Amikor ők már a szívünkben élnek tovább – Egymásra támaszkodni gyász idején

Polcz Alaine szavai a gyászmunkáról: „Elfogadni tudni a másik halálát, annyit jelent, hogy elfogadunk egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, elfogadjuk az elképzelt közös tervekben a jövő hiányát. Az életmód megváltozása, a közös helyek és tárgyak érzelmi felszámolása, a realitás elfogadása őnélküle: ez jelenti a gyászmunkát. Ez nem könnyű.”

egy nő egy másik nő vállára teszi kezét
A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Rosie Sun

A gyász szakaszai

Bő három éve önsegítő gyászfeldolgozó csoportokat is vezetek mentálhigiénés szakemberként, eddig több mint 14 csoportom volt. Ezek a csoportfoglalkozások 8–10 fősek, tízalkalmasak, és kéthetente találkozunk. A legtöbb gyászoló a csoportba jelentkezéskor azt fogalmazza meg, hogy azért szeretne a csoporthoz csatlakozni, mert sokszor a legközelebbi környezete sem tudja teljesen megérteni mindazokat az érzéseket, amelyek lejátszódnak benne a gyásza során. Sokszor még a hozzátartozók sem értik, ő miért sír még mindig, fél évvel a haláleset után is, vagy miért érez még így vagy úgy az elhunyttal kapcsolatban. A legtöbb csatlakozó még azt is megfogalmazza a csatlakozás előtt, hogy szeretnének maguknak teret és időt arra, hogy a fájdalmukkal, veszteségükkel foglalkozni tudjanak.

Erre abszolút teret is ad egy ilyen önsegítő gyászfeldolgozó csoport. Az alkalmakon alaposan körbejárjuk az érzéseket és a gyászhoz, halálhoz való viszonyulásunkat.

Mert egy szerettünk elvesztése a saját halandóságunkat is elénk hozza, végrehajt egyfajta értéktisztázást, ami csak tovább távolíthat minket attól, hogy mélyebben is foglalkozzunk a veszteségünkkel.

Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy minden gyász egyedi, nincs olyan, hogy valaki jól vagy rosszul gyászol. Sokszor viszont könnyen abba a hibába esünk, hogy akarva-akaratlanul is elkezdjük magunkat a család többi gyászoló tagjához hasonlítani, és ha azt látjuk, hozzájuk képest máshol tartunk, rögtön arra gondolunk, hogy valamit biztosan rosszul csinálunk. De nagyon fontos kiemelni, hogy erről szó sincs.

Dr. Pilling János gondolatai mentén a gyász feldolgozásának öt szakaszát különböztetjük meg: anticipációs gyász, sokk, kontrollált szakasz, tudatosulás, átdolgozás és adaptáció. Az egyes szakaszok között nincsenek éles határok, ezek inkább összemosódva, semmint egymástól erősen elválasztva jelennek meg a gyászolók életében. Sokszor az is tapasztalható, hogy a sorrendiségük is megváltozik, és ahogy újabb és újabb emlékek törnek elő, lehet, hogy egy olyan szakaszba lépünk vissza újra, amelyben már korábban is jártunk, és amelyről egyszer már azt gondoltuk, túl vagyunk rajta. Ez sem azt jelenti, hogy bármit rosszul csinálnánk, ez a tipikus hullámzási folyamat a gyász természetes velejárója.

Sorstársközösség

A gyászfeldolgozó csoportok a sorstársközösség megteremtése révén tudják segíteni az egyéni gyász feldolgozását. 

A sorstársközösség összeköti a csoport résztvevőit, és a megértettség érzése mellett egy nagyon erős bizalmi kapcsolódást is teremt, ami tovább tudja segíteni mind az egyéni elmélyülést, mind a megosztásokat.

Annak köszönhetően, hogy többféle szemléletmód, életkor, életmód és veszteséghelyzet találkozik egymással a csoportalkalmakon, a résztvevők saját megoldási eszköztárukat, tapasztalataikat, fájdalmas és néha kevésbé fájdalmas gondolataikat is megosztják egymással, ezáltal is gazdagítva önmagukat és egymást.

Ezek a tízalkalmas foglalkozások összetartó közösséget szülhetnek, és a résztvevők igény esetén a jövőben is tudják egymással tartani a kapcsolatot, ezzel is lehetőséget teremtve a későbbi közös kapcsolódásokra. Az alkalmakon ugyanúgy helye van a mosolynak, a nevetésnek, mint a könnyeknek, haragnak és fájdalomnak. Az alkalmak végén többször azt mondják a résztvevők, hogy ez jó volt. És félve ejtik ki a szájukon a „jó” szót, hiszen mégiscsak gyászról beszélünk. Pedig a „jó” szó jelentésében ott van, hogy milyen jó, hogy erről is lehet beszélni, jó megérteni másokat, és nagyon jó érzés megértve lenni mások által. 

Kép
gyászfeldolgozás
A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Adrianna Geo

A folyamat során tölcsérelv mentén dolgozunk, és folyamatosan közelítünk az elvesztett szerettünk felé. Ránézünk korábbi veszteségeinkre, azokra az eszközökre, személyekre, amik és akik akkor is velünk voltak és segítettek nekünk, és megpróbáljuk átemelni ezeket az erőforrásokat is a jelenbe. Szociális atom mentén megnézzük a családi kapcsolatok alakulását a halálesetet követően. Nagyon szép része a folyamatnak, amikor fényképek mentén emlékezünk az elhunytakra, és amikor levélbe is foglaltatnak az eddig már kifejezett és a még nem kifejezett érzések és gondolatok is. A folyamat a jövőbe tekintéssel zárul.

Egy gyászfolyamat akkor tekinthető feldolgozottnak, ha a gyászoló már lelkiismeret-furdalás nélkül mer jól lenni, nevetni és élni, ha élete középpontját már nem a veszteség és a köré szerveződő gondolatok uralják.

Úgy is mondhatjuk, akkor válik feldolgozottá a gyász, amikor megtanulunk együtt élni elvesztett szerettünk hiányával. Erőt adhat a gyászban, hogy attól még, hogy ők fizikailag már nincsenek itt velünk, a szívünkben örökké velünk maradnak. Ott vannak a génjeinkben, a transzgenerációs történeteinkben, és ott élnek tovább bennünk egy-egy gesztusunkban, tettünkben, az értékrendünkben és a világról alkotott képünkben is.

Gondolatok a csoportok résztvevőitől

„35 éves nő vagyok, aki az édesanyját veszítette el többéves alkoholbetegsége után. A gyászomat nehezen éltem meg. A csoport és a csoportvezető rendkívül támogató volt, a bizalom légkörét mindvégig éreztük. A folyamat eredményeként valódi érzéseim kerültek a felszínre, és egészséges mederben alakulnak tovább.”

„40 éves férfi vagyok. A gyászcsoport nemcsak édesanyám halálának a feldolgozásában segített, hanem ez a közösség megerősített abban is, hogy álljak ki magamért, valamint, hogy nem szégyen a szenvedés.”

„48 éves férfi vagyok. Nem sokkal az után jelentkeztem a csoportba, hogy elvesztettem anyukámat. Zsolti és a csoport is segített abban, hogy ezt a friss gyászt kezelni tudjam. A résztvevőkkel vállalt sorsközösség megmutatta, hogy nem vagyok egyedül, van, aki meghallgat és megérti, hogy min megyek keresztül, ezt óriási segítségnek éreztem. Amikor elkezdtük a csoportot, szinte minden gondolatom anyukám elvesztése körül forgott, nem tudtam koncentrálni a munkámra, nem tudtam aludni, egyfolytában sírtam, és állandóan a fájdalmamról akartam beszélni. A csoport ennek teret adott, teljes elfogadással és empátiával fordultunk egymás felé, így mostanra eljutottam odáig, hogy már tudok más dolgokra is gondolni, másról beszélni, és a jelenre fókuszálni a múlt helyett.”

„35 éves nő vagyok, és a páromat vesztettem el. Szerintem mindenkinek, akit hasonló veszteség ért, komoly segítséget nyújtana, ha részt venne egy ilyen foglalkozáson. Bár én tényleg szkeptikus és hitetlen voltam kezdetben, mégis teljes szívvel hiszem, hogy sokat segített ez a csoportban eltöltött idő nekem abban, hogy összeszedegessem életem széthullott darabkáit, és reményem legyen azokból valami újat építeni. Hogy be tudjam engedni a szeretetet a szívembe, és esélyt kapjak még egyszer a boldogságra. Köszönöm ezt az ajándékot, ezt a lehetőséget.”

Érzések halottak napján

Ahogy halottak napja közeleg, a szív talán újra jobban sajog, erősebben fáj szeretteink hiánya. Az emlékezésnek ezen napjai újra feltépik a kicsit talán már begyógyult sebeinket, minden újra elkezdhet fájni, talán még jobban, mint korábban. A legfontosabb ebben az időszakban, hogy próbáljunk nem úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Fontos, hogy az emlékezés adta meghittség egyfajta lehetőség is legyen az érzelmek megélésére, az emlékezésre és a hiány kifejezésére.

Ugyanakkor lehet, hogy van olyan családtag mellettünk, aki még tagadásban van, és egyáltalán nem akar beszélni a történtekről. Tartsuk tiszteletben őt is, engedjük, hogy esetleg elvonulhasson, vagy a jelenlétében ne beszélgessünk még ezekről a témákról. Fontos, hogy próbáljunk megértőek lenni egymással. Ha van hozzá erőnk, idézzünk fel kedves történeteket, családi legendákat, nézzünk fényképeket, és próbáljunk meg kicsit pihenni is, időt tölteni a szabad levegőn, sétáljunk nagyokat, ha van rá lehetőségünk, és ha fizikailag is meg tudjuk engedni magunknak. 

Kívánom mindenkinek, hogy az emlékezés percei szeretetben, egészségben és békességben teljenek!

Nagy Zsolt
mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető és képzésben lévő családi tanácsadó

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti