orvostörténelem

  • Németh Ványi Klári
    Bábás szülés

    „Nem elég, hogy elhagyott nő, még bába is!” – A bábaság volt az első választott és fizetett női foglalkozás

    Mit gondolnak, melyik az a legősibb női mesterség, amely valószínűleg egyidős az emberiséggel? Ki kell, hogy ábrándítsam önöket, írásom ugyanis nem szorul arra a...
  • Mártonffy András
    A Vipeholm-kísérlet résztvevői

    „Ők nem éreznek fájdalmat” – Legális emberkísérletek a világ két oldalán

    Az orvoslás története több ponton is azt mutatja, hogy a nyugati típusú, modern demokráciák sem mentesek az embertelenségtől. Egy svéd fogászati tanulmány és egy...
  • Dr. Magyar László András
    varázskönyvek

    Harry Potter elődei – Régi varázskönyvek, amelyeknek a szereplői ma is itt élnek velünk

    Az írásnak megjelenésétől fogva mágikus hatalmat tulajdonítottak az emberek, hiszen kettős varázslatot vitt végbe: részint a dolgok nevét jelképekké alakította, részint pedig rögzítette a...
  • Dr. Magyar László András
    szerelembetegség

    A szerelembetegség – egy klasszikus kór, amibe még ma is bele lehet halni

    Egyfajta elmebajnak tekintették a szerelmet az ókortól egészen a 19. századig, amelynek során a szerelem démona hatalmába keríti a beteget, és akadályozza őt a...
  • Dr. Magyar László András
    orvosnőtörténet

    Nők, akik azért küzdöttek, hogy a gyógyítást tanulhassák – Kis orvosnőtörténet

    A nők mindig foglalkoztak gyógyítással, erre utalnak az ókori vallások gyógyító istennői. Egyiptomban Nephthüsz , Meszkenet és Iszisz istennők segítették a szülő nőt, Hellászban...
  • Dr. Magyar László András
    orvosi önkísérletek

    Hősök vagy hazárdjátékosok? – Tudósok, akik önmagukon is kísérleteztek

    Az orvosi önkísérletek több évszázados múltra tekintenek vissza. A történelem első, tudományosnak nevezhető orvosi önkísérlete Santorio Santorio olasz orvos (1561–1636) nevéhez fűződik. Ő 1614-ben...
  • Dr. Magyar László András
    Giuseppe Francesco Borri

    Borri, a próféta és doktor, aki morbid kísérletéről vált híressé

    Giuseppe Francesco Borri 1627-ben született Milánóban, orvoscsaládban. Mivel csodagyerek volt, hamar a jezsuiták római elitiskolájába került, ahol kezdetben a legjobb tanulók közé számított. Később...
  • Dr. Magyar László András
    vándorló méh

    A női testben vándorló méh, avagy egy orvosi hiedelem bizarr története

    Az ókori orvosok úgy gondolták, hogy csak a nők lehetnek hisztériásak, hiszen a hisztéria a női méh betegsége, nevét is erről a fontos szervről...
  • Dr. Magyar László András
    Arányi Lajos

    Egy különös zseni, aki dolgozószobájában tartotta mumifikált kisfiát

    Arányi Lajos (1812–1887) Georg Alois Lohstainer néven császárhű erdélyi szász családban született, anyanyelve is a német volt. Arányi azonban tudatosan a magyarságot választotta: nevét...
  • Dr. Magyar László András
    G-pont

    A nők G-pontja és a történelem

    A női test egyik fontos részét, a szexuális gyönyör forrásának tartott G-pontot egy német nőgyógyászról, Ernst Gräfenberg ről (1881–1957) nevezték el, aki az 1950-es...
  • Dr. Magyar László András
    epilepszia

    Az egyetlen „szent betegség”: az epilepszia

    Az epilepsziás (régi elnevezéssel nyavalyatörős, nehézkóros, eskóros) beteget az őskortól a kora újkorig különös tisztelet és félelem övezte. Noha egy Kr.e. 5. századból származó...
  • Dr. Magyar László András
    Aszklépiosz botja

    Miről ismertük meg az orvosokat régen és ma? – Egy kis orvosi jelképtan

    Az ókori ábrázolásokon az orvost sem jellegzetes öltözékéről, sem valamilyen jellemző eszközről nem lehetett fölismerni, hiszen sem orvosképzés, sem külön orvosi rend nem létezett...
  • Dr. Magyar László András
    szignatúra

    Az árulkodó külső, avagy a rejtélyes szignatúra-tan

    Bizonyos növények azért hasonlítanak egyes testrészeinkre vagy szerveinkre, mert a növény így jelzi, minek a gyógyítására használható – ezt vallotta két híres ókori szerző...
  • Dr. Magyar László András
    injekció

    Az injekció története – a beöntéstől az üreges fémtűs fecskendőig

    Injekciót mindenki kapott már életében, így fecskendőt is mindenki látott már. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez az eszköz milyen hosszú és változatos múltra...
  • Dr. Magyar László András
    Robert Knox

    Halottak, vásárlói igény szerint – Egy fura eset a boncolás történetéből

    Az anatómia oktatása Európában mindig is nehézségekbe ütközött, hiszen régebben az emberek nem szívesen engedték át hozzátartozóik holttestét a tudománynak. A 19. századi eleji...
  • Dr. Magyar László András
    Kristian Zahrtmann: Jelenet VII. Keresztély udavarában, 1873

    A legnagyobb hatalmú orvos, aki a király helyett uralkodott: Doktor Struensee

    Akik látták, valószínűleg nem felejtik a nagyszerű dán filmet, az Egy veszedelmes viszony t. Főhőse egy Struensee nevű 18. századi orvos, akit az azóta...
  • Mártonffy András
    Joseph Lister

    Amikor az operáció még nagyrészt a halált jelentette

    Az 1850-es években egy operáció sokkal inkább a halált jelentette, mint a gyógyulást. Nem használtak fertőtlenítőszereket, és az érzéstelenítés is csak ekkoriban kezdett elterjedni...