Isten éltesse a 60 éves Ilcsi márkát!

A természetben minden bőrproblémára van megoldás – állította mindenki Ilcsi nénije, aki 1958 júniusában kezdte el kozmetikusi pályafutását és termékei megalkotását. A XXI. Ilcsi Kongresszuson a nagyra nőtt családi vállalkozás munkatársai a kozmetikus szakmával együtt ünnepelték a kerek évfordulót, visszatekintve a gazdag múltra, és ismertetve további terveiket.
Ilcsi 60
Ilcsi 60

Kép: Antal-Ferencz Ildikó

Molnár Ferenc a XXI. Ilcsi Kongresszuson, 2018. április 15-én - Kép: Antal-Ferencz Ildikó

 

Az Ilcsi Kongresszusok szokásos helyén, a MOM Kulturális Központban zajló egésznapos eseményen a hivatalos megnyitó után a Bojtár néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget, majd Ilcsi néni fia, Molnár Ferenc beszélt az elmúlt 60 év legfontosabb eseményeiről és az újdonságokról.

Ilcsi nénit munkájában mindvégig segítette a családja: fia után unokái is. A három fiúunoka már a családi vállalkozásban dolgozik, és várják oda a legkisebb lányunokát, Pankát is. Szakmai életének mérföldkövei tehát egyben a Molnár család életének fontos eseményei is voltak:

1958. június 19-én Molnár Dánielné, Ilcsi néni elkezdte kivételes kozmetikusi munkáját (a munka- és TB könyve igazolja ezt a dátumot – fia ezt fontosnak tartotta kihangsúlyozni, sőt, kivetíteni is). Ilcsi félresöpörte a megszokott vazelin- és paraffinalapú készítményeket, és megalkotta első növényi alapú kozmetikumait, a nagy sikerű csipkerózsás, kövirózsás, vörös rózsás krémeket.

 

Bojtár néptáncegyüttes - Kép: Antal-Ferencz Ildikó​​​​​​​

 

A ’60-as években a kollégák csodájára jártak, ahogy Ilcsi a saját, Patkó közi konyhájában, egyszerre tíz turmixgépben készítette a kozmetikumait. Az 1970-es években Ilcsi néni egyszerre képezte magát és képzett másokat. Szakmai rendezvényeken tartott előadásokat, külföldi tanulmányutakra járt, letette a mestervizsgát, és „beavatta” fiát. Az 1980-as években a kozmetikumok népszerűsége és forgalma már professzionális működtetést kívánt, így 1984-ben létrejött az Ilcsi Szépítő Füvek, szó szerint is családi vállalkozásként: Ilcsi néni kezében maradt a szakmai irányítás, a cég vezetését pedig fia, Ferenc vállalta. A ’90-es években Ilcsi néni állandó vendége volt a legrangosabb külföldi szakmai konferenciáknak, szinte hazánk CIDESCO nagykövetévé vált. Elkezdődtek az Ilcsi szakmai továbbképző tanfolyamok, megrendezték az első Ilcsi Kongresszust, és megérkeztek az első külföldi rendelések. A 2000-es években ötvözték a tiszta forrás igényét az újító technológiával: az Aloe arborenscens-t és a szőregi vörös rózsát már saját ültetvényen termesztették, ugyanakkor a legkorszerűbb gépekkel állították elő az egyre több országban keresetté és elérhetővé vált kozmetikumokat. Közép-Kelet-Európában elsőként az egyes Ilcsi termékek kapták meg az ún. BDIH-minősítést.

 

Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök, táplálkozáskutató - Kép: Antal-Ferencz Ildikó

 

Ma, 2018-ban megújult külsővel és friss lendülettel, Ilcsi néni örökségének szellemében haladnak tovább, a lehető legtisztább natúrkozmetikumokkal látják el a hazai és nemzetközi kozmetikusokat és általuk vendégeiket. Ilcsi-Webshopot indítanak hamarosan, amellyel közvetett módon is toborozhatnak új vendégeket. Ez nem lesz riválisa az Ilcsi-kozmetikusoknak, hanem segíti az ő munkájukat, üzletüket, ugyanis csak két, viszonylag kisfogyasztású termékre vonatkozik (arctej és testápoló), amelyek csak limitált számban és 10%-os felárral lesznek elérhetők azok számára, akik még nem járnak kozmetikushoz.

Előadása végén kiemelte, hogy április 12-én kapták meg nyolcadik alkalommal a Magyar Brands elismerést, majd röviden ismertette a 2018-as év három új, probiotikumot tartalmazó termékét. Végül bemutatta az új Ilcsi-központ terveit, amelyben egy új labor, egy iroda és egy oktató és iskolahelyszín is helyet kap, valamint lesz benne egy nyitott látogatóközpont és egy miniarborétum.

Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök, táplálkozáskutató előadása a megfelelő táplálkozásról és a bőr jó minőségének szoros összefüggéseiről szólt. Beszélt a pre- és probiotikumok fogyasztásának fontosságáról és az ún. szuperélelmiszerekről (algák, csírák, chiamag, acai).

Szanyi Ágota szakmai vezető részletesen ismertette a bőr önmegújító folyamatát javító termékújdonságaikat: a probiotikumos krémpakolást (tápláló, ránccsökkentő hatású, vízhiányos bőrre), a probiotikumos hidratáló krémet (revitalizáló, rugalmasító hatású krém érett, vízhiányos bőrre) és a probiotikumos szérumot (regeneráló, bőrsimító szérum, aknés bőrre).

 

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti