333 jó hely – megjelent a legújabb Balaton Gasztrokalauz

Nyolcadszor jelent meg a Magyar Konyha magazin Balaton Gasztrokalauza, amely hagyományosan a nyári lapszámhoz jár ajándékba. A kiadvány 333 tókörnyéki helyet ajánl, köztük 55 vadonatúj úticélt. Idén biztonságosabb itthon nyaralni – a balatoni pihenéshez pedig a legjobb segítség a Balaton Gasztrokalauz, amelyben a borászatok idén először külön fejezetben szerepelnek.

Kép: Balaton Gasztrokalauz

Ki gondolta volna akár még áprilisban is, hogy – immár nyolcadik alkalommal – újra megjelenhet a Balaton Gasztrokalauz! Hiszen senki nem tudhatta, hogy a járvány miatti korlátozások meddig tartanak, s hogy mindez hogyan hat a tóparti gasztronómiára. Nos, amit a Magyar Konyha tesztelőcsapata tapasztalt, az minden várakozást felülmúlt. Nemcsak a régi, jól bevált helyek nyitottak ki nagy lendülettel, hanem még újak is születtek.

A 333 étterem, vendéglő, cukrászda, borászat között 55 új hely szerepel, amelynek többsége idén nyitott – kisvendéglők, halsütödék, pop up helyek, étteremlakás, kultúrbisztró, cukrászda –, másik része pedig most került először a kiadványba. Az új helyeket piktogram jelzi, ahogy az egész évben nyitva tartó vendéglátóhelyeket és azokat is, amelyek szállást is kínálnak. Az igazán minőségi helyek tehát szinte kivétel nélkül túlélték a válságot, az újak pedig igazodtak az évek óta erősödő trendhez: sokszínű, igényes tóparti gasztronómia van kialakulóban, kizárólag a Balatonra jellemző ízekkel és életérzéssel.

A fejlődés tehát töretlen, az étlap is egyre változatosabb a tóparton. Az ínyenc fogások és a helyi alapanyagokra épülő beach foodok mellett egyre több a régi típusú kisvendéglő, ahol az igényesebb vendégek már nemcsak a közismert borokat vagy a Hedon kézműves sört keresik, hanem a keszthelyi tokhalat, a tapolcai pisztrángot, a balatonfenyvesi Angus marhát, a tekeresvölgyi sajtot, vagy éppen a Lellei Konyakmeggyet is.

Egyre több a minőségi strandbisztró is, ahol szinte divat a helyi alapanyagok használata és akár fürdőruhában is kóstolhatunk gourmet fogásokat és kitűnő tóparti borokat.
Mindehhez persze kellett a termelők, piacok, pékségek, delikáteszboltok, borászok támogatása, és az olyan közösségi összefogások is, mint amilyen a Patkó piac, amely bizonyította: a déli part termelői is elkötelezettek, ha egyelőre nem is olyan ismertek, mint a Balaton-felvidék manufaktúrái.

Szerencsére nem lett igazuk azoknak, akik a halászati tilalom miatt a tóparti halételek eltűnését jósolták. Hála az aquakultúráknak és a friss tengeri halakat forgalmazó vállalkozásoknak, a halkínálat viszonylag gazdag, a hekk már senkinek sem kötelező. Aki pedig szereti, mert megszokta, mint a fokhagymás lángost, annak sincs oka szégyenkezni, hiszen ma már a jó lángos sem ritkaság. S hogy melyek a Magyar Konyha kedvenc vendéglői, kikötői éttermei, cukrászdái, borászatai vagy termelői? A kiadványból ez is kiderül.

Idén biztonságosabb itthon nyaralni – a balatoni pihenéshez pedig a legjobb segítség a Balaton Gasztrokalauz, amelyben a borászatok idén először külön fejezetben szerepelnek. A gasztrotúrák mellett így a borutakat is könnyedén meg tudjuk tervezni.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti