Kanyonos kalandra fel! – Szurdoktúrák, nem csak karantén idejére

Aki esetleg olvasta az előző „korona-túrás” cikkemet, az már többnyire tisztában van a filozófiámmal: karanténban nem nagyon lehet mást csinálni, kirándulni kell. Most, a nyitás időszakában pedig azért megyünk, mert túrázni élmény – leginkább izgalmas helyeken, ahová szívesen jönnek a gyerekek is.

túraútvonal gyerekekkel
Kép: Freepik

Mert bár mi, felnőttek, nem ununk rá a zöld szín ezernyi árnyalatára, a friss levegőre, a csendre, pár kilométernyi séta után nincs az a kisgyerek, aki ne állna neki programokat gyártani, mert éhes, mert fáradt, és mert unatkozni kezd. Amikor egy barátnőmmel ilyesmiről beszélgettünk, azt javasolta, hogy vigyünk finom ennivalókat, tartsunk klassz piknikeket, mert ha a kölkök hasában béke van, a jókedv garantált… „Nos, hát ezért viszünk mi mindig grillcsirkét…” – gondoltam magamban, aztán hangosan megtoldottam azzal a szóval, amivel garantáltan vidám óráknak nézhetünk elébe, még a nyafizós, otthonülős gyerekkel is. Ez a varázsszó nem más, mint a szurdok.

Ebben az ajánlóban két Budapesthez közeli szurdoktúrát szeretnék bemutatni – egy hosszabbat és egy rövidebbet, kinek-kinek ideje, kedve szerint.

A túrákhoz feltétlenül szükségeltetik bakancs, a szülők részéről pedig némi tolerancia a patakok, sziklák, vizes zoknik iránt.

1. túra: a Gaja-szurdok meghódítása

Az első javaslat egy könnyed, 8,5 kilométeres túra, 250 m-es szintkülönbséggel, amely Fehérvárcsurgó mellett, a Gaja-völgyi Tájcentrum bejáratától indul. Autónkat a tájcentrum melletti parkolóban hagyjuk, majd két opció közül is választhatunk: a túra elejére, vagy inkább a második felére időzítsük annak izgalmas szurdok-részét? Mi az utóbbi mellett döntöttünk – nem mellesleg azért, mert így kihagyhattunk a túra elején egy igen meredek kaptatót… Ezen azonban – mint kirándulásunk végén azt megállapíthattuk – leereszkedni sem olyan egyszerű. Mi tehát fordítva indultunk neki: a kék jelzésen kezdtük, amely egy vékony ösvényen indul a műút mellől. (A műúton visszagyalogolni kicsit veszélyes, a kisgyerekekre fokozottan ügyelni kell.) Miután kereszteztük a Gaja-patakot, balra elindulunk a kanyargós kis ösvényen, előbb a kék, majd a kék ▲-et követve, amelyről hamarosan a piros jelzésre térünk át. Az egész út táblákkal, jelzésekkel remekül ellátott: ha magunktól nem vennénk észre az út mentén sorakozó hatalmas halmokat, egy tábla is figyelmeztet minket, hogy épp őskori halomsírok mellett járunk. Utunkat a piros jelzésen folytatva megyünk tovább az Alba Regia-forráshoz, amelynél idilli körülmények között pihenhetünk és falatozhatunk egy kicsit, mielőtt továbbmennénk a K+ jelzésen a Károlyi-kilátó irányába. A modern, kissé a mélység fölé „lógó” építmény a K+ jelzésről egy kis kitérővel érhető el a K▲ jelzésen haladva. A kilátótól visszaérve a K+ jelzésen megyünk tovább, majd rátérünk az Országos Kék Túra útvonalára, amely a Gaja-patak mellett haladva a szurdok legszebb részeit tárja fel a lelkes túrázó előtt.

A hatalmas sziklákon, a csobogó patakon és a lenyűgöző természeti adottságokon túl táblák hívják fel a figyelmet a Gaja-szurdok főbb látványosságaira: a nehezen megközelíthető, de izgalmas Sobri Jóska-barlangra, a Vaskeresztre és Ádám-Éva fájára.

A szurdokból kiérve ismét a K+ jelzésre térünk rá, amely a Pisztrángos-tó mellett elhaladva – ahol remek, padokkal, tűzrakó helyekkel kiépített piknikzőhely is található – kivezet a Gaja-völgyi Tájcentrum bejáratához, az autónkhoz.

2. túra: A Dera-szurdok, a család kedvence

Következő kirándulásunk a Pilisi erdőkbe vezet: a csodálatos Dera-szurdokot járjuk végig egy 15 kilométeres túra során. A táv kb. 3,5-4,5 óra alatt teljesíthető – nekünk hosszabb időbe telt, annyit álmélkodtunk a látnivalókon. A szintemelkedés 420 méter, amely a túra elején, egy körülbelül 4 kilométeres szakaszon érzékelhető, majd egy csodálatos és kényelmes sétában lehet részünk a kirándulás hátralévő szakaszán.
Miután autónkat Csobánka nyugati határánál, a Plandics tér közelében hagytuk, a Z jelzésen indulunk el. A faluból kiérve egy széles szekérúton sétálunk végig, majd beérünk az erdőbe, ahol rövid emelkedő után a zarándokhelyként is ismert Szentkúthoz érkezünk.

A forrás vizének gyógyító, csodatévő hatást tulajdonít a néphagyomány – érdemes érte leereszkedni a meredek lépcsősoron.

Tovább követve a Z jelzést, némi kaptató után elérjük a Hosszú-hegy gerincét, ahol az ösvény melletti kilátópontokon a környező táj panorámájában gyönyörködhetünk. A hegygerincről lejjebb ereszkedve haladunk tovább az erdőben a Z jelzésen, majd egy elágazásnál rátérünk a Z◼ jelzésre. A Som-hegyi turistaház mellett elhaladva a K◼ jelzésen ereszkedünk tovább az egyre meredekebb ösvényen a Kovács-patakhoz. A völgybe leérkezve a K jelzésre térünk át, amely végigvezet minket a Dera-szurdok kalandos részein, ahol a Dera-patak mentén – néhol csúszós, mászós, néhol oldalazós technikával –, masszív vagy kevésbé masszív fahidakon és pallókon keresztül vezet tovább az út a gyerekek és a kihívásokat kedvelő felnőttek örömére. Maga a szurdok körülbelül egy kilométer hosszan szórakoztat kicsit és nagyot egyaránt gyönyörű látványával, hatalmas szikláival, a jó kondit megkövetelő kihívásaival.

Kép
Dera-szurdok

Dera-szurdok - Kép: Wikipedia

A szurdokot elhagyva egy parkolón haladunk keresztül, majd hosszú kilométerekre ismét bevesszük magunkat az erdőbe egy kényelmes séta erejéig. Ennek a végén a Szentkút alatti réten térünk rá a túránk elejéről megismert útra, amely a Z jelzésen keresztül vezet vissza minket Csobánkára.

Bármelyik túrát is választjuk, garantált a siker – mind a felnőttek, mind a gyerekek körében.

Amire figyelnünk kell, az az időjárás: a nagy esőket követően a szurdokban folydogáló patakok megduzzadnak, „megvadulnak”, a sziklák csúszósabbá válhatnak. Ezért érdemes e kirándulásokat szárazabb időjárási viszonyokra tervezni; a gyerekek így kevésbé vizesen és a szülők is kevesebb ősz hajszállal nyúlnak majd el az otthoni fotelban.

Forrás: a Magyar Természetjáró Szövetség weboldala (www.termeszetjaro.hu)

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti