Az eltűnt idő nyomában: a lányok tényleg mindig késésben vannak?
Kamaszlányom átvánszorog a nappalin takaróba burkolózva. Öt perc múlva újra, az ellenkező irányba. Kisvártatva megjelenik az ebédlőben, leül, és rácuppan a kávésbögrére. Fölnéz az órára: még van idő. Eltelik negyed óra. Ismét átvág a nappalin egy pólóval, majd sietősen vissza egy másikkal. A műsor felpörög, mint egy Chaplin-etűd, hol egy hajszárítóval, hol egy füzettel bukkan föl, hol bordó, hol kék pulóverben, hol anélkül. Az ajtóban az órára néz: „Elkéstem! Hogy lett egyszerre fél nyolc?!” Aztán még töltőre dugja a telefonját, elmegy fogat mosni, iszik egy kis vizet, és gyanítom, a szempilláját is kifesti...
A kevés váratlan elemet tartalmazó folytatásos sorozat fenti epizódját a reggelizőasztalnál ülve nézhetem végig, ahol a jól végzett munka büszkeségével a kikészített kakaók, kávék és gondosan összeállított harapnivalók között ipari mennyiségben gyártom a tízóraikat a fürdőszobáért harcoló családtagoknak. Két puszi között lányom táskájába csúsztatom a szendvicseket, mert „Anya, erre már nincs idő” hivatkozással nem hajlandó elrakni, és közben elmerengek: kitől örökölte ez a gyermek, hogy mindig időzavarban van?
Én is hallottam már a férjemtől, hogy sokáig készülődöm, de emlékeim szerint ez arra az időszakra datálható, amikor rendszerint vendégségbe indulva egy ebéd utáni konyhát, három csemetét és egy GYES-en lévő anyukát kellett szalonképes állapotba hoznom, mialatt ő háromnegyed órára vesztegzár alá vonta a fürdőszobát, majd felvette (általam) frissen vasalt ingét. Eggyel korábbi emlékem az, hogy amikor első gyermekünk érkezésekor nagy pocakkal megállva az ajtóban drámai hangon bejelentettem, hogy megkezdődtek az összehúzódások, azt felelte, hogy mindjárt vége a filmnek, én is nézzem, meglátom, fantasztikus, majd a stáblista lassú elvonulása után elment hajat mosni.
Én ezzel szemben az évek során tökélyre fejlesztettem a készülődést. Tudok hajszárítás közben epilálni, frissen lakkozott körömmel cipőfűzőt kötni, gyereket fésülni és sminkelni, sőt az elmaszatolt részek lemosása és újrafestése közben a körömlakklemosóval eltávolítani a hajamról és a gyerek cipőjéről a körömlakkot. 20 másodperc alatt megszabadítom a műanyag és flitteres tartozékoktól a csokrot, amit a virágüzletben a férjemre sóztak, 50 másodperces részidővel öltöztetek át egy kakaóval leöntött ötévest, s közben a következő adag kakaót is elkészítem (ezt maximum háromszor ismételve) 15 másodperc alatt képes vagyok nyomtalanul eltüntetni egy gusztustalan nyakkendőt, hogy életem párja ne azt kösse föl.
Közben az utolsó szendvicset is kiosztottam, férjem fejcsóválva veszi a kabátját. „A lányok mindig késésben vannak.” És mielőtt válaszolnék, folytatja: „Tisztára, mint az anyjuk!” Kissé sértődötten az órára nézek: „Hogy lett egyszerre fél kilenc?”
Ez a cikk a Képmás magazin 2015. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
