Hogy a csúszdából véletlenül se az ügyeleten landoljunk – Tudnivalók a biztonságos élményfürdőzéshez

Közel harminc csúszdapark és ötször ennyi, családok számára ideális kisfürdő van Magyarországon. Az élményfürdők és vízi vidámparkok népszerű célpontok a pihenésre és szórakozásra vágyó emberek körében, azonban ezek a helyek sem mentesek a balesetektől. Utánajártunk, baleset esetén meddig terjed a látogató felelőssége, milyen jogi kötelezettségek terhelik a csúszdaparkok üzemeltetőit, illetve megosztunk néhány fontos tanácsot a biztonságos fürdőzés érdekében.

élményfürdő
A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Konrad Burdyn

„Élményparkhorror” itthon és külföldön

Combcsonttöréssel kellett műteni azt a férfit, aki 2017-ben a mogyoródi Aquaréna kamikaze elnevezésű csúszdájának használata után nem a csúszda alján található medencében, hanem a parton kötött ki. A vízben volt egy 15–20 centiméter magas, henger alakú szivacs, éppen az ilyen esetek megelőzésére, ám a szerencsétlenül járt személyt ez sem állította meg. 

A park szerint a férfi a szabályokat betartva csúszott, és a csúszda konstrukciója is teljesen szabályos volt. 

2003-ban Albertirsán történt halálos baleset: egy kisfiút szippantott be a védőrács nélküli lefolyó a strandon, 2009-ben pedig a siófoki Galerius fürdő élménymedencéjébe esett bele egy négyéves kisfiú, aki a kórházban szintén életét vesztette. Meghalt egy gyermek 2009-ben a budapesti Aquaworld-ben is – a kilencéves kisfiú az egyik medence vízelvezető csatornájába esett. Egy rosszul rögzített aknafedél miatt bezuhant az aknába, a nagy nyomású víz elsodorta, a hullámkeltésre szolgáló szivattyú beszívta, és a turbinalapátok „az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket" okoztak neki.

2017-ben egy férfi csúszott le az Adrenalin csúszdapark egyik csúszdáján, de öntudatlan állapotban (nem alkoholos befolyásoltság alatt) csapódott a vízbe, majd magatehetetlenül lebegett percekig. A mögötte érkező férfi vette észre, miután ő is megérkezett a medencébe. A brassói élményfürdőből egy tízéves gyerek került kórházba 2019-ben. Elvesztette két ujját, miután – a szabályokat betartva – leugrott egy ugródeszkáról, és beszorult a keze a védőkorlátba. New Jersey-ben az 1980-as években működött a világ legveszélyesebb csúszdaparkja, az Action Park. Több tragédia is történt itt: az első 1980 júliusában, amikor egy 19 éves fiatal kirepült a pályáról, és beverte a fejét egy kőbe.

Milyen biztonsági intézkedéseket tesznek a magyarországi élményparkok üzemeltetői? 

Manapság az élményparkok üzemeltetői minden várakozást felülmúló kalandot ígérnek az adrenalinra és szórakozásra vágyó vendégeknek: egyedülálló csúszdaelektronikai rendszerrel képesek versenypályává változtatni a többsávos csúszdákat, vagy fényeffektekkel és interaktív játékokkal színesebbé és izgalmasabbá varázsolni a csőcsúszdákat, s közben fotórendszerrel megörökíteni a legviccesebb pillanatokat. De valóban biztonságosak ezek a szerkezetek, kizárhatók a súlyos balesetek?
„Az élményfürdőkben általában jelen van a megfelelő személyzet és a felügyelők, akik figyelik a medencék és csúszdák használatát, valamint szükség esetén segítséget nyújtanak. Az általunk üzemeltetett csúszdapark valamennyi csúszdája TÜV-engedéllyel (műszaki felügyeleti szervezeti engedély) és -minősítéssel rendelkezik. 

Minden reggel ellenőrizzük és jegyzőkönyvezzük a csúszdák állapotát, a rácsokat, folyamatosan forgatjuk, szűrjük és fertőtlenítjük a fürdővizet, naponta átvizsgáljuk a technikai berendezéseket.

 A Tisztiorvosi Szolgálat a közegészségügyi szempontokat, a tisztaságot vizsgálja, mikrobiológiai eljárással teszteli a vízminőséget, illetve minden egyes fürdő megnyitásakor ellenőrzi, hogy az adott fürdő rendelkezik-e megfelelő működési szabályzattal, biztonságtechnikai előírásokkal, és azok betartására van-e megfelelő személyzet” – mondja Váradi-Szabó István, egy balatonfüredi Aquapark üzemeltetési igazgatója.
Győrben hat emelet magasból lehet csúszni

Van olyan győri élménypark, ahol a felnőttek mellett a kis és nagy tiniket is várja a 32 méter magas, szódásszifon-alakú csúszda. Egy másik csúszdán olyan nagy sebességet lehet elérni, hogy a centrifugális erő tartja fent a látogatót a 360 fokos fordulat közben. Különféle érintőelemek, fényjelek villannak fel a csúszdatesten belül, és pontokat is lehet gyűjteni. A tulajdonos, Kovacsics Imre az alábbiakat nyilatkozta korábban a gyorplusz.hu-nak a biztonságtechnikáról: 
„Ami rajtunk, üzemeltetőkön múlik, arra természetesen nagy gondot fordítunk. Mindenhol rács van, ahol kell, a játszóházban nincsenek éles sarkok, vannak ellenben ütéscsillapító burkolatok. 

Nem is fordult elő szerencsére komolyabb gyermekbaleset eddig a győri fürdőben, és remélem, nem is történik soha. 

Mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megelőzzük a bajt. A Vízügyi Biztonsági Szabályzat szerint a vízi csúszdáknál, medencéknél piktogrammal kell jelölni nemcsak a vízmélységet és a használatra vonatkozó szabályokat, hanem a csobbanási magasságot is – ennek mi maximálisan eleget teszünk.” 
 

Kép
óriáscsúszda
A kép illusztráció – Forrás: Unplash/Oksana Avramenko

Mikor terheli a fürdőt a felelősség?

Mint az a  D.A.S. Jogvédelmi biztosító honlapján olvasható, a fürdőt elsősorban akkor terheli felelősség, ha nem szabályszerűen üzemelteti a csúszdát, nincs megfelelően karbantartva az eszköz, illetve hiányzik a használatra vonatkozó jelzés. Abban az esetben is felelős a fürdő, ha az intenzív vízmozgást, örvénylést, áramlást előidéző élményfürdő-elemek üzemeltetése alatt nem biztosít állandó uszodamesteri felügyeletet. 
„Az élményfürdő veszélyes üzemnek minősül, ami annyit jelent, hogy amennyiben a fürdőző szabályosan használta az adott eszközt, valamint az üzemeltető sem mulasztott, a fürdő abban az esetben is felelősséggel tartozik az elszenvedett károkért.” Vagyis ha egy vendég az előírt szabályokat betartva a csúszdából kirepül, akkor az ebből eredő károkat a csúszda üzemeltetőjétől érvényesen lehet követelni, annak ellenére, hogy nem feltétlenül lehet az ilyen baleseteket tervezésbeli hiányosságokra visszavezetni. 

Amit még érdemes tudni: nem mentesíti a felelősség alól a csúszda üzemeltetőjét a „csúszdát mindenki csak a saját felelősségére használhatja” felirat sem.

Tanácsok a biztonságos vízicsúszda-használathoz

A figyelmetlenség, a nem megfelelő testtartás vagy magatartás, valamint a szabályok be nem tartása balesetekhez vezethet. Ezért fontos betartani a biztonsági utasításokat, figyelni a táblákat és az utasításokat, és felelősségteljesen viselkedni a vízi csúszdák használata során.

A csúszdákat csak a tökéletesen úszni tudók használhatják, hiszen a csúszdák végén mindig mély a víz!

Ne csússz együtt a gyermekeddel! Ha a combjaid közé veszed a gyermeked, a lába könnyen beakadhat a csúszda falába, akár el is törhet, ráadásul ilyenkor még a te testsúlyod is őrá nehezedik. A „legbiztonságosabb”, ha a gyermek egyedül csúszik le, ha viszont még pici, akkor egyelőre hagyjátok ki ezt az élményt.

Ügyelj a megfelelő testtartásra a csúszdákon! Ülj vagy feküdj, s tartsd meg ezt a testhelyzetet végig. Ügyelj arra is, hogy a lábaidat és a karjaidat behajlítsd, és tartsd őket a tested közelében.

Minden egyes csúszdát egyedül használj, ne feküdj vagy ülj háttal az előtted ülő látogató mögé!

Soha ne csússz állva! Állva nehezebb fenntartani az egyensúlyt, különösen a gyors és göröngyös vízi csúszdákon. Az elvesztett egyensúly miatt könnyebben eleshetsz, fennáll a nyak- és hátsérülések veszélye, amelyek komoly következményekkel járhatnak.
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti