Otthon segítünk | Képmás Magazin

Otthon segítünk

2017.10.02.
A Képmásnak egyik szívesen vállalt feladata, hogy a mindennapi kihívások közepette a fiatal családok mellett álljon, és mindezt a szó és a kép szemérmes és biztonságos bástyái mögött maradva teszi. Az Otthon Segítünk Alapítvány önkéntesei azonban be is kopognak az otthonokba, hogy megkérdezzék, miben segíthetnek. Ezúttal mi is ellátogattunk egy családhoz egyik új önkéntesükkel.

A két szőke apróság legalább egy perccel megelőzi az előresiető anyukát a dunakeszi ház kapujában, és mire belépünk, már kikérdezték, kik is vagyunk. Kunné Nerpel Krisztina, az OSA segítője már korábban megérkezett Anették családi házába, láthatóan mi vagyunk most a vendégek, vagyis a fő attrakció. Nem telik el öt perc, fotósunk és a kolléganőm már végigszemlézte a játékokat, elkalauzolták őket az emeleten, sőt a spájzban is, és megismerkedtek a macskával. Mindez persze nem jelenti azt, hogy közben mi, a másik három felnőtt végig tudunk mondani egy összetett mondatot anélkül, hogy Dia gurgulázó vagy Máté morgós, okoskodó hangján el ne hangozzon egy kérdés, kérés, felszólítás.

Az anya (narancssárga pólóban), az önkéntes és a gyerekek

 

Krisztinának ez az itteni az első feladata az alapítványnál, eredeti szakmája védőnő. Amikor megkérdezem, miben különbözik az önkéntesség a védőnői munkától, azt feleli, hogy bár ez is ingyenes szolgáltatás az anyukáknak, fontos különbség, hogy csak addig áll fönt, amíg ez a találkozás mindegyik fél számára kellemes. „A segítőnek is és a segítettnek is feltöltődés ez – mondja. – Én 20 éve vagyok édesanya, és emellett az is segít a szituációban, hogy természetgyógyászként is látogatok családokat. Az alapítványnál olyan embereket kerestek, akik maguk is szülők, és segíteni tudnak azoknak, akiknek most valami miatt nehezebb.”

„A barátok eltűntek, a nagyszülők elfoglaltságuk miatt nem tudnak napi szinten segíteni – meséli Anett, akinek egy barátnője ajánlotta az alapítványt.

Folytatás a Képmás magazin októberi számában.

 

Szemezgető rovatunkból ajánljuk még