Fiatal nők, akik gyilkost szeretnek – A dánok törvényt módosítanának miattuk

2017-ben egy Peter Madsen nevű dán mérnök megkínozta és meggyilkolta a fiatal, tehetséges svéd újságírónőt, Kim Wallt, miközben a nő riportot akart készíteni vele. A hír az egész világot megrázta – gondolnák a normális emberek. Akadnak azonban, akiket annyira lenyűgöz a gyilkos elme, hogy szerelmesleveleket írnak a börtönbe, sőt Peter Madsenhez tavaly hozzá is ment az egyik orosz rajongója! A dán kormány megelégelte, hogy a börtönöket egyesek társkeresőnek használják, s törvénymódosítással akadályozná meg a beteges kapcsolatokat. 

Kim Wall
Kim Wall, Peter Madsen és a hírhedt tengeralattjáró - Kép: Wikipedia / Képmás kollázs

Kim Wall neve nem mindenki számára ismerős, de amikor szóba kerül, hogy őt gyilkolta meg a dán szörnyeteg a tengeralattjárón, többeknek összeszorul a szíve. Pedig valójában nem áldozatként kellene emlékeznünk rá, hanem kiváló újságíróként, aki lebilincselő riportokat írt. Emberi történeteken keresztül tette életszagúvá a külpolitikát, cikkeit áthatotta a jóakarat és az empátia. Zseniális tehetség volt, aki minden lehetőséget megragadott, sok újságíró számára példaképként szolgált.

A gyilkosság, amely sokkolta a világot

Amikor megtudtam, hogy Peter Madsen brutálisan meggyilkolta a harmincéves Kim Wallt, miközben az újságírónő riportot akart vele készíteni, felnőtt létemre napokig csak világosban tudtam elaludni. Egyre csak arra gondoltam, milyen sokszor mentem el az interjúalanyaim házába, beszélgettem velük kettesben, mit sem sejtve arról, hogy pár ezer kilométerrel arrébb egy tehetséges kollégát riportkészítés közben kínoztak halálra. Akkoriban sokat gondoltam arra, hogy az élet milyen igazságtalan, hiszen Kim bejárta a fél világot – volt Haitin, Észak-Koreában, háború és válság sújtotta övezetekben –, mégis egy veszélytelennek tűnő sztori, amolyan „kis színes” megírása közben, egy fejlett skandináv országban ölte meg egy helyi híresség. Egy elmebeteg feltaláló, aki saját kezűleg rakta össze a tengeralattjáróját, ahol megkínozta, megölte, majd feldarabolta az újságírót, hogy kiélhesse beteges szexuális fantáziáit. Peter Madsen azt hitte, elég okosan megtervezte a gyilkosságot ahhoz, hogy megússza a büntetést: a maradványokat a vízbe dobta, a tengeralattjárót elsüllyesztette, a rendőrségnek pedig először azt hazudta, hogy Wallt már a „baleset” előtt kitette a tengeralattjáróból. Kim megcsonkított teste azonban a felszínre került, és hiába adott elő Madsen több történetet is, a nyomozók rájöttek az igazságra, és letartóztatták a szörnyeteget.

A koppenhágai bíróság bűnösnek találta a feltalálót, ezért 2018 áprilisában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

A börtön mint társkereső

Az eset évekkel ezelőtt történt, Madsen most mégis újra bekerült a világsajtóba, mert a rácsok mögött űzött aktív szerelmi élete még a dán politikusokat is kiakasztotta. A BBC szeptemberben arról írt, hogy a húszéves Cammilla Kürstein elismerte, hogy beleszeretett Madsenbe. Több évig leveleztek és telefonálgattak egymással. A skandináv híroldalak információi szerint Kürstein egyszerre hátborzongatónak, lenyűgözőnek, veszélyesnek és vadnak érezte a gondolatot, hogy akár ő is írhat a gyilkosnak a Herstedvester börtönbe. Cammilla számára állítólag valódi adrenalinsokkot jelentett, amikor feladta a levelet, és az még a korábbinál is nagyobbat, amikor választ kapott rá. A szülei tiltása ellenére egyre gyakrabban léptek kapcsolatba, Cammilla megszállottá vált.

A hírekből egy kétségbeesett, figyelemhiányos, unatkozó lány képe rajzolódik ki, aki dacol a szüleivel, és aki attól érzi magát különlegesnek, hogy azt hiszi, sokat jelent egy szörnyetegnek.

Persze nem ő az egyetlen beteges rajongója Madsennek, hiszen az elítélt tavaly meg is nősült, feleségül vette a harminckilenc éves orosz Jenny Curpent. 
A BBC cikkében Nick Haekkerup dán igazságügyi miniszter ősszel úgy nyilatkozott, hogy meg kell akadályozni az ilyen jellegű kapcsolatok létrejöttét. Majd hozzátette, hogy az elítélt bűnözők „nem használhatják a börtöneinket randevúközpontként vagy médiaplatformként, hogy dicsekedjenek a bűneikkel. Utálatos példákat láttunk az elmúlt években, amikor utálatos bűncselekményeket elkövető foglyok kapcsolatba léptek a fiatalokkal, hogy elnyerjék együttérzésüket és figyelmüket" – mondta.
Maria Ventegodt, a Dán Emberi Jogi Intézet munkatársa a BBC -nek azt nyilatkozta, hogy a szervezet a következő hetekben megvizsgálja az elítéltek kapcsolattartásának korlátozására irányuló intézkedéseket. Dánia jobboldali ellenzéke a parlamentben már jelezte, hogy támogatja a törvényjavaslatot, amely várhatóan 2022 elején léphet hatályba.

Akik szörnyekért rajonganak: a hübrisztofilek

A The Sun néhány hónappal ezelőtt cikkezett Madsen és Jenny Curpen „kapcsolatáról”, ebből kiderül, hogy a nő a Facebook-oldalán írt arról, hogy 2018-ban kezdtek ismerkedni a neten, miután Madsent elítélték, később pedig személyesen is találkoztak a börtönben. Curpen 2020. január 12-i bejegyzésében arról ömlengett, hogy a férje szörnyű bűnt követett el, amiért meg is bűnhődik. Ugyanakkor a nő szerencsésnek érzi magát, hogy egy ilyen „szép, okos, tehetséges, empatikus” ember lehet a párja. Szerinte Madsen szintén áldozata a saját tettének, és az, hogy életben maradt, számára is büntetés.
Számunkra viszont az a büntetés, hogy ilyen gondolatokat is olvashatunk a Kim Wall-ügy kapcsán. Ilyenkor dühösen, elkeseredve teszi fel magának a kérdést az ember: hogyan érezhet így bárki egy szörnyeteg iránt, aki embertelen tettével az egész világot sokkolta?

A diagnózis megnevezése a hübrisztofília, amit a pszichológiában parafíliaként, azaz nem szokványos, rendellenes szexuális viselkedésként tartanak számon. A parafíliának ez a típusa többnyire nőkre jellemző, akik valamely okból kifolyólag a kegyetlen bűnözők iránt éreznek vonzalmat.

A Psychology Today cikke szerint kétféle hübrisztofil létezik. Az aktívak közös bűnelkövetésről is fantáziálnak, a Cammillához hasonló passzív hübrisztofilek viszont nem kívánnak bűncselekményekben részt venni, de szexuálisan vonzódnak a bűnözőkhöz.  Vannak olyan szakértők, akik úgy vélik, hogy ezek a nők téveszmések, és megpróbálnak kifogásokat találni arra, amit a bűnöző tett. A kapcsolattól különlegesnek érzik magukat, és úgy gondolják, hogy bár szerelmük sok embert megölhetett, nekik biztosan soha nem ártana. Gyakran vallják, hogy megváltoztathatják a szeretőjüket, és a megmentő szerepéről fantáziálnak. A cikkben arról is írnak, hogy vannak olyan lányok – sok köztük a tizenéves –, akik olyan társat akarnak találni, aki megfelel a „rosszfiúképnek”, mert izgalmasnak, vadnak látják ezt a típust. A szakértők szerint azok a nők, akik nem jönnek ki a „rosszfiú-berögződésből”, könnyen hübrisztofilekké válhatnak, ami odáig fajulhat, hogy a szexuális kielégüléshez hírhedt, elítélt bűnözők figyelmére lesz szükségük.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti