Csavarog a gyerekem!

Amikor a gyerek rendszeresen órákkal a tanítás befejezése után érkezik haza, vagy kiderül, hogy az edző vagy a zenetanár napok óta nem látta, a legtöbb szülő megrémül. Egyrészt attól, hogy akkor mit csinálhatott ez idő alatt a csemete, másrészt attól, hogy miért nem vallotta be, hogy elbliccelte a különórákat, hová tűnt közülük az őszinte bizalom?

A kora délutáni órákba is belenyúló tanítás után a fiatalok szívesen maradnának bent az iskolában vagy az iskolaudvaron beszélgetni, barátkozni, labdát rúgni. Az órák után valóban szükségük van kikapcsolódásra, és a barátkozás nagyon fontos eleme a személyiségfejlődésnek ebben a korban. Csakhogy a legtöbb intézményben nincs lehetőség helyet adni ezeknek a spontán összeverődéseknek. Maradnak a plázák, gyorséttermek, ahol a ténfergő fiatalokat nem kívánt hatások is érik egy ilyen állandó fogyasztásra ösztökélő környezetben. Az egymás kísérgetése barátnőknél, barátoknál is gyakori jelenség. Ez főleg párban zajlik. Ilyenkor a kapcsolatban domináns szerepet játszó fél ráveszi, vagy megengedi a másiknak, hogy elkísérje különórájára, vagy valami elintéznivalója lebonyolítására. Sokszor figyelmen kívül hagyva a másik érdekeit, kötelezettségeit, érzelmi zsarolást alkalmazva. Az egyensúlyban levő kapcsolatokra az oda-vissza kísérgetés jellemző. Lányok és fiúk is gyakran ellógják az utolsó órákat, hogy elébe menjenek más intézménybe járó kedvesüknek. Akkor is szakítanak erre időt, amikor csak arra van remény, hogy megpillantják vágyaik elérhetetlen alanyát. Nem a gyermekcsoportok léte a baj, csupán a lehetőségként kínálkozó helyszínek alkalmatlanok arra, hogy a fiatalok ott töltsék szabadidejük jelentős részét. Az iskolák, művelődési házak lennének erre a feladatra a legideálisabbak. Szülőként annyit tehetünk, hogy lakásunkban időnként helyet adunk az összegyűlni vágyó fiataloknak. Amennyiben sikerül kellő diszkréciót tanúsítanunk – nem rohangálunk be mindenféle ürüggyel közéjük –, és a lebonyolítással kapcsolatban világos, de nem túl merev szabályokat elfogadni és elfogadtatni, szívesen élnek majd a lehetőséggel.

Szabadság és kötelesség

A legtöbb fiatalnak különórái, edzései vannak délután. Az év elején, a nyári szünet után nagy lelkesedéssel vállalt kötelezettségek teherré válhatnak a fáradság növekedésével, a „minden percem be van osztva” érzésével. Ilyenkor könnyű elcsábulni, máshol tölteni az időt. A legtöbbet az segít, ha nyílttá tesszük a problémát. „Látom, hogy mostanában nehezedre esik elmenni az edzésre. Mi az, ami segítségedre lehetne?” Érdemes érdeklődni az edzőnél is, ő hogyan látja gyermekünk fejlődését, csapatbeli helyzetét. Ott, ahol pozitív érzelmi szálak is átszövik a kapcsolatokat, könnyebben átvészelhetők ezek a mélypontok. Le kell ülni többször is és beszélgetni az érzéseiről, aktuális igényeiről. Esetleg attól fél, hogy az elfoglaltságai miatt kimarad az osztály, vagy a korábbi baráti közösségéből? Úgy éli meg az élete csupa kötelezettségekből áll, nincs szabadideje? Sok fiatal úgy tud pihenni, hogy aktív marad, csak egészen más, az eddigiektől eltérő tevékenységre van szüksége. Ők a tanulás mellett kifejezetten igénylik az intenzív sportot. Más gyerekeknek meg elegük van a közösségi életből, délután már szívesebben vannak egyedül, igénylik a magányt.