Búcsú a tízes évektől
Noha az új évtized csak jövőre lép életbe, a világsajtó azt hangsúlyozza, hogy 2020-szal egy korszak véget ért, és mérleget von a tízes évekről. Két igazán fontos irodalmi mű született az elmúlt tíz évben, állítják még Amerikában is, a norvég Karl Ove Knausgard Harcom című hatkötetes naplóregénye, valamint a kilétét gondosan titkoló olasz Elena Ferrante négykötetes családregénye, a Nápolyi történet. Az talán természetes, hogy egyik író neve sem került szóba a Nobel-díjra esélyes szerzők között. Túl sokan olvassák őket, ráadásul van még idejük a befutásra, gondolhatta a bizottság. Peter Handke már harminc éve megírta remek drámáit és novelláit, de csak az idén tüntették ki. (Több mint húsz éve nem jelent meg Handke-kötet magyarul.) Más a helyzet a lengyel Olga Tokarczukkal, akinek megismertetésével három magyar kiadó is próbálkozott, eredménytelenül. Talán a Vince Kiadónak most szerencséje lesz.
Olga Tokarczuk Bizarr történetek címmel, magyarul Petneki Noémi érzékeny fordításában megjelent novellái ugyanis a Nobel-díj kihirdetésekor kerültek a boltokba, így rögtön reflektorfénybe kerültek.
Ha nem csal a szimatunk, ezek a nagyon különböző szférában, képzelt vidéken és a valóságban játszódó, más-más elbeszélő technikát felvonultató írások a nagyregények közötti szünetekben íródtak, levezetésképpen. Bár kétszer is elolvastuk a kötetet, egy hónap múlva legfeljebb két novellát tudtunk felidézni magunkban a tízből. Az nem kétséges, hogy Tokarczuk remekül ír, de kapásból legalább tizenöt kortárs magyar szerzőt megnevezhetnénk, aki hasonló színvonalon mond el történeteket életről, halálról, közönyről és megértésről.
(Vince Kiadó, 2019., 2995 Ft)
A Nobel-díj decemberi átvételekor Tokarczuk az irodalom leértékelődéséről beszélt, mint az internetes kor egyik betegségéről. Mi tesszük hozzá, hogy e kór jellegzetes tünete a kiadói engedékenység, s ennek következményeként az iszonyatos könyvtúltermelés.
Nincsenek mesterek, tekintélyes kritikusok, akik lebeszélnék pályatársaikat egy-egy félkész kézirat megjelentetéséről, mondván, magadnak ártasz, ha ragaszkodsz a kiadáshoz. Dolgozz még!
Két éve az Addig se iszik című paródiagyűjteményével Bödőcs Tibor, a kabaré új hullámának egyik legnagyobb tehetsége valósággal berobbant az irodalmi életbe. Nem győztük dicsérni felkészültségét, remek humorát és íráskészségét. Ezt a pompás entrée-t homályosítja el most
Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című, regénynek hirdetett művével.
Oszkár, a halál felé tántorgó alkoholista szobafestő meséli el életét egy kocsmában Gyöngyinek, a szótlan csaposnőnek. Ilyen történetekkel aratott sikert negyvenvalahány éve Moldova György is. Persze Bödőcs továbblép, az ő főhőse nem csupán egy szerencsétlen, örökös bukásra ítélt proli, hanem egy meg nem értett zseni, aki üti-vágja a világ festészetének nagyjait, a híres és kevéssé híres művészek útkeresését.
Oszkár nagy művész lehetne, ha másutt születik, más családban, más országban, ha nem kell munkába állnia fiatal gyerekként, ha nem egy zavaros politikai rendszerváltás árnyai fenyegetik lépten-nyomon, ha nem fut zátonyra a házassága, ha lányai nem idegenednek el tőle, és még hosszan sorolhatjuk a kudarc okait.
Sorolhatjuk, de csak mellébeszélünk. Az igazi gond a mértéktelen ivás, az alkoholizmus. A közel kétszáz oldalas könyv tizedik oldalán tudjuk, hogy Oszkár mulatságosnak induló kocsmai monológjai nem vezetnek sehová. A trágár, primitív szöveg nem szervesül az intellektuális futamokkal. A poénok kezdetben megnevettetnek, aztán fáradtan kioltják egymást. Rossz lesz a szánk íze a hócipős politikai okoskodásoktól is. Kár.
(Helikon Kiadó, 2019., 3499 Ft)
Háy János 2007-ben megjelent nagyregénye, A gyerek hihetetlen erővel mutatta meg, milyen kétségbeejtő, sőt, reménytelen egy alkoholista családból kiemelkedni. A hetvenéves Temesi Ferenc Az utca legjobb kocsmája című, a kerek évfordulóra megjelent novelláskötetében azzal szembesít minket, hogy egy tisztes vidéki értelmiségi család tehetséges fia miként iszik egyre többet és többet részint szerelmi bánatában, részint virtusból, részint a benne feszülő indulatokat levezetendő, mígnem a halál küszöbén találja magát.
Az önmagához és az olvasóhoz is kínosan őszinte Temesi állítja, hogy írás közben sosem ivott, de a regények közötti terméketlen időszakok minden bizonnyal közrejátszottak abban, hogy a mára klasszikussá érett szótárregény, a Por (1986–87) után túlságosan hosszúra nyúlt a kísérletezés időszaka.
A tagadhatatlanul német orientációjú kortárs magyar irodalom nehezen tudott mit kezdeni Temesinek az amerikai beat irodalom iránti vonzalmával, lázadásával, a test igényeinek szokatlanul kendőzetlen bemutatásával. A posztmodern szövegirodalom fénykorában ez az író történeteket mesélt.
Az utca legjobb kocsmája korábban megjelent írásokból áll, valamennyi a szerző életének egy-egy szakaszát idézi fel. A szegedi gyermekkor meghatározó figurájától, a nagyapától haladunk az iskolás és az egyetemi évek után az írói kiteljesedés felé. Aki nem ismeri Temesi pályáját, annak érdemes ezzel a könyvvel kezdeni az ismerkedést: egy kivételesen sokarcú, remek prózaírót, szeretnivalóan esendő embert ismerhet meg. Aztán jöjjön a Por és a Bartók.
(Scolar Kiadó, 2019., 2999 Ft)
Szántó T. Gábor Európa szimfónia című, tavaly késő ősszel megjelent regénye a szó legjobb értelmében vett lektűr. Olyan könyv, amitől a kritikusok feje fáj, hiszen a cselekmény világos és áttekinthető, fordulatos és izgalmas, a szereplők könnyen azonosítható, élesen körvonalazott figurák. Másként nézve: olyan könyv, amit szeretnek az olvasók, mert túl azon, hogy olvastatja magát, és nehéz letenni, komoly kérdéseket tesz fel a diktatúra és a szabadság, a konformizmus és a lázadás viszonyáról.
Szántó T. Gábor, akinek a novellájából készült Török Ferenc megrendítő filmje, a világsikert aratott 1945, régóta jelen van a magyar irodalomban, mégpedig izgalmas problémákat felvető elbeszélésekkel és regényekkel (sőt, versekkel is), mégsem ismeri jól a közönség.
Talán a kritika hibájából, amely ki tudja, miért, kevés figyelmet fordít a zsidóságukat nyíltan vállaló szerzőkre. Szántó T. pedig a Szombat című zsidó kulturális közéleti lap főszerkesztője.
Az új regény nem zsidó kérdést feszeget. András, a főszereplő egy román–magyar családban nevelkedik, nem sejtve, hogy a szüleinek hitt emberek közötti állandó feszültségnek a messzi múltba nyúlnak a gyökerei. András belügyi vezető „apja” rosszallásától kísérve hegedűművésznek készül, mi több, nagyon fiatalon a rangos kolozsvári szimfonikusok első hegedűse lesz. A zenekar Nyugat-Berlinből kap meghívást, így Andrásnak lehetősége nyílik korábban kitelepült szerelmével találkozni, és a berliniek világhírű karnagyának bizonyítani kivételes tehetségét. A háttérben lesben álló Securitate és a 68-as lázongó diákok mindent megtesznek, hogy ne ünneplés, hanem kudarc legyen Berlinben az Európa szimfónia bemutatója. Többet nem árulhatunk el a krimiszerűen izgalmas történetről, amelynek megfilmesítési jogát máris megvásárolták.
(Scolar Kiadó, 2019., 3990 Ft)
Ez a cikk a Képmás magazin 2020. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
