előtt is szembe kellett néznie bizonyos fizikai kihívásokkal. A kamasz Ricardo ugyanis korosztályához képest kicsinek és soványkának számított, így első rendes szerződéskötése után a Sao Paulonál, szigorúan előírt étrendet kellett követnie, és egy lézeres szemműtéten is át kellett essen, mert rövidlátása egyre nagyobb akadályt jelentett a teljesítményében. Az első igazi krízis azonban tizennyolc évesen érte, amikor egy nyaki sérülés majdnem frissen indult karrierjének a végét jelentette. Megcsúszott egy uszodai tribünön és fejjel előre úgy érkezett a medencébe, hogy eltört a hatodik csigolyája. Azonnal kórházba szállították, orvosai szerint már az is csoda volt, hogy túlélte, és hogy nem bénult le, de jövőjéről és a profi futballba való visszatéréséről sokáig senki nem mert semmi biztatót nyilatkozni. A felépülés hosszú volt és testileg-lelkileg megterhelő. Kaká később több helyen is úgy nyilatkozott, hogy a hite nem csak átsegítette ezen az időszakon, de meg is erősödött általa. Neki és családjának mély meggyőződése, hogy imáik nem voltak hiábavalók, és Isten mentette meg a fiatal tehetség életét. Kaká türelmet, kitartást és még elmélyültebb hitet nyert az eset által. Nem utolsó sorban pedig volt ideje átgondolni, mi az, ami igazán fontos az életében, és mik azok a célok, amelyekért ezután még inkább megtanul harcolni. A másik nehéz időszak a Real Madridhoz való igazolását követte. 2009-ben lágyéksérülés miatt kell kihagynia jó pár mérkőzést, 2010-ben pedig térdsérülése tartja távol a focitól közel fél évig. 2011-es visszatérésekor több fórumon is elmondja, mennyire hálás Mourinho-nak, a csapat edzőjének, aki mindez idő alatt egy pillanatra nem vonta meg tőle sem a bizalmat, sem a bátorítást. Egy brazil rajongói oldalon megjelent nyilatkozatban Kaká úgy fogalmazott, hogy a Jézusba vetett hitéből merített erőt, és mindvégig biztos volt benne, hogy a sérülések is Isten neki szánt tervének a részei. Friss kezdését, illetve újrakezdését az AC Milannál újabb izomsérülés árnyékolta be. Az orvosok nem jósoltak gyors felépülést, Kaká pedig kijelentette, hogy a pályára való visszatéréséig nem fogad el fizetést a csapattól. „Úgy határoztam, hogy nem kérek semmit a Milantól, csak szeretetet és támogatást, míg jobban nem érzem magam, míg játékra alkalmas nem leszek újra” – nyilatkozta videóüzenetében.

Egy hiteles család

Azon sem csodálkozhatunk, hogy a játékos példás családi életet is él. Caroline Celicót, akit szülei révén ismert meg, három év udvarlás után, 2005-ben vette el, Sao Paulo egyik evangélikus templomában. Ám ennél nagyobb tanúságot is tett a sztárpáros hitük és szerelmük komolyságáról, amikor bejelentették, hogy mindketten szűzen mentek a házasságba. Amikor egy interjúban megkérdezték, vajon rögtön tudta-e, s ha nem, mikor jött rá, hogy Caroline az igazi, Kaká így válaszolt: „Először csak barátokként indultunk, később kezdtünk el randizni. A kapcsolatunk során fokozatosan jöttem rá, hogy ő a nekem való társ, körülbelül két év ismeretség után.” Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a romantika ne volna fontos része a kapcsolatuknak. A sztár Velencébe vitte el barátnőjét, hogy ott kérje meg a kezét. Caroline mostanra ünnepelt gospel énekesnő. Házasságukból eddig két gyermekük született, Luca, aki lassan iskolás korba lép, és a két és fél éves Isabella. Kaká szeretetteljes, de következetes apuka. Felesége egy interjúban úgy fogalmazott, ha nemet kell mondani valamire a gyerekeknek, édesapjuk szava többet nyom a latban. Kaká ehhez annyit fűzött hozzá, hogy amikor kell, szigorú, és bár egy apának nehéz bármire is nemet mondania, ez is része a nevelésnek.

A hírnév

A bevezetőben már említettünk egy látványos példát arra, mire használhatja egy sztár a népszerűségét. A meccseken hordott, pólókra nyomtatott és futball cipőbe hímzett vallomásokon túl, a focista sosem mulasztja el a játék végén az égre emelni a tekintetét, és hálát adni. Magánéletével tudatosan, hiteles példát állítva is kiáll értékrendje mellett, és emellett társadalmi szerepvállalása komoly adományok és szociális akciók formájában is megnyilvánul. Belépett a brazil alapítású „Atletas de Cristo” szervezetbe, aminek hasonló gondolkodású és célú sportolók az elkötelezett tagjai. Az ENSZ nagyköveteként részt vesz az éhezés és szegénység elleni küzdelemben. Egyházát nem csak eszmeileg, anyagilag is komolyan támogatja. Saját bevallása szerint, néha vágyik arra, hogy normális, hétköznapi ember legyen, akit nem követnek lesifotósok, és nem hasonlítgatják folyton össze másokkal. Megtanulta, hogy a hírnévnek nem csak pozitív oldala létezik, ugyanakkor az, hogy sokak példaképévé vált, fantasztikus lehetőség, hogy hitet tegyen Jézus és a Gondviselés mellett, amit ő, ahogy egy a spanyol tévének adott interjúban fogalmazott, a saját életében többször is, konkrétan megtapasztalt. Kaká fontosnak tartja, hogy rajongói reálisan lássák őt, esendő emberként, akinek ugyanúgy, mint bárki másnak, vannak jó és rossz tulajdonságai. Tizenkét éves volt, amikor a protestáns vallás szerint megkeresztelkedett. Az eseményhez komoly lelki élménye fűződik. Több helyen is mesél arról, hogy valami mélyen megváltozott benne, közelebb került Istenhez, és szinte új ember lett. Innentől számítja hite iránti elkötelezettsége kezdetét, mely időtállónak bizonyult. Amikor megkérdezik, gondolta volna-e a kezdetek kezdetén, hogy egyszer az egész világ szeretni és ünnepelni fogja, szerény és őszinte választ ad. „Arról álmodtam, hogy a Sao Paulo profi játékosa legyek, és talán arról, hogy egyszer szerepelhessek a nemzeti válogatottban. De ahogy a Biblia több helyen is mondja, Isten sokkal többet tartogat számunkra, mint amit valaha is kérni mernénk vagy el tudnánk képzelni.” 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti