„Mid van, amit nem kaptál?” | Képmás Magazin

„Mid van, amit nem kaptál?”

2018.02.05.
Mid van, amit nem kaptál? – kérdezi Pál apostol felfuvalkodott, önmagukat mindenki másnál többre tartó korintusi kortársaitól (Első korintusi levél 4,7). Amíg az ember nem tudja, hogy minden, amije van, és minden, ami ő maga – ajándék, addig képtelen helyesen értékelni a dolgokat, mert önmagát állítja a középpontba, mintha ez a minden tőle származna, rajta múlna. Igencsak kicsinyes mértékkel mér, aki önmagával méri önmagát. Csak fogyaszt és éget, szemetel és pusztít.
 

Építeni csak az képes, aki tudja, hogy ő nem tulajdonosa, hanem sáfára kincseinek, dolgainak, értékeinek, képességeinek. Semmije nincs önmagától, mindenét kapta, mégpedig letéteményként, arra kapta, hogy jól gazdálkodjék vele, a maga és mások valódi javára.

Életétől, házastársától, gyerekeitől kezdve anyagi javaiig, tehetségeiig, jó tulajdonságaiig, erejéig mindene adomány.

Csak az az enyém, amiről tudom ezt – mindaz, amit kaptam Istentől, közvetlenül vagy emberek közvetítésével. Ha ezt nem látom be, hiába veszek luxusautót, palotát, Rolex órát, mindebből semmi sem lesz igazán az enyém, nem is lehet.

Milyen bölcs a nyelv! Nemhiába jelenti a latin gratia, grácia szó egyszerre az ajándékot is meg az érte való hálát is. Elfogadás nélkül nincs adás, ajándékozás, az igazi elfogadás pedig a hála.

Aki nem ad hálát szóban, szívben, mindazért, amit kapott, meg sem kapta azt.

A korszellem sok más értéken kívül a háláról is leszoktat: követelőzésre nevel. Arra ösztönöz, hogy az ember legjobb esetben is természetesnek, magától értetődőnek tartsa javait. A reklámok kulcsszavai – márpedig, amint Ákostól tudjuk, „a reklám a főnök / meg a sorozathősök” – a szerezd meg, csapj le rá, mert megérdemled, mert jár neked szemléletére nevelnek.

Hogy mi lesz javaink sorsa az élet végén, arról Jézus is csak a példázat tompító szűrőjén keresztül beszélt. A példázat emberének élete végén a gazda-Isten elé kell állnia, aki egyetlen dolgot mond neki:

„Adj számot sáfárságodról!” (Lk 16,2). Mire költötted tálentumaidat? Önmagadra vagy másokra? Elfecsérelted vagy kamatoztattad kincseidet? Ez a kérdés.  

 

Vas István:

A Teremtőhöz

 

Köszönöm, hogy megteremtettél,

ó, Szeretet, és idetettél,

hogy csillagok, ködök, hegyek

között ember legyek.

 

Köszönöm, amit látok,

a teremtett világot,

hogy még a rossz sem céltalan,

mindennek jelentése van.

 

És én is neked kincset-érő

egy vagyok, soha-visszatérő,

s akár a férgek, vagy a szentek,

valamit jelentek.

 

Meghalok, semmit nem veszítek,

művedet meg nem semmisíted,

s a mennyben vagy pokolban

az leszek, ami voltam.

 

Marc Chagall (1887-1985): Noé és a szivárvány. Olaj, lenvászon, 1966. Kép: Profimedia - Red Dot