Keskeny mezsgye – Miért ne maradjon el az érettségi?

Szép, okos, a világra nyitott, egészséges fiatal felnőttek a végzős gimnazisták. Már az új évezredben születtek. Nemcsak a világháborúk, a gazdasági világválság, Trianon, a holokauszt, a kommunizmus történelem számukra, hanem a rendszerváltás is. Az életnek nincs vége számukra a határainknál – sokaknak megadatott a külföldi utazás, vannak, akik külföldön tervezik a továbbtanulást, rokonaik, barátaik élnek más országokban, és a világhálón keresztül az ő életük egy része is nemzetközi terepen zajlik. Amerikai vagy orosz szervereken lengyel és koreai partnerekkel játszanak angol nyelven, sokszor olyan számítógépes játékokon, amikből mi keveset értünk. Ahogy mondani szokták, olyan foglalkozásokat fognak űzni, amiknek ma még a nevét sem ismerjük. Olyan kompetenciákkal bírnak, amelyek a mi gyerekkorunkban még gondolatban sem merültek fel.

Nekem is van egy ilyen gyerekem, „saját tenyésztés”, kettőnk génjeit hordozza, meg a kettőnk őseiét, vicces is figyelni, melyikünkre üt ebben, melyikünkre abban. Egyedi darab, az értéke felbecsülhetetlen. Kisfiunkból nagyfiunkká nőtt, felnőtt partner a beszélgetésekben, döntésekben, családi dilemmákban. A kamaszévek hátrahagyásával együttműködő, felelősséget vállaló, okos, sokszor egészen új szempontokat behozó tagja a családi mikroközösségünknek.

A mi fiunk és az összes többi vele egykorú most érettségire készül. Máskor ez nem lenne hír, de most napok óta tízmillió oktatásszakértő országa vagyunk, mindenki hozzászól az érettségi kérdéséhez.

A járványügyi vészhelyzet keretében a kormányzat úgy döntött, hogy csak írásbeli érettségik lesznek májusban, néhány speciális szabály betartása mellett. Sokadik cikket és kommentet olvasom arról, hogy ez miért felháborító. Egészségügyi kockázatnak tesszük ki a gyerekeket, nem lehet így rendesen felkészülni, nem várhatjuk el a pedagógusoktól, nem lesz elég hely, nem lesz elég felügyelő tanár, hülyeség a maszk, kell a maszk, és a többi…

Az a fajta szülő vagyok, aki a gyerek kezébe adja a bicskát, hogy tanuljon meg bánni vele, nem pedig elveszi tőle, hogy meg ne vágja magát.

Nagyon örülök, hogy lesz érettségi! Örülök, mert azt üzenjük ezzel a 18 éves, felnőtt gyerekeinknek, hogy bizony vannak dolgok, feladatok, kötelességek, amelyekbe nehezített körülmények között is fegyelmezetten bele kell állni és meg kell csinálni.

Vannak feladataink, adott esetben olyanok, amelyek újszerűek, amelyek szorongást keltenek bennünk, amelyek nehéznek tűnnek, sőt, amelyek igazságtalanok, már a létezésük is problémás esetleg – és amelyeket mindezek ellenére rendesen tejesíteni kell. És néha bizony úgy kell feladatokat teljesíteni, hogy azok sokkal nehezebbek, mint ahogy eredetileg hittük. Vagy egyszerűen csak másmilyenek.

Azt kívánom a gyerekemnek, hogy olyan felnőtt legyen, aki nem ijed meg, nem futamodik meg csak azért, mert nehezebbek a körülmények. Vannak hegyek, amikre mások könnyű hátizsákkal mennek fel, mi meg nehezebbel. Ennek az érettségiző évfolyamnak ez a vizsga talán – de még ezt sem tudjuk biztosan! – nehezebb lesz. Összetettebbek lesznek a mentális, pszichés körülményei, mint más évfolyamok érettségi vizsgáinak. (A fiam édesapja éppen abban az évben írta az érettségit, amikor kiszivárogtak a tételek, ezért matekból az évvégi jegyeket kapták érettségi jegyként is. Azok is, akikhez nem jutott el előre, hogy mi lesz a feladat. Ez a híres eset szerepel a Moszkva tér című filmben is.)  

Az érettségi az érettségi. Erre készül minden iskolás 12 éven keresztül, ez a kifutása a közoktatásnak. Az utolsó pillanatban elvágni ezt a célszalagot, ahelyett, hogy hagynánk, hogy a versenyzők szakítsák át, nagy hiba lenne.

Rossz az üzenete egy évfolyamnyi fiatal felnőtt számára, akiknek szerencsére nem háborún, óvóhelyen, munkaszolgálatban, gettóban, börtönben, kitelepítésben, kommunizmusban kellett megtanulniuk azt, hogy vannak dolgok, amiket ki kell bírni, mert a kibírásuk erősebbé tesz minket, meg mert a rosszat leginkább a kibírásával, a túlélésével lehet legyőzni.

Miért nevelnénk megfutamodásra a 18 éveseinket? Miért nevelnénk őket a könnyebbik út választására, a nehézségek kikerülésére, a kivételezésre, az úgynevezett „kreatív megoldásokra”?

Milyen jól fog jönni nekik ez a tapasztalat, amikor megszületik a saját gyerekük, és nem lehet visszacserélni egy nem-hasfájósra, hanem végig kell vele csinálni a sírós éjszakákat. Amikor majd a választott hivatásuktól egy hülye főnök sem téríti el őket. Amikor erőfeszítéseket tudnak majd tenni barátságok vagy párkapcsolatok megjavításáért, újraépítéséért, ahelyett, hogy lemondanának róla, eldobnák és újat keresnének. Amikor majd karanténba kényszerítik őket három hónapra, és még csak igazi járvány se lesz, csak lehetne.

Használjátok ki a maradék napokat, heteket, tanuljatok sokat, és tegyetek sikeres érettségit ebben a furcsa 2020-as évben! Sokat fogtok majd mesélni erről a gyerekeiteknek és az unokáitoknak. Minden rendben lesz!

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti