Mit művel az új koronavírus a szervezetben?

Sokan nem értik, hogyan lehetséges, hogy míg az egyik ember enyhe tünetekkel átesik a vírusfertőzésen, a másik egészen súlyos tüneteket is produkálhat. Megpróbálunk egyszerű választ adni erre, és egyben áttekinteni a fokozottan veszélyeztetett emberek rizikófaktorait. 

Az ábra három lehetséges állapotot vázol fel: egészséges, enyhe megbetegedésű és súlyos megbetegedésű.

Kép

A vírusfertőzésekre általánosan igaz, hogy bonyolult molekuláris folyamatok övezik. Evolúciós szemmel nézve ez is egy „fegyverkezési verseny” a gazdaszervezet (ebben az esetben az ember szervezete) és a vírus közt, ahol mindkét résztvevő igyekszik az idő folyamán elhárítani a másik hatásait.

A koronavírusok esetében a fertőzés első fázisában a vírus elcsendesíti az immunrendszer elsődleges antivirális válaszait (interferonok), és önmaga másolásába kezd a neki megfelelő sejtekben.

A betegség súlyosságát a gazdatest (vagyis az emberi szervezet) túlzott, hiperaktivált válaszreakciója adja a vírus hatására. Félreértés ne essék, a citokinválasz egy természetes és hasznos folyamat, de ha túl erős, akkort a tudomány citokin-viharként emlegeti, amely egy sor gyulladási folyamatot indít és vezényel az alsó légutak légcserét szolgáló sejtjeinél. Ez rontja az oxigéncsere-képességet, és intenzív kezelést igényel a beteg számára. A megbetegedés súlyosságát tehát az dönti el, hogy az adott szervezet mennyire reagálja „túl” a fertőzést – ezt pedig a mindenki által jól ismert rizikófaktorok erősítik.

Kik tartoznak a rizikócsoportba?
- 65 év feletti kor (rugalmasan kezelendő=idős kor)
- krónikus tüdőbetegség, közepes vagy súlyos asztma
- súlyos keringési/szívproblémák 
- immunszupresszált egyének (daganatos betegek kezelés alatt, szervátültetettek, kortikoszteroidot vagy más, immunitást gyengítő gyógyszereket hosszan szedők, stb.)
- bármilyen életkorban 40 feletti testtömeg-index
- bármely krónikus betegség, szervi elégtelenség

Vigyázzunk egymásra, és továbbra is #maradjotthon, ha teheted!

Cikk adatainak forrása
A cikk forrása a szerző Facebook-oldala

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti