Így vond be a gyerek(ek)et a házimunkába!

Nemrég olvastam egy cikket, ami arról szólt, hogy egy éppen elkerült karambol után az édesanya arra gondolt, ha vele most történt volna valami, mennyi mindent nem tudnának nélküle megoldani. Kétségtelen, hogy a szülő (és engedtessék itt és most meg nekem, hogy bevalljam, főleg az anyák) gondoskodása oly módon behálózza a családok mindennapjait, hogy nehéz elképzelni, hogyan oldódnának meg mindezek a feladatok, ha a szálak mozgatója kidőlne. Mi a legnagyobb akadálya annak, hogy ne csak a szülők vagy csak az anya feladata legyen minden, ami a ház körüli teendőket illeti?

A gyerekek házimunkája
A gyerekek házimunkája

Kép: Profimedia - Red dot

Ők maguk. Egyrészt óvják a gyerekeiket, másrészt óvják a környezetüket. Én magam is néha elmorzsolok néhány gondolatot a fogaim között, mikor látom a gyerekek önálló fogmosásának eredményét, és néha kedvem lenne visszavenni az irányítást, centire elmondani, mit és hogyan.

Pedig a gyerekek is – ahogyan mi is – a hibáikon át tanulnak. És nem úgy lesznek egyre jobbak, ha minden eltérést, ami az általunk képviselt vonaltól mérhető, rögtön tudomásukra hozunk, dorgálással fűszerezve.

Minél inkább engedjük részesévé válni őket egy-egy folyamatnak, annál többet kapunk végül belőle mindannyian. Igen, ehhez tudni kell nem beleszólni, nem helyesbíteni. Hogyan tanulnak meg kakaót keverni, mosogatógépet beindítani, hajtogatni, ha nem vehetnek benne részt? Ha minden készen várja őket, tizenévesen nehéz lesz ezt a felőlük érkező elvárást az ő aktivitásukkal helyettesíteni. Inkább kezdjük idejében!

A gyerekek szeretik azt érezni, hogy hatnak a világra, hogy amit tesznek, annak van eredménye, képesek változtatni.

Nincs olyan feladat, amihez ne lehetne egy gyerekverziót, egy részfeladatot találni, amelyben ők is sikerélményeket szerezhetnek.

Az ovis korosztály számára már nincs lehetetlen. Nálunk nagy kedvenc a sütés, a gyerekek nem szűnő lelkesedéssel vetik bele magukat minden konyhai közös produkcióba. És fontos, hogy az elpakolás se csak ránk maradjon!

Vonjuk be minél többféle feladatba őket, és nézzük meg, hol érzik a legjobban magukat. Onnan tudjuk indítani a többit. Ahogy nőnek a gyerekek, úgy gyarapodnak a feléjük támasztott elvárások is. Ám ne feledjük az elismerést is becsempészni közéjük!

Általában minden gyerek megtalálja azt a területet, amelyben lubickol, még ha házimunkáról is van szó. A kislányom például a pizzatészta készítésében, a kisfiam a frissen mosott zoknik hajtogatásában jár élen. Ehhez azonban át kellett jutnunk a „nekem ez nem megy” és a „sosem fogom tudni megcsinálni” szakaszokon. Ma már csak odateszem a zoknikat a kanapéra, szólnom sem kell, én pedig elismerem, amit tesznek.

Ha el tudjuk fogadni a fura formájú zoknigombócokat és a levegőben szálló lisztet, hamarosan a következő szintre léphetünk. Közösen. Örömmel.

Néhány példa:

Szennyes – nálunk nagy divatja van a szennyeskosárba dobálásnak, a próbálkozások száma közelít a végtelenhez, én hamarabb megunom, mint ők. De csak titokban. Mindeközben megtanulják, hogy a szennyes ruhának hol a helye.

Mosogatógép – A gyerekeim kiskoruktól imádják kipakolni a mosogatógépet, és bár kétségkívül hosszabb időbe telt velük kipakolni, ám ez a szokásuk nem múlt el, így örömmel teszik az evőeszközöket a fiókba ma is.

Bögrék és egyebek – Az asztalon bizony néha ottmarad a tányér, bögre. Néha elég annyit mondanom, hogy „bögre” és aki otthagyta, már jön is érte, és viszi a mosogatóba, máskor jön a „mindjárt”. A bögre pedig marad. Én pedig egyre többször bírom ki, hogy nem viszem el helyettük, megvárom a következő étkezést vele, és amikor leülnek, látják, hogy nem fér oda a következő tányér/bögre az előzőtől, és intézkednek.

Sepregetés – Ennek nálunk rituáléja van, elosztják, ki hol seper, énekelnek hozzá… Én pedig nem seprek utánuk, akkor sem, ha láthatólag nem lett sokkal tisztább a járda, mint volt, és közben egyre tisztább lesz.

Összegezve:

Akkor nyerünk a legtöbbet, ha minél korábban bevonjuk őket a ház körüli teendőkbe, minél több feladatba, annál jobb. És kihagyhatunk néhány hosszútávú küzdelmet és egyezkedést a későbbiekben. Ha nem ragaszkodunk az elsőre tökéletes megoldáshoz, mindannyiunk számára új kalandok kezdődnek így.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti