A népmesékben nemcsak a földi, de a transzcendens világ is megjelenik

„Az a mesehős tudja megtalálni a harmóniát, aki a földi és a transzcendens világban is otthonosan mozog” – mondta Végh-Fodor Mónika meseterapeuta. A „Mesetréning” című könyvében a mesékhez nemcsak mint lelkünket megszólító szövegekhez közelít, hanem mint erőforráshoz is, amely párbeszédben áll a gyógyítással.

Mesetréning
Mesetréning

– Nemrég jelent meg „Mesetréning” című könyved, amely mesékkel és azok gyógyító erejével foglalkozik. A témában már számos művel találkozhatunk. Ez miben különbözik a többitől?

– A meseterápia angol és német nyelvterületen is virágzó módszer. Számos irányzata, ágazata létezik, mint ahogyan a mesemondásnak is. Az a közös bennük, hogy minden irányzat a mesék lélekhez szóló gyógyerejére épít. Hajdanán a mesemondók a felnőtteknek meséltek, történeteikkel az ő lelkük sebeit gyógyítgatták. Mára ez a hagyomány virágzott ki újra a meseterápiában – én is ezzel foglalkozom. A mesék nyelvezete és a lélek kapcsolata nekem irodalmárként még nem volt világos, ennek mélyebb megértéséhez az is kellett, hogy alternatív terápiás módszereket tanuljak. A Mesetréningben már benne van az a szemlélet, hogy a mesék hatóereje és a legkülönfélébb gyógyító erők összekapcsolhatók. Gyógyerőről és terápiáról itt a lélek építésének értelmében  beszélünk, amely –a tapasztalati tudás szerint – igen sokszor kedvező testi változásokat is hoz. Vagyis a mesékhez én egyfelől úgy közelítek, mint a lelkünket megszólító különleges szövegekhez, másrészt mint olyan erőforrásokhoz, amelyek párbeszédben állnak a természetgyógyászat és a tudatos életmód által kínált úttal.

 

Kép

Végh-Fodor Mónika

 

– A bevezetőben azt írod, hogy a Mesetréning végigvezet egy 31 napos önismereti programon. Sokszor éveken keresztül járunk terápiára, hogy megoldjuk a problémáinkat, ennek fényében szerinted tud segíteni akár egy könyv is?

– A Mesetréning cím is mutatja, hogy ez a kötet nem vállalkozik terápiás folyamatra, ezt nem is tehetné. Hiszek azonban abban, hogy az életünkben érnek minket kiemelten fontos impulzusok, amelyek rövid idő alatt irányváltoztatást eredményeznek a gondolkodásunkban, aztán a cselekvéseinkben is.

Ez a könyv, szándéka szerint, egy ilyen impulzus kíván lenni. Az eddigi visszajelzések szerint erős hatása van.

A Könyvfesztivál és a Könyvhét óta sok tévés és rádiós beszélgetésben mutathattam meg ennek az önismereti programnak a lényegét, és az olvasók a nekem küldött levelekben beszámolnak arról, hogy az ő személyes életükben milyen megértést hozott a könyv, vagy éppen milyen közösségi cselekvésre indította őket. Nagyon fontos, hogy a történet nem zárul le a 31. nap meséjével. Mindaz, amit az olvasók a kötet meséit olvasva és a gyakorlatokat végezve megtanulnak, megértenek, az továbbvihető és továbbfejleszthető.

– A könyvben szerepelnek népmesék és műmesék. Egyesek azt állítják, hogy valójában csak a népmeséknek van terápiás hatása. Neked erről mi a véleményed?

– A 31 napos programban 28 népmese és 3 műmese szerepel – úgy gondolom, hogy ez az arány magáért beszél. A népmeséket sokrétegű, fantasztikus kincsesbányának tartom, amelyekben ott van a kollektív tudás bölcsessége. Ugyanakkor egy jó, egyedi irodalmi alkotás is több szinten olvasható és befogadható, és az inspirációs erői szintén jöhetnek az emberiség kollektív tudásából. Ez lehet a magyarázata, hogy a meseterápia különböző irányzatai a legkülönfélébb szövegekkel dolgoznak, attól függően, hogy az adott kliensnek vagy csoportnak melyik szöveg segíthet.

– Mi alapján válogattad össze a 31 mesét? Hogyan építetted fel a tematikát?

– Arra törekedtem, hogy a fejezetek az önismeret alapvető témáira kérdezzenek rá. Akár a magánélet, akár a hivatás felől jön az olvasó kérdéssel, tud majd a könyv meséihez kapcsolódni. De akkor is, ha a kérdése már a transzcendenciát érinti. Sok ember számára, akik korábban nem gondolkodtak a hit dimenzióiban, a találkozás a népmesékkel revelációszerű felfedezése annak, hogy az életnek a fizikai és a lelki síkon túl szellemi dimenziója is van, ami az istenihez vezet.

A népmesék számára nemcsak a vízszintes, földi világ létezik, hanem a függőleges, transzcendens világ is érdekes.

Az a mesehős tudja megtalálni a harmóniát, aki a vízszintes és a függőleges világban is otthonosan mozog.

 

Kép

 

– Ha nehezebb élethelyzetbe kerülsz, előfordul, hogy előveszel egy mesét?

– Folyamatosan a mesék vonzásában élek. Azt tapasztalom, hogy segítenek megtalálni és megőrizni az egyensúlyom.

Az ideális reggel nálam kávéval és mesével kezdődik. Itthon is, de például a balatoni nyaralás során is. Akkor érzem, hogy elindult és jól indult a nap, ha olvastam mesét.

A Balaton környékén megvannak a bejáratott kis kávéházaink, ahová reggelizni megyünk: ilyenkor családilag együtt olvasunk mesét, közös meséléssel indítjuk a napot. Hétköznapokon viszont, mire keltem a gyerekem, már bennem van az aznapi népmese ereje. De napközben is sokszor gondolkodom meséken: buszra várva, a boltban sorban állva is egy-egy motívum forog bennem. Nem tudnék úgy mesékkel dolgozni, ha nem önmagamon szűrném át a történeteket, és nem találnám meg a kapcsolódó pontokat a saját életemmel.

– Van egy kislányod, neki „célzottan” olvasol meséket? Ő választ vagy Te?

– Olvasunk és mondunk is meséket, mindenféléket. Mivel ő már négyéves, az ismert mesékből választani is szokott. Most nyáron például van egy „triász”, amit folyton meséltet velem, amint autóba szállunk és hosszabb útra indulunk: a Piroska és a farkas, A három kismalac és A négy kecskegida meséje mostanában nagyon fontos neki. Nekem ez sokat mond, különösen, hogy kétnyelvű környezetben növekszik, amelyben az itthoni nyelv a magyar, a külvilágé a német, és ez sok szorongással jár. Ennek feloldásában is segítenek ezek a mesék most, hogy a magyarországi nyár után újraindul az osztrák óvoda. Nem kell tehát „célzatosnak” lennem, mert a sok mesélt meséből spontán kiválasztja, ami neki erőt ad és segít.

– Meseterapeutaként hogyan zajlik egy munkafolyamat?

– Nagyon szeretem a mesékkel végzett egyéni és csoportos munkát is.

A mesecsoportban különleges erőtér keletkezhet: mindenki hozzá tudja kapcsolni a maga élettörténetét az aktuális meséhez, és nagyon gyakorlatiasan a meséken keresztül valójában önmagunkról beszélünk.

Nagy felismerések, feloldódások, megkönnyebbülések történhetnek.

Az egyéni mesemunkában viszont az intimitást szeretem. A mese felfejtése ilyenkor egy kétszemélyes bizalmi légkörben történik.

A kliens hozza a maga problémáját, elakadását vagy kérdését, én pedig egy vagy több mese világán keresztül segítője vagyok, hogy kibogozza az életét.

Van, aki motivációért, friss erőért jön; van, akinél komplett szemléletváltás lesz az eredmény. Lehet, hogy például valaki „csak” egy párkapcsolati problémát hoz, de egy hosszabb folyamatban elkezd másként ránézni az életére, és ettől olyan változások is beindulnak, amelyeket nem is tervezett, nem is remélt. Ilyenek a mesék: csodákat indukálnak…

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti