Horváth Pál

  • Horváth Pál
    Eger vára

    Eger csillaga, Gárdonyi Géza, aki Istentől egy időre eltávolodott, majd visszatért hozzá

    Gárdonyi Géza nevét minden Magyarországon felnőtt ember ismeri, hiszen az Egri csillagok fél évszázadig az első kötelező olvasmányok között volt az iskolában. Az „egri...
  • Horváth Pál
    Bay Zoltán fizikus szobra

    Bay Zoltán, aki letapogatta a Holdat – A rádiócsillagászat úttörője a kor legnagyobbjaival barátkozott

    A második világháború idejének szédületes technikai, műszaki és azt megalapozó természettudományos fejlődése nyomán az 1950-es évektől hatalmas lendületet kapott a rakétatechnika, a világegyetem csillagászati...
  • Horváth Pál
    Deák Ferenc

    Deák Ferenc, a haza bölcse, az okos kompromisszumok embere fél évszázadra békét teremtett

    Bár önmagát soha nem helyezte a hazai politika középpontjába, hanem csak a háttérből követte, illetve irányította a közélet eseményeit, a 2023-ban éppen kétszázhúsz éve...
  • Horváth Pál
    Fekete István és felesége

    Véresre verte az ÁVH, de ez sem tántorította el az írástól a Vuk és a Kele megálmodóját

    A XIX. és a XX. századi magyar irodalomban Jókai Mór tól Benedek Elek ig, Mikszáth Kálmán tól Gárdonyi Gézá ig se szeri se száma...
  • Horváth Pál
    Melius Juhász Péter egy rajzon

    Hitvitázó lendület és természet iránti érdeklődés jellemezte – Mélius Juhász Péter, a magyar Kálvin

    A reformáció hazai terjedése a 16. század derekától a török hódítás és a vele járó pusztulás ellenére korábban nem látott pezsgést hozott a hazai...
  • Horváth Pál
    Baross Gábor

    A magyar vasút és a dunai hajózás reformkori őrangyala – Baross Gábor, a „Vasminiszter”

    Bár csak rövid élet adatott neki, Baross Gábor jelentős alakja a kiegyezés és a millennium közötti boldog békeidőknek, az ország jövőjét, fejlődését nagyban meghatározó...
  • Horváth Pál
    Széll Kálmán

    Otthona mintagazdaság, kormányzása Széll-csend volt – Magyarország „főbábája”, Széll Kálmán

    Széll Kálmán nevét sokan csak a nevét viselő, hat évtizeden keresztül Moszkváról elnevezett, forgalmas budai térről ismerik. Pedig sokat tett Magyarország modernizációjáért, az európai...
  • Horváth Pál
    Trefort Ágoston

    Aki a szakembereket és a művészeket is pártolta – Trefort Ágoston

    A kiegyezést követő fél évszázad számos kiváló politikust, tudóst, művészt, gazdasági szakembert adott Magyarországnak, akik hazánk modernizációjában, polgári fejlődésében, gazdasági haladásában, tudományos és kulturális...
  • Horváth Pál
    Bél Mátyás

    Kémkedéssel vádolták, valójában az országról írt nagyszabású munkát – Bél Mátyás, a barokk polihisztor

    A 17. század végére nemzetközi összefogással sor került a török kiűzésére, a Magyar Királyság egysége a Habsburg uralkodók jogara alatt helyreállt. Ez a rekatolizációt...
  • Horváth Pál
    Czuczor Gergely Barabás Miklós festményén

    A magyar nyelv egész birodalmát bejárta – Czuczor Gergely, a költő és szótáríró

    A magyar modern irodalmi nyelvvé pallérozásának a reformkorban megindult folyamata írói, költői, nyelvészi nemzedékek munkálkodása után a XIX. század hatvanas éveire, a kiegyezés korára...
  • Horváth Pál
    Magyar László és az általa rajzolt térkép

    Argentin tengerészből Afrika-kutató – Magyar László életútja

    A 19. században számos tudás- és kalandvágyó magyar vágott neki a nagyvilágnak. Közöttük előkelő hely illeti meg Magyar Lászlót, az Afrika-kutatás egyik úttörőjét, bár...
  • Horváth Pál
    Türr István

    Rettenthetetlen hadvezérből békediplomata – Türr István életútja

    A 19. században magyar katonák sora szerzett hírnevet külhoni háborúkban. Közéjük tartozott a risorgimento, az olasz egység megteremtésének magyar hőse, a társai által csak...
  • Horváth Pál
    Lóczy Lajos

    A Himalája és a Balaton szerelmese – Lóczy Lajos geológus élete

    A kiegyezés és az I. világháború közötti időszak minden árnyoldala dacára az ország és a magyar gazdaság fejlődésének egyik fénykora volt. Ez kiterjedt a...
  • Horváth Pál
    Wigner Jenő

    „A rejtély, ami meghaladja felfogóképességünket” – A Nobel-díjas Wigner Jenő életútja

    A 20. század első éveiben leendő természettudósok páratlan tehetségű nemzedéke, matematikusok, fizikusok, kémikusok sora tanult magyar földön. A kor kiváló pesti középiskoláiban és egyetemein...
  • Horváth Pál
    Szenczi Molnár Albert

    „Egyetlen szótár kibocsátásával többet csinálhatok, mintha három évig tanítom az ifjúságot” – Szenczi Molnár Albert életútja

    A reformáció hazai történetének jelentős alakja, Szenczi Molnár Albert életének nagy részét úton vagy hazáján kívül töltötte, mégis egyike volt azoknak, akik a 17...
  • Horváth Pál
    Rómer Flóris

    „Természetbúvár van elég hazánkban, legyél archeológus!” – Rómer Flóris életútja

    A 19. századi magyar tudomány és kultúra történetében kiváló bencés paptanárok egész sora játszott kiemelkedő szerepet, miközben java részük a politikában, a közéletben, de...
  • Horváth Pál
    Andrássy Gyula

    Egy reformkori főispán – Andrássy Gyula, a „szép akasztott” életműve

    A kiegyezés és az utána következő fél évszázad értékelése a történetírásban, de a közgondolkodásban is folyamatos vita tárgya. Annyi azonban kétségtelen, hogy 1867 teremtette...