Az oktatás reformja – ahogy az én harmadikosaim szeretnék

Nem tudom, megkérdezte-e már valaki teljes komolysággal a közoktatás legfontosabb szereplőit, a kicsi gyerekeket arról, mennyire elégedettek iskolai életükkel. Nem idétlen tévéműsorokra gondolok, ahol hatásvadász szerkesztők szinte a gyerekek szájába adják a poénosnak szánt válaszokat.

Kedvező helyzetem van, mert együtt tölthetem napjaim nagyobb részét a nevelésben és oktatásban részesülő ifjakkal. Maguktól is szívesen mesélnek, mit változtatnának meg ők a mai helyzeten. Riportalanyaim megfontolt harmadikosok hosszú, tapasztalatokkal teli évekkel a hátuk mögött: az óvodai évekkel együtt ez hat és fél év. Ez azért nem csekélyke időszak!

Egyikük Pisti, a reggeli ügyelet örökös tagja. Mindig álmos szemmel érkezik, de hamar felélénkül. Vidám, szőlőszínű szeme van és huncut ábrázata. A terembe érve rutinosan veszi le székét, pakolja ki táskáját, majd a sakkasztalhoz siet. Ki kell rakni az alapállást, mire Andris megérkezik.

– Miért vagy mindig ilyen korán itt, Pisti?

– Apa és anya korán kezdi a munkát.

Ha én lennék az oktatásügyi főminiszter, gyártanék egy olyan törvényt, hogy akinek gyereke van, az csak kilencre menjen dolgozni. És akkor nekem sem kellene korán kelni.

Amíg ő elhelyezi a sakkfigurákat, elgondolkozom szavain. Ötlete megfontolandó. Én sem lázadoznék egy kilenc órai kezdés ellen.

– Nem félsz attól, Pisti, hogy akkor sokáig kellene maradni az iskolában?

Pisti nem fél, erre is tud megoldást.

– Nem, mert a tanulás is rövidebb lenne. – A mennyezetet szemlélve ujjain számolni kezd, majd folytatja: – Kilenckor kezdenénk, az első óra után tízóraiznánk, aztán lenne még három óránk. Utána ebéd és játék jönne. Délután egy kis leckeírás, és megint játék.

Közben megérkezik Andris, aki bekapcsolódik beszélgetésünkbe.

– Apukámék azért indulnak korán, mert bedugul a kettes út. Ha mindenhol jók lennének az utak, senki nem félne, hogy a dugó miatt elkésik. Meg nem kellene mindenkinek autóval jönni. A barátok elvihetnék a munkatársaikat és egymás gyerekét az iskolába. Aki valakit elvisz, kapjon valami jutalmat. Ez nekünk is jobb lenne.

– Milyen jutalomra gondolsz?

Andris kevés gondolkodás után kiegészíti törvényalkotó javaslatát: 

– Kapjon a jogosítványába egy kis pecsétet a suliban, és száz pecsétért járjon egy szabadnap!

Több komoly programpont: kilenc órai kezdés és jó utak, átgondolt közlekedés.

– Milyen törvényeket alkotnátok még miniszterként?

A fiúk összenéznek. Ez egy veszélyes pillanat, mert ilyenkor jöhet egy fuvallat, és Pisti viccessé teheti jól indult oktatási reformunkat. A kisfiú azonban meglepően komoly. Élénkzöld szeme csupa gondolat.

– Jó lenne minden iskolában egy játszótér focipályával meg egy uszoda! Az uszoda lehet a játszótér alatt is, akkor nem foglal annyi helyet. A játszótér télen koripálya lehetne. Ez legyen mindenhol kötelező!

– Minden iskolának kellene két nagy busz. Az egyik az alsósoké lenne, és minden héten elvinne színházba vagy kirándulásra minket – rajzolja a jármű körvonalait a levegőbe Andris.

Kép: Unsplash

 

Egyre többen érkeznek, lassacskán az egész osztály körülöttem áll. Kicsi széken ülök a sakkasztal mellett, így nagyjából a derekukig érek. Apró lábak topognak, kis kezek ujjai nyitódnak csukódnak, copfocskák lengedeznek. Mindenkinek van ötlete.

– Milyen tantárgyakat szeretnétek?

– Matekot meg olvasást, és sok rajzot meg technikát, éneket is. És tesit.

Tehát a tantárgyakat nagyjából megtartanák a kedves reformerek.

– Az nem baj, ha mindenből van lecke, csak lehetne kevesebb, és jó, hogy pénteken nincs. Ez ne változzon! – jegyzi meg Verácska.

– Jó lenne, ha csak kíváncsiskodó témazárókat kellene írni – ábrándozik Ágika.

A kíváncsisodó számonkéréseket tanítási szünetek után szoktam íratni. Ezekért nem jár érdemjegy, csak az ötösöket jegyzem be a naplóba. Azért íratom az ifjúsággal, mert tudni szeretném, kinek van szüksége egy kis támogatásra. Ágika mindenre kiterjesztené. A listámra felkerül a témazárók reformtervezete.

A lányok egy része országos szinten tenné kötelezővé a nagy tükrös mosdókat.

Borcsika praktikus, az ő szívében mindenki elfér:

– Legyen minden iskolában szép nagy konyha meg mosogatógép a konyhás néniknek! Jó lenne olyan egészséges étel, ami finom is. Ha jókat tudunk enni, okosabbak leszünk!

A vágyak felsorolása után egy kis csend következik, majd a mindig csendes Julcsi elsusogja az utolsó pontot képzeletbeli listáján:

– Legyen olyan törvény, hogy egy héten csak kétfélére lehessen járni!

– Mit jelent a „kétfélére”?

– Van, aki hétfőn meg szerdán úszik, kedden karatézik, csütörtökön néptáncra jár, aznap van szolfézs is. Pénteken meg zongora.

– Mindre??

– Igen, mert az apukája szerint ez mind kell. Szerintem meg nagyon sok – Julcsi nagyot sóhajt, olyan nagyot, hogy megmozdul a függöny.

Hasonló témájú cikkünk: Az oktatás reformja - Mire vágyik egy középiskolás?

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti