Irány Sopron! – Nem csak a VOLT Fesztivál idején

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen, de a hármas hegyeken túl, élt egyszer I. Esterházy Miklós herceg, aki XIV. Lajos francia király udvarába utazott. A Versailles-ban látottak annyira megihlették, hogy sarródi birtokára hazaérve átépíttette az apjától örökölt vadászkastélyt, amelyet ma a magyar Versailles-ként is emlegetünk, és országunk egyik legszebb kastélya. Miklóst kortársai a „fényes” jelzővel illették, a herceg ugyanis igencsak kedvelte a pompát. Majorsági javadalmaiból az impozáns kastély felépítése mellett rendszeresen áldozott zenés, tűzijátékos mulatságokra, amelyek a kor legnagyobb zeneszerzőjét, Joseph Haydnt is idecsábították , aki negyedszázadon keresztül lakott a kastélyban. Johann Wolfgang von Goethe tündérbirodalomként jellemezte a kastélyt, Mária Terézia királynő szavajárása pedig az volt, hogy „ha jó operát akarok látni, Eszterházára kell utaznom”.
Esterházy-kastély
Esterházy-kastély

Esterházy-kastély – Kép: Páczai Tamás

 

Mesecsomag a lurkóknak

A már-már rokokósan gazdag programkínálattal „nem éri be” a helyi Tourinform iroda, júniustól ugyanis egy átfogó mesecsomagot vezetnek be a térség szállodáival együttműködve. „Városunkban az elmúlt időszakban sok új fejlesztés volt, ami a gyermekeknek nyújt felejthetetlen élményeket, hogy ne csak a felnőttek bővelkedjenek varázslatos programokban” – mondta lapunknak Kovács-Gazdag Nikolett ügyvezető. A családosok szállásfoglaláskor automatikusan megkapják a városi mesecsomagot, amivel ingyen látogathatják a Macskakőmúzeumot, előre egyeztetett időpontban részt vehetnek a kétórás tündérösvénytúrán, amely a történelmi belvárost övező zöld tereket, parkokat, kerteket fűzi össze a tündérvilág hangulatával.

A gyerekek érkezéskor varázsdobozt kapnak ajándékba, benne olyan kellékekkel, mint nagyító, varázspálca, varázspor, és a különböző túrákon ebbe gyűjthetik a soproni emlékeket.

Nagyon hasznos lesz a doboz az áprilisban megnyílt Boszorkány tanösvényen is: a 900 méteres túra a Károly-magaslati parkolótól a Károly-kilátóig tart, a gyerekek egy térkép segítségével eredhetnek a helyi legendák és boszorkánytörténetek nyomába. Útközben ügyességi feladványokat teljesíthetnek, az állomásokon pecséteket gyűjthetnek, hogy a végállomáson jutalmat kapjanak.

 

Boszorkány tanösvény – Kép: Páczai Tamás

 

Autómentes ötletek

Kifejezetten ajánljuk, hogy Sopron belvárosát gyalogszerrel, a város környékét pedig kerékpárral járjuk be, a város méretei miatt még a Lőverekbe is fel lehet biciklizni csupán fél óra alatt. Budapestről vonattal három óra az út Sopronba. Kedvezményes kerékpárjegyet is válthatunk a Fertő-tóhoz, ez 420 forintba kerül, és az érvényességi időtartamán belül korlátlan kerékpárszállításra jogosít. Az Esterházy-kastélyhoz Fertőszentmiklósnál szálljunk le a vonatról, a vasútállomástól három kilométer Eszterháza. A belépőjegy felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1000 forint, a családi jegy ára 4000 forint. Érdemes délelőtt érkezni, így lesz időnk akár tematikus kastélysétára vagy egy piknikebédre a kastélypark gyönyörű, gömbölyűre nyírt tiszafái között. ­(eszterhaza.hu)

Kisgyerekkel és kerékpárral érdemesebb vonattal továbbutazni Sopronba, a nagyobbak viszont válasszák a Fertő-tavi kerékpárutat, amely Fertőd, Hegykő, Balf érintésével kalauzol el a várkerületig. A táv 25 km, pihenőkkel, falulátogatásokkal együtt érdemes 4–5 órás futamidővel számolni.

Az Eszterházy kastély hátsó kertje – Kép: Páczai Tamás

Történelemre épült város

Sopron műemlékekben a második leggazdagabb városunk, felfedezését nemcsak a szakszerű segítség miatt érdemes a helyi Tourinformnál kezdenünk, hanem mert az iroda nemrég költözött a Vasalóháznak nevezett épületbe (Szent György u. 2.), amelyet a római kori Forum Scarbantiae tíz méter mélységben feltárt romjai fölé építettek. Az ókori komplexum így kuriózumként az irodából látogatható, a belépő becsületkasszás.

A kötelező látnivalók (Tűztorony, római kori romkert, várfal, Kecske-templom) mellett mi a Fő tér ékességét, a Storno-házat látogattuk meg. A kétemeletes, palotaszerű barokk lakóház a 15. században Haberleiter Miklós és családja tulajdona volt, náluk vendégeskedett Mátyás király 1482–83 telén, amikor Bécset ostromolta.

Később a Festetich családhoz került, majd tőlük vásárolta meg a házat 1872‑ben Storno Ferenc, aki kéményseprőből lett restaurátor és festő, és fiai is folytatták ezt a munkát. A kiállítás ennek a művészcsaládnak a gyűjteményét mutatja be azokban a szobákban, amelyeket a család 1875‑től 1984‑ig lakásként használt.

Cikkünkben a soproni régió egy kis szeletét mutathattuk be, azonban ennyiből is látható, hogy leghűségesebb városunk megér egy látogatást idén nyáron is.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

Sopron, Fő tér – Kép: Páczai Tamás

Sopron, Storno-ház – Kép: Páczai Tamás

 

Sopron, Parkerdő - Kép: Páczai Tamás

 

Kilátás a Károly kilátóból, – Kép: Páczai Tamás

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti