Bay Zoltán, aki letapogatta a Holdat – A rádiócsillagászat úttörője a kor legnagyobbjaival barátkozott
A második világháború idejének szédületes technikai, műszaki és azt megalapozó természettudományos fejlődése nyomán az 1950-es évektől hatalmas lendületet kapott a rakétatechnika, a világegyetem csillagászati és kozmológiai kutatása. Ebből a munkából akár itthon, akár külhonban elért eredményeikkel magyar szakemberek is kivették a részüket, például Bay Zoltán, a holdkutatás, a radartechnika és a rádiócsillagászat egyik úttörője.
Nincs különbség tudós és művész között
Barczi Bay Zoltán Lajos Gyulaváriban 1900-ban látta meg a napvilágot egy telkes jobbágy felmenőkkel rendelkező református lelkész fiaként. Édesapja használta először a Barczi előnevet, édesanyja, Böszörményi Julianna olyan lelkészdinasztiából származott, amelynek tagjai már 1607-től szolgálták a hazai kálvinizmus ügyét. Zoltánnak az őt körülvevő családi szeretet és gondoskodás mellett viszontagságos kisgyermekkora volt. Burokban született, de elkapta a korabeli kisgyermekek legveszedelmesebb betegségét, a torokgyíkot, amit anyja ápolásának köszönhetően élt túl.
Elemi iskoláit Gyulaváriban végezte, visszaemlékezései szerint már ekkor megigézte a Hold. Időskori beszámolójában így írt erről: „A Holdat láttam elsétálni a torony mögött s azt kérdeztem a felnőttektől, ha felmennék a toronyra, meg tudnám-e tapogatni a Holdat.” Otthonról elkerülve a Debreceni Református Kollégium diákja lett. Ezekben az években fontos barátságokat, ismeretségeket kötött, diáktársa volt a költő Szabó Lőrinc, megismerkedett Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, illetve a nála valamivel idősebb Zilahi Lajossal. Diákként szinte minden érdekelte, különösen az irodalom, a bölcsészet felé vonzódott, de kiváló volt a matematikában, a fizikában is, szerette a zenét, és nagyszerűen megtanult zongorázni.
A tudomány és a művészet közötti rokonságba vetett hitét később is megőrizte, hiszen egész életében azt vallotta, hogy „aki igazából eljegyzi magát a tudománnyal, az úgy álmodik, mint a költő. Ilyen vonatkozásban nincs különbség a tudós és a művész között.”
Pályaválasztását végül Eötvös Loránd műveivel való megismerkedése döntötte el, érettségi után a pesti egyetemen matematika és fizika szakra iratkozott be. Az Eötvös-kollégium diákja volt, a szellemi fogékonyság és a tolerancia légkörében élt, szakjaiban kiválóan teljesített. Stúdiumai végeztével az egyetem Elméleti Fizikai Tanszékén lett tanársegéd, 1926-ban kitüntetéssel doktorált fizikából a mágneses térbe helyezett anyagok és az elektromágneses hullámok kölcsönhatását vizsgáló értekezéssel.
Tudós a háborúban
Friss doktorátusa birtokában a következő négy évet a kor természettudományi fellegvárának számító Németországban, Berlinben töltötte, ahol akkoriban a modern fizika olyan nagyságai dolgoztak, mint Max Planck, Albert Einstein, Erwin Schrödinger vagy Max von Laue. Laboratóriumi munkáiban színképelemzési és elektromágneses témákkal foglalkozott, itt érte el első nemzetközileg is jegyzett eredményeit. Hazatérve 1930-tól hat éven keresztül a Szegedi Egyetem Elméleti Fizikai Tanszékét vezette, ekkor barátkozott össze az ugyancsak ott dolgozó Szent-Györgyi Alberttel.
1936-ban habilitált, a pesti Műegyetemre került, közben pedig elfogadta Aschner Lipótnak, a Tungsram, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vezérigazgatójának felkérését a gyár jól felszerelt laboratóriumának vezetésére. Az egyetemen kezdetben nagyfeszültségű gázkisülések vizsgálatával foglalkozott, 1938-tól pedig az újonnan alapított Atomfizikai Tanszék vezetőjeként az első hazai részecskegyorsító megépítését irányította, és elkészítette a nagy jelentőségű, a magfizikától a számítástechnikáig hasznosított elektronsokszorozó berendezést.
A gyári laboratóriumban gázcsövek, fénycsövek, rádiós áramkörök fejlesztése volt a fő feladata, a háború idején azonban adócsövek gyártása mellett az elektromágneses sugarak alkalmazásán alapuló légvédelmi radarok fejlesztésébe is belefogtak.
A visszavert rádióhullámok alapján az általa és a munkatársai által készített radar már hatvan-hetven kilométerről is képes volt légi objektumok észlelésére.
A háború menetében a zsidótörvények miatt több munkatársától is meg kellett volna válnia, ám számukra a német megszállásig, illetve a nyilas hatalomátvételig még sikerült mentességet kiharcolnia. Aktív háború- és németellenes meggyőződése ösztönözte arra, hogy közel kerüljön a Kállay-kormány által is támogatott és a Szent-Györgyi Albert nevével fémjelzett, az angolszász hatalmakkal kapcsolatot kereső Ellenállási Fronttal. Olyan rádióállomás tervén dolgozott, amelyen keresztül elérhetővé vált volna London, ám ez a politikai helyzet alakulása miatt nem valósult meg.
A német megszállás alatt rövid időre őrizetbe is vették. A gyárba visszatérve pedig már nagy álmának, a holdradarnak a megépítésén dolgozott. Az elképzelése az volt, hogy a Hold irányába kibocsájtott rádióhullámok ugyanúgy visszaverődnek, radarvisszhangot adnak, mint a földi tárgyak, ám az első kísérletek, amelyekben a később ugyancsak ismert fizikus, id. Simonyi Károly is részt vett, a visszaérkező jeleket felerősíteni képes eszköz hiánya miatt még nem sikerültek.
Közben részese lett egy zsidómentő akciónak, e nemes tette miatt később a Jad Vasem a Világ Igaza címmel ismerte el. Főnökét, mecénását, Aschner Lipótot a németek még 1944 márciusában elfogták, és koncentrációs táborba hurcolták.
Bay kollégáival közösen szervezte meg, hogy a gyár tulajdonosi köre Svájc közvetítésével, komoly váltságdíjat fizetve a Gestapónak elérje Aschner elengedését, aki, ha nem is vezetőként, de 1947-ben visszatérhetett szeretett gyárába.
A rádiócsillagászat születése
Miután a Vörös Hadsereg egységei 1945 januárjában megszállták a Tungsram-gyárat, a berendezések nagy részét elszállították, az üzem katonai ellenőrzés alá került. Elsőként az elektroncsövek gyártása indult újra, majd Bay az izzók gyártásának újrakezdését is megszervezte. Közben munkatársaival folytatta a Holdra irányuló radarkísérleteit. Új antennát készítettek, kiszámították a jelsugárzás optimális idejét és frekvenciáját, korábbi találmánya, a jelsokszorozó segítségével pedig azt is megoldották, hogy a visszaérkező radarjeleket felerősítsék és a háttérzajtól elválasszák.
A munka végül 1946 februárjában hozott eredményt, amikor Európában elsőként, a világon néhány hét késéssel másodikként sikerült fogni a Hold felületéről visszaverődő rádiójeleket, ami megnyitotta az utat egy új csillagászati ág, a rádiócsillagászat, vagyis a világegyetem objektumainak rádiójelekkel való letapogatása és a későbbi űrkutatási felhasználása előtt. Sikereit rendes tagsággal, osztályelnöki tisztséggel ismerte el a Magyar Tudományos Akadémia, állami kitüntetést kapott, az államosítás után azonban az osztályidegennek és polgári reakciósnak minősített Bay helyzete is megingott.
Egy bécsi előadásról 1948-ban nem tért haza, hanem Amerikába ment. Közben jelentős változások történtek a magánéletében is, első feleségétől, akitől egy lánya született, még 1945-ben elvált, két évvel később azonban újra megnősült, felesége amerikai segítséggel követte az emigrációba, ahol fia és második lánya született.
A magyar állampolgárságától és az akadémiai tagságától megfosztva érkezett az Újvilágba, ahol a George Washington Egyetemen a kísérleti fizika professzora lett.
Ebben a minőségében részese volt régi barátja, Szent-Györgyi Albert biofizikai kutatásainak, a memória-áramkörök fejlesztésével pedig a számítástechnika atyjaként ismert Neumann János a munkáját támogatta. Nyugdíjazásáig, vagyis 1955-től 1972-ig az Amerikai Szabványügyi Hivatalban dolgozott. Itt alkotta meg a fénysebességből kiinduló hosszúsági mértékegység, az etalon méter idővel a nemzetközi SI mértékrendszerbe is bekerült definícióját.
Haza bő két évtized után először 1973-ban látogatott, 1981-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli taggá választotta. Bár külföldön élt, hazáját soha nem feledte el, erről így nyilatkozott: „Sosem tagadtam, hogy magyar vagyok, magyar maradtam és már az is maradok, amíg ennek a világnak poros útjait taposom.” Bay Zoltánt a 1980-as évektől itthon is újra megbecsült tudósként tartották számon, 1992-ben hunyt el Washingtonban, hamvait a végakaratának megfelelően a gyulavári temetőben helyezték el.
Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Aki gyorsabban számolt, mint a saját számítógépe – Neumann János, az informatikai forradalom elindítója
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
