Fiús anyák, lányos anyák

A szomszéd néni mindig nagyon szigorú volt. Mélyen, határozottan szólt a fiaira, rendszeresen áthallatszott a kertünkbe erélyes hangja. A ruháját és a haját férfiasnak láttam, a keze szigorúan nagy volt, a szemét összeráncolva hordta akkor is, ha éppen nem a gyerekeit utasította rendre. Ő jelentette számomra a „zord fiús anyukát”, ezért semmiképpen nem akartam a fajtájához tartozni. Én lányos anyuka leszek, ez biztos.

Babáztam, rajzoltam, verseket írtam, matricát gyűjtöttem. A biciklivel óvatosan mentem, nehogy elessek, a ruháimra vigyáztam, hogy tiszták maradjanak, a sarat messziről elkerültem. Sosem ismertem közelről korombeli fiúkat, a családunkban csak lányok éltek. Ezért lepődtem meg nagyon, amikor megszületett Balázs fiam.

Hűha, hiszen én azt sem tudom, mit lehet egy fiúval kezdeni!

Mindig koszos lesz, meg sötétkék-ruhás, kiabálós és durva! És egyáltalán, mi érdekes lehet egy fiúban? Két év múlva aztán megszületett Jakab, majd nem sokkal később Áron. Három fiú – nekem. Naponta hallottam a kérdést: Mind fiú? Ejha! Akkor kell még egy lány is! – Régóta nem tudok mit kezdeni ezzel a felkiáltással. Mit lehet erre válaszolni? Igen, persze hogy szeretnénk lányt… Vagy inkább jó nekünk a három fiú is, mert ők három különálló gyerek, egyik sem olyan, mint a másik, saját nevük van és különböző lelkük. Aztán kaptunk egy negyedik Lelkecskét is, Gellértet. Menthetetlenül – vagy irigylésre méltóan? – fiús anyuka lettem…

Pörgős szoknya és hajcsatok

– Mindegy, hogy fiú- vagy lány, a harmonikus család titka az egyéni bánásmód a gyerekekkel és a jó kapcsolat a férjjel, a folyamatos kommunikáció. – A törékeny, finom, kellemes megjelenésű Harasztiné Tomka Éva (37) hat lányt nevel férjével. – Egy lányos anyuka lelkizősebb, beszélgetősebb, a fiúsnak viszont szerintem nagyobb hangsúlyt kell fektetni a sportra, a mozgásra, így ezeknél az anyukáknál nagyobb dinamizmus szükséges a hétköznapokhoz. Bár azt sem mondanám, hogy nálunk olyan csöndes, nyugodt a légkör, ha mindenki otthon van.

A lányaim – 10, 8 és fél, 7, 5 és 3 évesek, köztük egy ikerpár – együtt elég hangosak, kurjongatnak, énekelnek, balettoznak, persze kizárólag pörgős szoknyában és az alkalomhoz illő frizurában, amit millió hajcsattal, hajpánttal készítenek.

Kép: Designed by senivpetro / Freepik

 

Szeretem, hogy ilyen vidám család vagyunk. Mivel közel lakunk egymáshoz, napi szinten kapcsolatban állunk a fiú unokatestvérekkel, akik mutatják a fiús tempót is. A fúrás-faragásnál a lányaink szívesen segítenek a férjemnek, de valószínűleg más lenne egy vagy két „férfikéz” segítségével. A lányokkal viszont sokféle aprólékos kézműves-dolgot lehet csinálni, rendszerint gyönyörű dolgok születnek.

Kifárasztás és udvarlás

– Nem lennének ilyen jó csapat, ha akár egyikük is lány, sőt, akkor szegény középső fiú örök középső maradt volna – fogad nevetve Mészáros Tímea (38), négy eleven kisfiú (9 és fél, 8, 6 és 3 évesek) anyukája. – A férjem sokat segít, például a gyerekek szállításában, és a sportos vonalat is nagyon erősíti a családban. Hétvégén például a három naggyal elmentek Badacsonyba pár napra biciklizni. Egyszerű ételeket főztek, és kirándultak.

Apának nagyon nagy a tekintélye a fiúk előtt, és vigyáz, hogy velem is tisztelettel viselkedjenek.

Nem mondom, hogy a fiúkkal nehezebb egy anyukának, hiszen eddig még egyetlen lányos barátnőm sem állt elém, hogy „hű, de könnyű a lányokat nevelni!”, de egy fiús család jóval mozgékonyabb, energikusabb kell hogy legyen. A fiúk energiáit levezetni nem könnyű feladat, sokszor életveszélyesen vakmerőek. Ezért gondolom, hogy egy fiús anyuka merészebb, bevállalósabb. Viszont a fiúk mindig tudják, mikor és hogyan kell udvarolni: ahogy például mindegyik a maga nyelvén megjegyzi, hogy szép az új blúzom vagy tetszik neki a hajam, attól elolvadok. Az energiákkal meg elboldogulunk, én is élvezem az aktív órákat.

A lényeg a kifárasztás, ha ez megvan, nem is nagyon kell őket fegyelmezni. Igazi mozgékony család vagyunk.

Vegyes csapatban

– Mindig arról álmodtam, hogy fiam és lányom is lesz, sőt, úgy szerettem volna, ha két nagyobb fiú egy kishúgot „oltalmaz” – kezdi Schreiberné Wisniewski Zita (37). – A 10 és 7 éves fiaim nagyon jó bátyjai a 4 éves kislányomnak, neki sohasem mondanak nemet, folyamatosan figyelnek rá, gyakorlatilag ők a testőrei. Nem tudok elképzelni ennél ideálisabb családi összetételt. – Zita szerint az anyukák mások, ha csak fiaik vannak, kissé merevek, nehezen engedik el a fiaikat, de ha van lány is a csapatban, az már más. Ez gyerekkorban már ugyanúgy meglátszik, mint párválasztáskor, amikor a fiús anyósok szinte rátelepednek a fiaikra. – Sosem gondoltam volna, hogy a fiús játékokban ennyire részt tudok venni, az autópálya-építéstől kezdve a focizásig sokat játszom együtt a fiúkkal. A lányom egészen más világot hozott: a babák, a frizura, a gyönyörű ruhák – bármennyire is odavagyok a fiaimért – nagyon hiányoztak.

De nem hiszem, hogy igaz az, hogy a fiúk után a lányok nyugodtabbak, nálunk a kislány nagyon kihasználja a helyzetét, hisztisebb, izgágább, mint a nagyok valaha is voltak.

Igaz, rendesebb és ügyesebb az öltözködésben, a maga körüli rendtartásban, mint korábban a bátyjai. – Zita szerint a lányos anyukák jobban adnak magukra, ahol fiúk vannak, ott kevesebb az idő ilyesmire, mert folyamatos a pluszmunka. – Talán keményebbek, sarkosabbak is a fiús anyukák, mert jobban kell a szigor, szinte csak fekete-fehér kategória van.

 Kép: Brandon Morgan / Unsplash

 

Fiús, lányos vagy vegyes?

Nincs ráírva az anyákra, hogy fiúkat vagy lányokat nevelnek. Látunk vagány, sportos lányos és nőies, finom lelkű fiús mamákat is – kezdi Bánfai Beáta gyermekpszichológus. – A fiúk és a lányok számára is vannak időszakok, amikor inkább az anyjuk vagy inkább az apjuk közelségére van szükségük. Ha a szülők rugalmasan reagálnak ezekre az életkori igényekre, az nemcsak a gyereknek tesz jót, hanem a nőnek is, hogy ne csak anyának érezze magát, és tudja ellensúlyozni a gyerek-hatást, például nehogy „elfiúsodjon”.

Aki mindkét nemű gyermekkel megélheti az anyaságot, az tapasztalja igazán, hogy a fia más érzéseket válthat ki belőle, más feladatokat ad és más készségeket fejleszt ki benne, mint a lánya.

Több egynemű gyerek után nehéz lehet átállni; az addig fiús mama manipulatívnak láthatja kislányát, pedig az csak lányosan „kapcsolatorientált”. A lányos mama agresszívnek érezheti a temperamentumos kisfiút vagy éppen kevésbé okosnak a lányainál, mert nehezebben tanul írni az iskolában.

Nagyon sok rétege van az anya–fia, anya–lánya kapcsolatnak! Mélyebb szinten a gyerek nemcsak a mi gyerekünk, hanem ősök egész sorát képviseli és hívja elő, nemcsak a génjeivel, hanem családi minták, történetek tovább élésével: a fiamban nemcsak az apját, hanem a saját apámat, ükapámat, öcsémet, bátyámat is láthatom. A velem azonos nemű gyermekem pedig minden olyan érzést megmozgat bennem, ami önmagam, mindenekelőtt a saját nemem elfogadásával kapcsolatos. Szerintem jó, ha előre tudjuk születendő gyermekünk nemét, mert sok mindenre felkészülhetünk…

Kopogós cipő és sár

Megmosolyogtat, amikor a kislánybarátok a kerti játékra kopogós cipőben hajlandóak csak kimenni. Ők már kicsi korukban is tagadhatatlanul hölgyek. A fiúk viszont – bár rendetlenek és sokszor reménytelenül harcosak – belebújnak az ember szívébe. A fiús anyukáéba is, aki sokszor nem is olyan kemény, mint ahogy az látszik. Áron fiam egyik pulóverén ez a felirat olvasható: Szeretem a sarat, a rendetlenséget és az anyukámat!

A cikk a Képmás magazin 2013. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti