Gyökerek Tábor – avagy élménytábor Magyarországon

2017. 03. 21.
Gyökerek Tábor
Gyökerek Tábor

gyokerektabor.hu

 

Életre szóló élményt szeretnénk adni annak a 30–35, határon túli, hátrányos helyzetű, magyar ajkú gyereknek, akiket minden évben tíz napig táboroztatunk Magyarországon. Arra törekszünk, hogy a tábor során a vidámságé és a szereteté legyen a főszerep.


A Gyökerek Tábor tehát nem egy szokványos szabadidőeltöltő gyerektábor, de még csak nem is elsődlegesen „karitatív tábor”. Célunk, hogy az együtt töltött bő egy hét alatt minél jobban megismertessük a gyerekekkel hazánk kulturális értékeit (a Budai Vár, a Bazilika, Parlament, Esztergom, Tihany, Visegrád és a Margit-sziget minden évben „terítékre kerül”), s egyúttal megtapasztalják a feltétlen el- és befogadás semmi mással nem pótolható örömét. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a gyerekek felismerjék saját és társaik értékeit, tehetségüket. Azt szeretnénk elérni, hogy élő kapcsolatba lépjenek Magyarországgal, azaz a közös gyökereink kiindulópontjával, és motivációt, kiugrási lehetőséget lássanak a szerzett élmények alapján.
Külön figyelmet fordítunk arra, hogy minden esztendőben jöjjenek Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Délvidékről egyaránt. Olyan gyermekeknek (és rajtuk keresztül a családjaiknak) igyekszünk segíteni, akik még álmodni sem mernek arról, hogy egyszer eljutnak Budapestre, a Balatonhoz, avagy a Budai Várba.


 
A tábor szellemiségét meghatározzák a keresztény értékek és a jezsuita lelkiség. Szervezői főként a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjai és öregdiákjai, illetve barátaik. A tábor során a szervezők is olyan élményben részesülnek, amelyek aztán egész évben motivációt jelentenek számukra a tábor jövőbeni szervezését illetően. Minden évben igyekszünk kicsit megújulni, hogy a program sikeressége fennmaradjon. Így idén is rendezünk egy jótékonysági koncertet a gyermekekért, és elindítunk egy közösségi finanszírozási projektet az adjukossze.hu segítségével. A tábor jelmondata: Tegyetek jót, mert tudtok! Szeretnénk, hogy minél több emberhez eljusson ez az egyszerű gondolat, s mindenki csak egy kicsit, a saját lehetőségeihez mérten segítse környezetét, embertársait.

Bővebb információ:
http://gyokerektabor.hu
http://facebook.com/gyokerektabor
Gyökerek Tábor channel


 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti