A nagykunsági gulyás ötszáz állatnak viseli gondját – „Ha kimegyek a legelőre, fölhívom a feleségem, hogy itthon vagyok!”
Barta Sándor nagykunsági gulyással egy pásztoroknak szervezett rendezvényen találkozom. Ha nem ismerném a róla készült, a YouTube-on igen népszerű Egy nap a legelőn… című filmet, akkor is kiszúrnám tekintélyt parancsoló külseje, hagyományos öltözéke alapján. Férfiasan erős kézfogással köszönt, majd mesél még egy kicsit a körülötte állóknak a tanítómestereiről, akik – mint kiderül – egytől egyig markáns, dacos személyiségek voltak. Innen indítjuk a beszélgetést.
Ön is keményfejű embernek tartja magát?
Felénk, a Kunságban úgy szokták mondani: nyers-nyakas kunok vagyunk, inkább törünk, de akkor se hajlunk! Az őseimtől örököltem ezeket az adottságokat. Édesapám is pásztorkodással foglalkozott, tőle tanultam nagyon sokat, és egy nagyhírű pásztortól, Fekete Jóska bátyámtól. Édesapám Kunmadarason volt csordás, engem már óvodába is úgy vittek, hogy előtte kihajtottuk a teheneket. Én hajtottam végig az utcánkon, 600–700 tehén is volt még akkor a településen. Két csorda járt, az egyik a Lapos, a másik az Újváros felőli végen, utóbbi volt a mienk. A mai napig ott lakom.
Milyen tulajdonságok kellenek ehhez a hivatáshoz?
Az állat meg a természet iránti szeretet. Akiből ez hiányzik, az hiába is születik bele, el ne szegődjön gulyásnak! Mi mindent a jószágtól várunk, az meg tőlünk. Ő nem tud beszélni, de a súlygyarapodása beszél helyette. Hogy délelőtt jól legeltettél-e, már délben megmutatkozik azon, hogy megkérődzi-e a délidőt rendesen.
Embereket be lehet csapni, de a jószág hasát soha. Ha jól van tartva, több a tej, a gazdák ebből meg is tudják állapítani, mikor ki legeltetett.
A legeltetésnél mire kell a legjobban figyelni?
A pásztornak tudnia kell, hogyan ossza be a legelőt, mert a legeltetés nem arról szól, hogy egy hónap alatt összejáratjuk az egész mezőt. Beosztással kell élni, hogy tavasztól őszig, Szent György napjától Szent Mihályig elegendő legyen. Meglátszik, hogy az adott területen legeltetsz, vagy csak legel rajta a jószág. Ha csak legel, a javát szedi ki, kifoltozza, kiligeteli a mezőt, a többit lehúzza a lábával. De mi a hasát legeltetjük, nem a lábát! Hogy ne csak meneteljen, mi előtte megyünk vagy a derekánál, utána soha, csak ha hajtjuk.
A felmenőitől nyilván a természet törvényszerűségeit is kitanulta…
Még a csillagállásból is lehet esőt jósolni! Ha a hold csurgóra áll, abban a hónapban sok eső lesz. Mi anno szabadálláson voltunk a jószággal, nem volt mobiltelefon, nem használtunk karórát, mert még szivattyú se volt, kézzel húztuk a vizet a kútból, s ha leszakadt volna, beleesik a kútba. Éjszaka a Göncölszekér állása mutatta meg, hány óra. Amikor este feljött, fölfele állt a rúdja, hajnalban megfordult, s lefelé csüngött a rúdja. De abból is tájékozódtunk, mennyire látszott a Tejút és a Sarkcsillag.
A négyzetre kattintva megnézheti a képgalériát.
A technika fejlődése mennyire könnyítette meg a munkájukat?
A természetben élünk, abba születtünk bele, úgyhogy nekem az sem idegen, ha kinn kell aludnom a gyepen a jószág mellett, sőt szívesen teszem.
De a fejlett karámrendszerben könnyebb egy oltást beadni vagy egy kolompot föltenni, mert csak behajtjuk az állatot a szorítóba, nem kell megdobnunk lasszóval. Aki azt mondja, a hagyományost választja a kényelmes helyett, nem mond igazat, mindenki használja a fejét. Régen éjszaka, hogy nyugodtabban pihenjen a jószág, még meg is füstöltük: marha árvaganét raktunk össze, meggyújtottuk, s a szél táplálta rá a jószágra, a szúnyog meg lement róla.
A lasszóról azért felrémlik egy magyar cowboy képe…
Mi a földről dobtuk a kötelet, nem lóhátról, onnan még nem próbáltam. A földről sem állítom, hogy tízből tízszer eltalálom, de sose voltam rossz dobó!
Hogyan alakul egy átlagos napja a téli időszakban, azaz Szent György napja előtt?
Reggel az első, hogy körülnézünk a jószágok közt, nincs-e kárunk. Még a nóta is mondja: „nincs-e károm, nincs-e dézsmálva”. Össze kell írni, van-e ellésünk, ezt reggel tudjuk megtenni, akkor még ott van az anya a borjával. Táblát kötünk a nyakába, fülszámot kap, regisztráljuk. Nagyjából ötszáz állattal dolgozom, majdnem mindet ismerem, ránézek a borjúra, tudom, ki az anyja. Mint az iskolában, ha belép a tanárnő, s tudja, ki a hiányzó. Ha bemegyek a karámba vagy az állásra, látom, ha valaki nincs ott.
Mi jön a reggeli rutin után?
Az etetés. Mi csak utána, tíz, fél tizenegy fele reggelizünk, szinte egyhuzamban az ebéddel. Aztán vizet kapnak, megint etetés, víztelenítés. Összetett dolog, jó, ha egy család csinálja, s mindenki tudja a feladatát. Nagy segítség az asszony, megfőzi az ebédet, bevásárol, a gyereket elviszi iskolába. Iskola után a lányom is segít. Minden kis segítség nagy segítség. Nincs ünnep, se vasárnap, se hétvége.
Szent Györgytől Szent Mihály napjáig, amíg kint vannak az állatok, mennyiben más a napirend?
Reggel akkor is szétnézünk, mert kihajtáskor lehet izomlázas, lapockacsúszásos, megnyúlhat az ina. Kicsit orvosnak is kell lenni. Legelni egész évben úgy indul, ahogy első héten szoktatom, hat óra, fél hét körül. Ha megcsendesednek, szétterülnek, legelnek, a tarisznyámból én is megreggelizem. Aztán lefekszenek, s megtervezem, merre menjünk, hogy délre beérjünk a kútra. Akkor néhány óra delelés, ivás, kérődzés, én is pihenek. Ha nem hajtanám be őket, fekdécselnének: tíz fekszik, tíz legel felváltva, de rendszert kell vinni az életükbe, mint a gyerekeknek. Édesapámék azt tanították, a szájáról szép a jószág. Lakjon jól, legyen teli a horpasza, ne legyen csikasz. Ha mi nem adunk neki, mi se várjunk tőle!
Van bármikor lehetősége kikapcsolódni?
Én mindig ki vagyok kapcsolódva!
Még életemben nem unatkoztam, nem tudom, mit jelent ez a szó, minden egyes napnak megtalálom a szépségét. A gyepben, a jószágban, a levegőben, a napsütésben.
Még az esőben is, pedig azt nem szeretem. Augusztusban, ha Lajos-napig esik egy nagy eső, az nekünk aranyat ér, mert jó lesz az őszi mezőnk. Télen meg azt várom, mikor jön a jó idő, serken a mező újra. Akkor már nem érezzük jól magunkat a faluban, vágyunk a természetbe. A jószág, ha érzi a zöldet, a mező illatát, az is kifele vágyik, mint mi, pásztorok. De a Szent György-napot én mindig megvárom a kihajtással. Ha kimegyek, az első, hogy fölhívom a feleségem, hogy „megérkeztem, itthon vagyok!” Szent Mihály után meg mindegy, milyen idő van, az már nem jó idő. Azt is egy nóta mondja, hogy akkor „sírnak-rínak a bárányok”. Ugyanígy a marha. Nem voltak a régiek buta emberek, amikor megmondták, mettől meddig tartson a legeltetés.
Az ön egy napjáról készült film fontos szereplői a kolompok is. Ezeknek milyen típusaik vannak, és pontosan mi a szerepük?
A típusaikat a mi igényeinkhez, nem a jószágéhoz szabjuk. Én szeretem a változatosabbakat, többfélét teszek fel. Ahogy mi tájékozódunk a hangról, a jószág is úgy teszi. A kolomp össze tud tartani egy gulyát, és nekünk is nagy segítség ködben. Tavasszal az első héten kinézzük, kik kapjanak kolompot, s azokra föltesszük. Mindig van jószág, ami elöl jár, meg ami hátul. Egy páréves, jó kondícióban lévő üsző, aminek még nem volt fia, halad dinamikusan, egy kilenc-tíz éves tehén inkább lemarad. De azt se tehetjük meg, hogy az összes kolompot föltesszük az elsőkre, a jól kizsendült tehenekre, mert akkor csak húzzák a gulyát. Kell hátra is tenni, hogy megtartsuk a brigádot. Fölveszik a hangot, kialakul a helyük. Én a Kunkápolnási-mocsár szélén legeltetek, ami 800 hektár egybefüggő nád, abba ha bemegyünk, ott labirintust csinálnak. Gyérítjük a nádat, ami jó a nemzeti parknak, nekünk meg bővül a legelőnk, tisztul a vidék a madaraknak, gazdagabb lesz az élővilág. A nádban is kolomppal tartjuk őket egyben. Ha egy kolompos tehenet megriasztunk, s megszalad, az összes összeszalad, mert azt hiszik, valami történt.
A kolomp a pásztorembereknél ugyanolyan érzékeny téma, mint a kutya. Szeretünk róla beszélni, de sokféle a véleményünk.
Ha már itt tartunk, milyen kutyákkal dolgozik?
Összesen négy ütőképes kutyát tartunk, meg két kölyökkutya van mellettük. Bár szegény édesapám azt mondta, „ne tartsál, fiam, csak kettőt, akkor nem rángatja a kutyaházat, nem borogatja a vizet!” Mert akkor lejárja, ledolgozza magát. Az enyémek „keverék” kutyák, nem a fajtájuk számít, hanem a természetük. Ha gazdás, akkor tudod tanítani, mert ha ragaszkodik az emberhez, akkor az embertől vár, az emberre figyel. Amelyik félreáll, nem kommunikál veled, azt nem tudod tanítani. Én nem szoktam simogatni, mert munkaeszköznek tartom őket. Ha elsimogatjuk, nem lesz megfelelő tartása. Föl kell állítani a rangsort, hogy én vagyok a főnök, én adom az utasítást. A munka olyan, mint az embereknél, hogy akkor is meg kell csinálnia, ha épp nem szívesen teszi. Olyan nincs, hogy most nincs kedve menni meg szaladni, mert elfáradt.
Mit lát, lesz a családban, aki továbbviszi ezt a szép hivatást?
A kislányom mezőgazdasági iskolába megy, de még csak tizennégy múlt. Mint apa nagyon szeretném, ha vinné tovább, de egy a lényeg: tisztességes legyen. Bármerre sodorja az élet, olyan tevékenységbe ne fogjon, amit nem szeret, mert a kényszermunkából semmi jó nem sül ki. Aki szereti és az elkötelezettje annak, amit csinál, az viszont a mai világban is megél a szakmájából.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Ennyi pásztornő Magyarországon még nem gyűlt össze! – „Korántsem csak küzdelem, ahogy élünk, hanem csodálatos is!”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
