Értékek a régi világból – Beszélgetés a bútorfestő Czeglédi házaspárral

„Közös munkájuk eredményeként gyönyörű, népi faragott bútorok kerülnek ki a kezeik közül. Noha a művészpáros egy aprócska faluban él a Bakonyban, a világ több pontjáról csodájára járnak alkotásaiknak. Ez pedig nemcsak tehetségüknek, hanem az általuk képviselt értékeknek és a belőlük áradó kedvességnek is köszönhető” – áll a Czeglédi népművész-házaspár Kopp-Skrabski-díjának méltatásában. Ez utóbbit én is megtapasztaltam, Kati közvetlen stílusa és Tibor hallgatag, de sokatmondó mosolya révén.

Kép: Czeglédi Katalin és Tibor tulajdona

Kopp-Skrabski díjat azok kapnak, akik sokat tesznek a „társadalom lelki egészségéért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért és a kívánt gyermekek megszületéséért”. A jelöltek között több közismert személy és házaspár volt. Meglepte Önöket a jelölés és a díjazás?

Czeglédi Budai Katalin: Igen. Tudtunk a jelölésről, és azt is, hogy ki tette, de a jelöltek névsorát később elolvasva nagyon elcsodálkoztunk, hogy mit keresünk közöttük. A díjátadón pedig ugyanezt éreztük újra, így szóhoz sem jutottunk, amikor kiderült, hogy mi kapjuk az egyik díjat.

Czeglédi Tibor: Amit végzünk, összetett dolog. Munkánkkal ugyan nem konkrétan a gyermekvállalást támogatjuk, de nagyon sok családdal kerülünk kapcsolatba, akiknek életútját végigkövetjük, a házasságtól a gyermekvállaláson át az unokákig.

Rendszerint olyan családokkal vagyunk kapcsolatban, akik értékrendet adnak át a gyermekeik számára. Mi ebben az értékközvetítésben is erősen támogatjuk őket.

Czeglédi Tibor és  Katalin – Kép: Antal-Ferencz Ildikó

 

–  Tibor elkészíti, Katalin megfesti a bútorokat. Hogy kezdődött ez a közös munka?

Tibor: Kati porcelánfestőként dolgozott Veszprémben, de nagyon szerette a régi bútorokat, volt is egy kisebb bútorgyűjteménye. Én nyomdásznak tanultam, de mindig is szeretem volna egy saját asztalosműhelyt, mert tanultam egy asztalosmesternél. Hagymáskéren ismerkedtünk meg, és elhatároztuk, hogy közösen megvalósítjuk álmainkat. Addig jártuk a Bakonyt, amíg megfelelő helyszínt nem találtunk a műhelyünknek. 18 évvel ezelőtt Bakonynánára költöztünk, és belefogtunk.

Katalin: Tibor először egy komódot újított fel, amit megőriztünk magunknak mint első munkáját. Azt mondta: ennél szebbet is tud készíteni. Én kicsit hitetlenkedtem, de igaza lett. Nekem könnyebb volt, hiszen én nem váltottam szakmát, festést tanultam eredetileg is, és Herenden nagyon jó a képzés. Ráadásul Veszprémben egy százéves parasztházban éltem, olyan bútorok között, amilyeneket most újonnan készítünk, nekem tehát ez volt a világom.

A kép Czeglédi Katalin és Tibor tulajdona

 

– Közös munkájukat megelőzte egy alapos néprajzi kutatómunka. Miért fontos a hagyományőrzés?

Katalin: Végigjártuk az országot, múzeumokat és könyvtárakat látogattunk, fényképeztünk, méricskéltünk és jegyzeteltünk.

Megtanultuk a bútorok szerkezetét és a minták jelentőségét, például azt, hogy néz ki egy tálaló, mit jelképez a szegfű vagy a tulipán.

Ebben a kutatómunkában nagyon sokat segítettek nekünk a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársai.

Tibor: Olyan értékeket fedeztünk fel a régi világból, amiket fontosnak tartottunk közvetíteni. Régen mindennek megvolt a rendje, helye, ideje és módja, a bútoroknak is és a rajtuk lévő mintáknak is. Volt funkciójuk és jelentésük, és ami még fontos: emberléptékűek voltak – ez ma már sokszor nem sikerül. Mindez egyfajta rendszert teremtett. És amikor ma eluralkodik a káosz, akkor nagyon jó például az alkotásban vagy egy tanfolyamon ezt a keszekuszaságot tisztítani.

– Hogy indult be az „üzlet”?

Katalin: Eleinte bizony nehéz volt. Húsz éve még újdonságnak számított, amit csináltunk, és piaca nem nagyon volt. Akkoriban minden csak a fenyőbútorról és kovácsoltvasról szólt. A hobbi bútorfestés sem volt olyan népszerű, mint ma. Keményen meg kellett dolgoznunk azért, hogy megismerjék és értékeljék a munkánkat. Saját üzletünk nincs, vásárokon, kiállításokon jelentünk meg, és időnként díjat kaptunk, így terjedt a hírünk. Az első időkben a Mesterségek Ünnepe jelentette a fő lehetőséget. Leggyakrabban külföldön élő, disszidens magyarok vásároltak tőlünk, a maguk vagy gyermekeik számára, de ez azóta jelentősen megváltozott. Húsz év alatt kiöregedett az a generáció, aki akkor vásárolt, és a mostaniak inkább kisméretű, repülőgépen könnyen szállítható ajándékokat vásárolnak.

– Kik és hogyan vásárolnak ma Önöktől?

Katalin: Mai vásárlóink többsége belföldi, de azért továbbra is vannak külföldi vevőink, ebben az internet segít. Jellemzően hagyományőrzés iránt érdeklődők keresnek meg, például néptáncosok, főleg fiatalok. Egyszer egy fiatal nő elhozta a nagymamája szennyesládáját, hogy fessem meg tulipános ládának. Valaki vett tőlünk egy utcatáblát a Meskán (online kézműves piac – a szerk.), aztán körülnézett és megtetszettek neki a bútoraink. Sokan eljönnek Bakonynánára körülnézni. Legutóbb például egy velünk riportot készítő hölgy szeretett bele egyik bútorunkba. Előfordul, hogy mi utazunk el hozzájuk, mint például most, a beszélgetés után megyünk egy lakást feltérképezni. Sokszor belefolyunk az építkezés folyamatába is, együtt ötletelünk, méricskélünk, tervezünk a családdal.

Tibor: Leginkább az hozza a megrendelést, ha élőben látják alkotásainkat. Vagy úgy, hogy eljönnek hozzánk, vagy úgy, hogy meglátják valahol, például a násznép egy esküvőn, ahol a menyasszony ajándékként kap egy tulipános ládát.

A kép Czeglédi Katalin és Tibor tulajdona

 

– A hobbi bútorfestésnek ma reneszánsza van. Jó ez a szakmának?

Katalin: Valóban, hatalmas közösségi csoportja is van. De ez sokszor csak abból áll, hogy lefestenek egy bútort, és rámatricáznak egy Párizs feliratot. Persze nem baj, hogy vannak ilyenek is, de azért érdemes különbséget tenni a hobbiból festők és a szakemberek által végzett munka között.

A mi munkánk mögött komoly kutatómunkára alapozott hagyományőrzés és értékközvetítés áll.

De a piacon elfér mindkettő. És így talán kevesebb „szemét” termelődik... Egy ’60-as évekbeli felújított bútor többet érhet, mint egy mai könnyűszerkezetes bútor.

A kép Czeglédi Katalin és Tibor tulajdona

 

– Nemcsak készítik, tanítják is. Hol, milyen tanfolyamokat szerveznek?

Katalin: Fel szoktak kérni, hogy foglalkozzunk gyerekekkel: velük például könyvjelzőket, kulcstartókat készítünk, festünk. Ezekre csak én megyek, Tibor készíti hozzájuk az alapanyagot. Ilyen volt a Múzeumok Éjszakája, és nemsokára megyek Zánkára, az Erzsébet-táborba. Így a gyermekek megismerik a bútorfestés alapjait „kicsiben”. Helyi, környékbeli fesztiválokra is járunk. Karácsony előtt, novemberben négyalkalmas festőszakkört tartok a felnőttek számára, ami már az ünnepvárás hangulatát is megadja, hiszen a személyesen készített ajándék mindig többet ér, mint a vásárolt. Tartok még tanfolyamot a Veszprémi Művelődési Házban, és igény esetén Bakonynánán is. Ezek arra jók, hogy ha valaki már festegetett otthon, nálunk megtanulhatja a megfelelő ecsetkezelést.

Tibor: Kati Bútorfestés a Bakonyban Facebook-csoportjában szokta jelezni, hogy mikor milyen tanfolyamaink, rendezvényeink vannak. Ott oszt meg olyan fotó- és videóanyagokat is, amelyek segíthetnek az otthoni „festegetésben”.

A kép Czeglédi Katalin és Tibor tulajdona

 

– Kik jelentkeznek a tanfolyamokra?

Katalin: Mindenféle korosztály, fiatalok is, nyugdíjasok is, akik otthon jó minőségben szeretnének bútort festegetni. Aki eljön, utána akár az egész konyhai vagy szobabútorát át tudja festeni. Egyszer Japánból jött egy hölgy, aki a negyvenedik születésnapjára azt kérte, hogy egy hetet nálunk tölthessen. Kiterítettem a térképet, és azon mutattam neki a tájegységeket és a hozzájuk tartozó mintákat. Később láttam a Facebookon, ahogy árulta a saját festésű, hartai mintájú portékáit, aminek szívből örültem. 

– Hogyan hat a házasságukra a közös munka?

Katalin: Nekem ez természetes életmód, hiszen a szüleim is együtt dolgoztak: édesapám orvos volt, édesanyám pedig a jobbkeze. Sokszor a vacsoránál is még egy-egy betegről beszélgettek. Ezzel mi is így vagyunk, a műhelyen kívül is szóba jön a munka, ami éppen foglalkoztat minket.

Egy dolgot tartok nagyon fontosnak: tiszteletben tartani egymást. Én vagyok a beszédesebb, Tibor pedig nagyon jó háttérmunkás: amit kérek, azt precízen elkészíti.

– És mit szólnak mindehhez a gyerekek? Segítik a munkát, továbbviszik majd a tudást?

Katalin: Tibor előző házasságából van egy felnőtt fia, nekem egy felnőtt fiam és egy lányom, akiktől van két kisunokám, és van egy közös kamasz fiunk. A gyermekeink egyelőre nem mutatnak nagy érdeklődést a munkánk iránt, kivéve Hédi kisunokámat. Ő sok időt tölt velem a műhelyben, és én nagyon szívesen mutatom neki, hogy mit csinálok, mert szeretném, ha ebbe belenőne. Legutóbb azt mondta Tibornak: „Többet dolgoztam, mint a mama, mert ő még nem fejezte be, de én már igen.”

A Czeglédi házaspár festett bútorai itt is láthatók.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti