Szeretetnek eledele – 2020 Az Úrvacsora Éve a Magyarországi Evangélikus Egyházban

Tematikus évet hirdetett 2020-ra a Magyarországi Evangélikus Egyház, az Úrvacsora évét, ami szorosan kapcsolódik a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus tematikájához.

Az Úrvacsora Évének meghirdetése tehát nem a katolikusokkal szembeni akció, hanem velük együtt, hozzájuk csatlakozva, melléjük felsorakozva meghirdetett rendezvénysorozat. Abból a felismerésből táplálkozik, hogy ebben az individualizálódó, atomizálódó világban kiemelt feladat a kereszténység egységének erősítése, az egyetemes kultúra és a magyar keresztény kultúra értékes emlékeinek felmutatása, az elfáradt európai kereszténység megújulásának elősegítése. A tematikus év nem politikai, de nem is közéleti töltetű, hanem a hitélet megerősítését szolgálja – ezáltal persze visszahat a társadalmi jelenlétre, a rászorulók megsegítésére is. Hiszen az Úrvacsora, a „communio” közösséget jelent: közösséget elsősorban Krisztussal, de a többi emberrel is. „A mennyei kenyér mellett a földi kenyér kérdését is tematizálni kell” – mondta az Úrvacsora Évét meghirdető sajtótájékoztatón dr. Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke.

A tematikus évet többek között tudományos konferenciák, közösségi találkozók, kiállítások és zenei programok, valamint alkotóművészeti pályázatok színesítik, ezen kívül bilateriális konferenciákat is rendeznek úgy a katolikus, mint a református egyházzal, hogy „testvéri szeretetben, szemmagasságban tudjunk beszélgetni egymással”. A Magyarországi Evangélikus Egyház képviselteti magát a római katolikus egyház Eucharisztikus Világkongresszusán is.

A tematikus év központi kiállítása az Evangélikus Országos Múzeumban a „Szeretetnek eledele” – címet kapta. Az Úrvacsora Évének kiemelt dallama Gryllus Dániel szerzeménye Lackfi János versére, a Himnusz az Égi-Földi kenyérről, amit kifejezetten közösségi éneklésre szánt dalként mutatott be a zeneszerző.

A programokról tájékozódni a www.evangelikus.hu honlapon lehet.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti