Fulladás, ébren töltött éjszakák sora – ismerős?

Babyhaler, Ventolin, szteroidos kúp, hideg párásítás, bekészített kórházi kis csomag és ébren töltött éjszakák hosszú-hosszú sora... Akinek ezeket olvasva azonnal görcsbe rándul a gyomra, na, ők azok a szülők, akiknek gyerkőceinél egy kis baci vagy vírus óvodai benyalása nem a szokásos, nyűgös kellemetlenség csupán. A fulladásos epizódok mellett csak járulékos apróságok a megfázásos tünetek.

A téli szezon többedik betegséghulláma zajlik nálunk, s legkisebb, még ovis korú lánykám kutyaugatásra emlékeztető köhögése hallatán rémlett fel a rossz emlék: az az éveken át tartó időszak, amikor egyik betegségből a másikba estek az akkori kicsik. Három nagyobb gyermekünk gyors egymásutánban született (még volt egy rövid „hárompelenkás” periódus is), és úgy pattogtatták egymás között a különböző ovis csoportokból hazahozott kórságokat, hogy egy professzionális kosárlabdacsapat is megirigyelhette volna a tempót. Így aztán folytonos készenlétben állt minden fellelhető eszköz, amivel próbáltuk valahogy elkerülni a betegségek fenyegető kimenetelét, az utálatos kórházat. Fejét vesztett, orrszívóban végződő porszívó állomásozott heteken át „ideiglenesen” a nappaliban, sós pára kevergett a szobákban és telepedett le mindenhová, monszunerdők látási viszonyait idézve, és mi is egyre fejvesztettebben és kimerültebben lélegeztük és lézengtük át a napokat.

Mindig rossz egy szülőnek, ha beteg a gyermeke és szenved, lázrózsákkal az arcán. De ha azt látja, hogy ziháló kis mellkasával kapkod a levegő után, az nemcsak szörnyű érzés, de riasztó is.

Az első egy-két eset után, amelyek (nem ismerve még a határokat, hogy hol van szükség szakavatott beavatkozásra) borítékolhatóan a kórházban végződnek, némileg felvértezheti magát (porlasztókkal, kúpokkal és ismerettel) egy asztmás vagy kruppos csemete családja. Mégsem lehet megszokni a fulladásos tüneteket, csak a távlatos gondolkodás adhat némi reményt: egyszer majd csak kinövik (és jelentem, tényleg kinövik!) a gyerekek.

Nálunk mindkét fulladós műfajból kijutott: a fiúk apukájuktól asztmatikus hajlamot örököltek (ilyenkor a kilégzés nehezített), a kislányok tőlem (pszeudo)kruppos örökséget kaptak (ilyenkor a jellegzetesen randa köhögés mellett a belégzéssel van gond).

A két rémség között közös nevező, hogy mindig az éjszakák különösen cudarok: folyamatos Salvus vizes párologtatás (a matrózoknak a tenger sója marta ki a zubbonyát, nálunk a Salvus okozott maradandó sérüléseket a hajópadlón), nyitott ablakok, fúvás, szívás, gyógyszerezés ismétlődik végeláthatatlanul.

S az örök kétség és készenléti állapot: mikor öltözzünk és induljunk a kórházba?

Ha csak egy mód van rá, mindenki igyekszik elkerülni az intézményes gyógyító ellátást, de mi nem úsztuk meg, legalább egy tucatszor jártunk a négy gyerkőccel különböző kórházak gyermekosztályain. Emlékszem, egy ízben épp második fiunkkal vált tarthatatlanná az állapot, és ötnapos kórházi kezelésre szorult. Rémes volt neki is, nekem is, az otthon hagyott, szintén betegeskedő családtagoknak nem kevésbé. Épp karácsony közeledett, benne volt a pakliban, hogy kórházban ér minket az ünnep, de egy nappal karácsony előtt „szabadultuk”, sőt, még maradt is 24 órám az előkészületekre. Szenteste úgy tűnt, végre tényleg ünnepelhetünk, összeállt az idilli környezet és tartalom, nagy rokonsereg közepette. Amikor aztán meggyújtottuk a gyertyákat, a Mennyből az angyal éneklése alatt sugárban hányni kezdett szegény, bornchitisből kigyógyult fiunk, egy-két órával később pedig a csak 14 hónappal „öregebb” nagytesó is beállt a sorba. A kórházból ugyanis egy makacs Rota-vírus is érkezett a karácsonyfa alá... Másnap már újra „odabent” voltunk: a kiszáradás peremén ünnepi ebéd helyett infúziót kaptak a gyerekek, anyukám ölében az egyik, férjemében a másik. Én meg otthon igyekeztem megúszni a kórt a hasamban lévő harmadikkal.

Cseppet sem egyedi ez a történet, szinte minden kisgyerekes családban előfordulnak hasonló esetek, és bár ez a baj idején nem vigasztal, de talán adhat némi reményt: túlélhető ez a fulladós, kifulladásig tartó nehéz periódus is.

Úgyhogy erősítsük egymást lélekben: a végtelennek tűnő, átvirrasztott, aggodalommal teli éjszakák egyszer ritkulnak majd, s bizakodhatunk, hogy néhány szezon alatt túl leszünk a nehezén.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti