Megtanulhatok varrni négy óra alatt?

„Demokratikusabb divatot szeretnék, ahol mindenkinek lehetősége van arra, hogy jól szabott ruhában járjon” – mondja Víg Zsuzsi, a Stitch Budapest Alkotóműhely alapítója, New Yorkban végzett divatszakember, a KREA Design Iskola, a METU és a Lucia Divatakadémia szakoktatója.

Kép: Páczai Tamás

Zsuzsival új projektje kapcsán találkozunk Somogyi utcai műhelyében, ahol Stitch Budapest néven tavaly indította el a foglalkozásokat, amelyeket a divatmegreformálásának és demokratikusabbá tételének jegyében kezdett el. A vállalkozás mögött páratlan szakmai tudás és tapasztalat áll.
Egészen kisgyerekkorától közelről láthatta a ruházati ipart. Divattervező édesanyja mellett sokszor fordult meg a Magyar Divatintézetben, és az ottani tervezők munkája, valamint a vidéki gyárlátogatások életre szóló nyomot hagytak benne. „Belenézhettem a külföldi divatlapokba, láttam, hogyan jönnek létre a divatbemutatók, és hosszasan tanulmányozhattam a tervezők divatrajzait.

Az is előfordult, hogy én fordítottam a trendelőrejelzéseket a magyar nyelvű kiadványhoz, mert jobban tudtam angolul, mint anyukám” – mondja.

Érettségi után a Könnyűipari Műszaki Főiskolára jelentkezett ruhaipari mérnök szakra, ahol az oktatás még mindig a 60-as évek ruházati iparának korszerűtlen nagyipari technológiájánál tartott. Közben, a rendszerváltás után sorra szűntek meg a gyárak is, így perspektíva alig volt itthon ezen a területen. Zsuzsi már akkor nagyon tudatosan kereste a külföldi lehetőségeket, és egészen New Yorkig ment az elképzeléseinek megfelelő tudásanyagért: „Meg akartam ismerni a divatszakma működésének üzleti oldalát, mert ezt éreztem az itthoni tervezők legnagyobb hiányosságának, ezért jelentkeztem New Yorkban a Fashion Institute of Technology-ra. Itt megismerhettem a szakma rejtelmeit, a trendelőrejelzések módszertanától kezdve a divatlapok belső működésén, a piackutatáson át a divatesemények szervezéséig. Megtanultam, hogyan működik az a globális hálózat, ami mára sajnos az egyik legnagyobb környezeti terhet jelenti a Föld számára. Annyi fantasztikus anyaggal és információval találkoztam, hogy azt éreztem, életem végéig csak tanulni szeretnék.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

Zsuzsi a tanulmányai után New Yorkban kezdett el dolgozni, többek között egy ruhatárrendező webalkalmazás fejlesztésén. Ennek kapcsán megismerhette a New York-i informatikus köröket és a 2000-es évek start-up kultúráját. „Olyan szemantikus meetupokra jártam, ahol például ott volt a Metropolitan Múzeumnak és a New York Timesnak a fő archivistája. Olyan szakemberekkel ismerkedtem meg, akik azóta az innováció kulcsfigurái lettek a saját területükön.”
Tizenhárom év után visszavágyott Budapestre családot alapítani és a megszerzett szaktudását kamatoztatni. „Akkoriban olvastam Joseph Campbell The Hero's Journey című könyvét, amely a jungi elmélet továbbgondolása arról, hogy a saját életünknek is olyan mintái vannak, mint a meséknek és a mítoszoknak. Ebben szerepelt, hogy

az embernek van egy indíttatása, elindul megszerezni valamit, de aztán vissza kell térnie arra a helyre, ahol hiányzott az, ami miatt elindult. Ha a főhős ezt halogatja, akkor elvész az erdőben, azaz értelmetlen csalódások érik” – meséli.

Külföldön szerzett tudásának és tapasztalatának köszönhetően hazaköltözése után szinte azonnal állás­ajánlatot kapott egy frissen indult, svájci alapítású webshopnál. Hamar megtalálták a magyar divattervezők is, hogy közreműködjön nemzetközi megjelenéseikben, vagy a marketing stratégiájuk kialakításában. Akkoriban jutott el Budapestre a start-up kultúra, így aktív szerepet vállalt az első ilyen hazai események létrehozásában is.
Miután az egyik hazai inkubátorcég felkérte, hogy közgazdászok és designerek számára márkaépítésről tartson előadást, az ehhez kapcsolódó mentorprogramból megszületett az első tanfolyama divatmarketingről, kommunikációról és márkaépítésről. A program akkori résztvevői közül azóta sokan lettek sikeres, országosan ismert tervezők. Ezt követték az oktatói felkérések a Lucia Divatakadémiától, a KREA Design Iskolától és a Metropolitan Egyetem Divat- és luxusmárka-menedzsment szakáról, ahol azóta is divatmarketinget oktat.

Kép

Kép: Páczai Tamás

A Stitch Budapest műhely létrehozásával a nagyüzemi divatipar helyett visszakanyarodott az egyéni ruhakészítés irányába. A fő célja olyan szabásminták készítése, amelyek a nem konfekció méretű nők számára nyújtanak segítséget a divatos és egyedi öltözködésben.

Külföldön már egyre többen készítik maguk a ruháikat, sokan kevesebb mint egy éves gyakorlattal. Óriásira nőtt a független szabásminta készítők piaca, akik korszerűbb mérettábla alapján, mai igényekre tervezik a szabásmintákat részletes elkészítési útmutatókkal, segédeszközökkel és oktatóvideókkal.

Ezeknek a cégeknek az egyik fő célcsoportja a molett nők.
Itthon ezzel szemben felnőtt egy olyan generáció, akik nem tudtak otthon, a szüleiktől megtanulni varrni. Így az induláskor Zsuzsi a környezettudatos termékek készítésén keresztül a kezdő varrótanfolyamokra fókuszált. Ezek tökéletes gyakorlási lehetőséget adnak a varrási műveletek és a varrógépkezelés elsajátítására, és közben gyors sikerélményt is nyújtanak. Zsuzsi számára fontos az is, hogy a gyakorló darabokkal nem termelnek hulladékot, hisz minden tárgy, ami a tanfolyamokon készül, hasznos. Újra-szalvétákkal, bevásárláshoz használható vászonzsákokkal, konyhai törlőkendőkkel és egyéb apróbb lakástextilekkel kezdik a varrást, majd ezt követi az egyszerűbb ruhadarabok készítése. „Az óra elején a legtöbben nem hiszik el, hogy az óra végére ilyet tudnak majd varrni. Aztán persze teljes az extázis. A látásmódjuk is megváltozik. Akár négy óra alatt meg lehet tanítani valakit arra, hogy elkészítsem egy viszonylag komplikált dolgot úgy, hogy akkor lát először varrógépet. Ha ezt nem láttam volna, nem hinném el” – meséli.

Az új készségek megszerzése mellett ez a manuális tevékenység szellemileg is feltölti a hozzá érkezőket. A gyakorlati tudás mellett Zsuzsi nagyon sok elméleti ismeretet is átad az alapanyagokról, a technológiai lehetőségekről és a design szemléletről. A tavalyi indulás óta legalább 160 ember fordult meg a pici műhelyben. Néhány hónapja a tanfolyamok már a Budapesten élő külföldiek számára is elérhetőek angolul.

A műhely kiscsoportos foglalkozásai azonban nem csak a sikerélmény miatt működnek valódi önbizalom növelő terápiaként.„A Stitch Budapest egy »biztonságos zóna«. Mi, nők hajlamosak vagyunk rá, hogy folyamatosan megfeleljünk valaminek. Ide viszont nem kell tökéletes frizurában érkezni, egymás között vagyunk. Amikor méretvételkor kiderül, hogy mindenki eltér a konfekció mérettől, és vannak »problémás« testrészei, akkor a résztvevők a saját testüket is könnyebben el tudják fogadni és lehetőséget kapnak arra, hogy így is csinosan tudjanak öltözködni.”
Zsuzsi idei tervei között szerepel egy online tanfolyam létrehozása, egyedi méretre készült szabásminták készítése és egy webshop, ahol a varráshoz szükséges eszközöket szeretné forgalmazni. A hosszú távú terv pedig egy gyerekek számára készült pedagógiai program kidolgozása más szakemberek bevonásával. „8–12 éves kor között még nagyon nyitottak a gyerekek, a játékokból hozott manuális készségük is jó és könnyen tanulnak. Később viszont már sokkal nehezebben tudják elsajátítani a kézimunkázás mozdulatait, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy időben kapjanak olyan lehetőségeket, ami a kézügyességük fejlesztésén felül a matematikai képességeiket és a térlátásukat is fejleszti. Azt szeretném, ha olyan taktilis élményben lehetne részük, ami fontos nemcsak a fejlődésükben, hanem az életvitelükben is. Ahogy szükség van a mozgásra, az ének-zene órára, legyen része a mindennapjainknak a varrás tudás is, hogy ne kelljen kidobnunk valamit csak azért, mert elszakadt, vagy leszakadt róla egy gomb.”  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. márciusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>