„Ti most magyarul beszéltek?”– két fiatal informatikus, akik meghódították Európát

„Lehetsz játékfejlesztő, de akár hálózati mérnök is” – fogalmaz egyikük arról, miért érdemes az informatikát választani hivatásként. A húszas éveik elején járó fiatalok, Bandúr Tamás és Koncsik Zsolt szeptemberben a Szakmák Európa-bajnokságán a dobogó legfelső fokára állhattak informatikai rendszerüzemeltető szakágban, és egy olyan kitüntetéssel is gazdagodtak, amilyenre korábban itthon még nem volt példa. Hogyan jutottak a Comenius Logótól nagyvállalatok rendszereinek tervezéséig? És miért kérdezték meg tőlük, hogy „ti most magyarul beszéltek?” Erről is meséltek.

Bandúr Tamás és Koncsik Zsolt az Euroskills verseny eredményhirdetésén

Bandúr Tamás és Koncsik Zsolt a gdanski Szakmák Európa-bajnokságának eredményhirdetésekor – Forrás: MKIK

A számítógépes játékokon túl

PlayStation, autós és lövöldözős játékok. Sok más gyerekhez hasonlóan ők is így kezdték a számítógépekkel, informatikával való ismerkedést. Egy idő után azonban már nem csak maga a játék lett az érdekes. Nyolc-tízéves korukban barátkoztak meg először a programozással. „Elkezdtem módosítani a játékok fájljait, így változtattam a játék menetét” – kezdi a 21 éves Zsolt. 

Ha valaki a ’90-es vagy a 2000-es években járt iskolába, annak valószínűleg nem ismeretlen a Comenius Logo program. A kis teknős, amelynek utasításokat kellett adni számítástechnika órán – egy laikusnak valószínűleg ennyi maradt meg. A Comenius Logo egy egyszerű programozási nyelv. „Nálunk is megmutatták ezt az általános iskolában. Láttam, hogy ez nem is olyan bonyolult, ráadásul érdekel, milyen alkotni valamit, ami utána akár automatán működik” – mondja a 22 éves Tamás.

Az albertirsai Koncsik Zsoltot és a dányi Bandúr Tamást évekkel ezelőtt Kőbányán, a BMSZC Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikumban sodorta össze az élet. Osztálytársak lettek, az órákon többször egy csoportba kerültek, segítették egymást. Ma már mindketten a BME Villamosmérnöki Karának mérnök-informatikus hallgatói. A Műegyetem egyik budai épületében ültünk le beszélgetni. A fiúk idén szeptemberben Gdanskból a Szakmák Európa-bajnokságáról (EuroSkills) aranyérmesként térhettek haza. 

Ők lettek a legjobb informatikai rendszerüzemeltetők, ráadásul megnyerték a Jos de Goey – Best in Europe díjat is, amire Magyarországon még sohasem volt példa. 

Az informatikai rendszerüzemeltetés csapatmunka

De kezdjük az elején! Mit is csinál egy rendszerüzemeltető? Nagyvállalatok informatikai rendszereit tervezi meg és működteti, azaz ki kell találnia, milyen eszközök, infrastruktúra, technológiák szolgálják legjobban az igényeket. Nagy különbség van egy kis cég és egy országos lefedettségű nagyvállalat között. 
Tamás és Zsolt a hazai döntőt tavaly áprilisban nyerték meg, majd idén márciustól augusztus végéig készültek a gdanski megmérettetésre. Heti öt nap, napi nyolc óra, de azért megnyugtatnak: annyi leállás volt, hogy egy kis nyaralásra mindenkinek jutott idő.

Kép
Koncsik Zsolt Eusskills
Koncsik Zsolt a versenyen – Forrás: MKIK

A felkészülés során a verseny feszített tempójára lelkileg is rá kellett hangolódni: a mentális tréningeken túl csapatépítőket is tartottak, ahol korábbi versenyzőkkel is megismerkedtek. „Hajlamos vagyok előre rástresszelni a dolgokra, de amint Gdansk-ban elkezdődött az első feladat, ugyanúgy dolgoztam, mint a felkészülés során az irodában” – mondja Tamás.  

„Én csak akkor izgulok, ha úgy érzem, hogy nem készültünk fel eléggé. De szerencsére mindent begyakoroltunk” – folytatja Zsolt. Maga az Európa-bajnokság három napon át tartott, napi öt óra munkával. Az informatikai rendszerüzemeltetés alapvetően csapatmunka, több munkakört töltenek be ketten. „Mindegyik témakörben nagyon mély tudásra van szükség, az ember ezt egyedül nehezen tudja megvalósítani. Ahogy a cégeknél is van informatikai részleg, egy csapat, a versenyen mi is csapatban dolgoztunk” – magyarázza Tamás. 

„Ti most magyarul beszéltek?”

A bajnokságon egy elképzelt vállalat informatikai rendszerét kellett kidolgozniuk: email-rendszer, fájlmegosztó szerverek, webszerverek és így tovább. 

Megnehezítette a dolgukat, hogy mindent titkosítani kell, a biztonságra nagy hangsúlyt kell fektetni. Először egy kisebb cég rendszerén dolgoztak, máskor pedig egy országos szintű hálózatot kellett megtervezni, üzemeltetni. Linux, majd Windows-szervereken dolgoztak. Ezt teljesen kívülállóként még talán érteni vélem, de ahogy ők is mesélik, kerültek már vicces helyzetekbe, ha egy társaságban szóba került az informatika. (A versenyen a munka nyelve természetesen angol, az indulók egymás között persze beszélhetnek magyarul.)
„A szakszavaknak, amiket használunk, sokszor nincs is magyar megfelelője. Az egyik mentális felkészítő workshopon mi ketten meg a szoftverfejlesztő versenyző beszélgettünk, a többiek pedig csak ültek és hallgattak, hogy miről is van szó” – idézi fel Zsolt. „Aztán megkérdezték, hogy ti most magyarul beszéltek?” – folytatja nevetve Tomi.

„Amikor Lengyelországban végignéztem a standoknál a festőket, nagyon jól látszott, ki hol tart a feladattal, hány elem van kész, míg nálunk egy néző, szurkoló maximum annyit lát, hány fekete ablak van megnyitva a képernyőn” – szemlélteti Tomi. Mint meséli, egy laikusnak maximum annyi tűnhet fel, hogy egy informatikus versenyző a fejét a kezébe hajtva ül a gépnél – ez biztos nem jelent jót. 

Kép
Bandúr Tamás EuroSkills
Bandúr Tamás a versenyen – Forrás: MKIK

Tamás és Zsolt igyekeztek végig nyugodtak maradni, miközben akadtak azért váratlan helyzetek. Az idő ugyanis kulcskérdés. Az első és a harmadik napon perceken múlt, hogy meg tudják oldani a feladatot, míg a második napon minden a terveik szerint haladt, ezért délután már csak ellenőrzést végeztek. 

A dobogó volt a cél

„A megérzésünkre hagyatkoztunk, és úgy gondoltuk, jól sikerültek a versenynapok. Arra számítottunk, hogy a dobogóra valószínűleg felállhatunk, ez volt a kitűzött cél” – mondja Tamás. 

„De az eredményhirdetés hihetetlen volt. Amint kimondták a második helyezettet, mi már tudtuk, hogy győztünk” – fogalmaznak. 

Informatikai rendszerüzemeltető kategóriában összesen 14 ország indult: például Ausztria, Németország, Finnország, Kazahsztán. A magyarok után az osztrákok lettek a másodikak, míg a kazahok állhattak fel a dobogó harmadik fokára. 

Tamás és Zsolt a Best in Europe díjra nem számítottak, mint mondják, a verseny előtt inkább csak viccelődtek azzal, milyen jó lenne első magyarként megszerezni.  
„Már majdnem elájultam a színpadon, hogy akkor most mi lesz” – idézi föl Tomi. Aztán kimondták a nevüket. Ez azt jelenti, hogy mintegy 600 versenyzőből a legmagasabb pontszámmal (800-ból 799) ők lettek Európa legjobbjai. A második az osztrák kertépítő csapat lett, a harmadik pedig Hidvégi János webfejlesztő (vele is olvashatnak majd interjút – a szerk.).

Kép
Euroskills magyarok
Fotó: MKIK

Az Európa-bajnokok a HTTP Alapítvány irodájában készültek a versenyre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) támogatásával. Felkészülésüket Csőke János irányította, aki maga is EuroSkills-aranyérmes, illetve több korábbi versenyző is segítette a munkát. A fiatalok hálásak a középiskolás szaktanáraiknak is, akik közül Gödöny Pétert és Pesti Zoltánt emelik ki.

„Tűzoltótól a jogászig minden van, de informatikus nincs”

A családjaikban egyébként úttörőnek számítanak, hiszen senki sem foglalkozott korábban informatikával. „Tűzoltótól a jogászig minden van, de informatikus nincs” – nevet Tamás, aki otthon megkapta a Dány Községért emléklapot. „Ez egy kis község, ezért szinte mindenkit ismerek, jó érzés látni, hogy a családon kívül mások is örültek a sikerünknek.”

„Nálunk a család online nézte élőben az eredményhirdetést, küzdöttek a könnyeikkel. Amikor hazaértem, tartottunk egy nagy bulit. Albertirsán kaptam néhány meghívást előadásokat tartani is” – fogalmaz Zsolt, aki jövőre ismét versenyez majd, de ezúttal egyéniben, a franciaországi Lyonban, a Szakmák Világbajnokságán, a WorldSkills-en bizonyíthat majd. A sikert természetesen Gdanskban is megünnepelték, az egész magyar, illetve nemzetközi csapattal együtt. 

Nagy élmény volt számukra, hogy a magyar csapat folyamatosan segítette egymást, akkor is, ha valakinek éppen rosszabb napja volt.

És hogy miért ajánlanák az informatikát azoknak a diákoknak, akik még a pályaválasztás előtt állnak? „Lehetsz játékfejlesztő, de akár hálózati mérnök is. Nagyon sokféle pozíció létezik! Szerintem jó minél fiatalabban megismerkedni ezzel a szakterülettel, én például oktattam legorobotikát kilencéves gyerekeknek is” – véli Tomi. Mindketten fontosnak tartják, hogy elvégezzék az egyetemet, hiszen még sok új területe van az informatikának, amivel nem foglalkoztak, ilyen például a kiberbiztonság vagy a felhőtechnológiák. Hozzáteszik, az informatika folyamatosan fejlődik, amivel muszáj lépést tartani.

A 2023-as Szakmák Európa-bajnoksága további magyar érmeseivel készült interjúink itt érhetőek el.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti