Indulhat a befőzés: rebarbaraszörp, eper- és cseresznyebefőtt, tárkonyos gyöngyhagyma

Eltesszük télire a nyarat, üvegbe zárjuk a napfényt, átmentjük a tél selymes ízeit a nyárba…akárhogyan fogalmazunk, a befőzés örömet okoz, magabiztosabbá, tudatosabbá tesz. A saját kezűleg főzött lekvár, kompót vagy szörp maga a csoda. Benne van a lelkesedés, az izgalom és a siker édes íze is, melyet feltétlenül meg kell ismertetünk gyermekeinkkel.

Indulhat a befőzés
Indulhat a befőzés

Kép: Profimedia - Red dot

Rebarbaraszörp

Nem árt néha, ha kicsit felturbózzuk, továbbgondoljuk a megszokott limonádét, játszunk az ízekkel és a színekkel. A rebarbara tulajdonképpen zöldség, de mi általában gyümölcsként bánunk vele, péksüteményeink, pitéink és fagylaltjaink kedvelt alapanyaga. Most egy másik oldaláról ismerhetjük meg: szörpöt készítünk belőle, amely a nyári forróságban igazi frissítő ital lehet. Ezt a szörpöt a gyerekek is kedvelni fogják, hiszen meseszép rózsaszínű szomjoltó lesz belőle. Fontos azonban, hogy a rebarbara levelei egy oxálsav nevű vegyi anyagot tartalmaznak, ami mérgező. Így ezeket szedéskor rögtön távolítsuk el, és csak a szép, hosszú, rostos, rózsaszínes szárakat vigyük be a konyhába!

Hozzávalók: 1 kg rebarbara, 50 dkg cukor, 5 dl víz

A rebarbara szárait mossuk meg, és vágjuk 1-2 centis darabokra, majd tegyük fel főni egy nagyobb lábosba a cukorral és a vízzel együtt. Kb. 15-20 perc múlva a rebarbaradarabok szétesnek, és a cukor is feloldódik. Ekkor szedjük át gézzel vagy ritka szövésű konyharuhával kibélelt szűrőbe, és tegyük ezt egy tálra. Fél órán át hagyjuk csepegni! Kb. 7-8 dl szörp lesz belőle! Ízlés szerint hígítsuk!

Eper&cseresznyekompót vaníliával

Télen nyáridéző desszert vagy húsok körete, nyáron mindennapi édesség, amely fél óra alatt elkészül!

Hozzávalók: 1kg cseresznye, 40 dkg eper, 3 ek. cukor, 2,5 dl víz, 1 rúd vanília

A cseresznyét magozzuk ki, az eperről távolítsuk el a szárat és vágjuk negyedekbe! Tegyük a gyümölcsöket egy nagyobb lábosba a cukorral, a vízzel, a vanília kikapart magjaival, valamint az üres vaníliarúddal együtt! Forraljuk fel, majd közepes fokozaton főzzük még pár percig! Miután elkészült, vegyük ki belőle a vaníliadarabokat, és szedjük üvegekbe a kompótot! Zárjuk le, fordítsuk fejre néhány percre, és tegyük szárazdunsztba, vagy együk meg, ha kihűlt!

Tárkonyos gyöngyhagyma

Hozzávalók: 1 kg gyöngyhagyma , ételecet (10%), vagy tárkonyecet, 2-3 szál friss tárkony, víz, só, cukor, feketebors

A gyöngyhagymát mossuk meg alaposan! Tegyük egy nagy tálba, és öntsünk rá annyi vizet, amennyi éppen ellepi. Aztán vegyük ki a hagymákat, majd a megmaradt vízhez adjunk ízlés szerint ecetet, sót, cukrot, borsot és a tárkonyt, majd forraljuk fel! A tetején képződhet egy kevés hab, ezt szedjük le! Ha felforrt, adjuk hozzá a gyöngyhagymákat, és 5 percig főzzük! Forrón töltsük üvegekbe, de ne zárjuk le, fedetlenül hagyjuk kihűlni (ekkor tehetünk még bele néhány levél tárkonyt). Ha kihűlt, csavarjuk rá a kupakot! Sültek mellé kiváló!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti