Lejárt a rideg kórtermek és a megtört ápolók ideje!

Öt kreatív és társadalmilag hasznos kezdeményezés ötletadói részesültek Richter Anna-díjban, amelyet az egészségügyben és az oktatásban dolgozó nők támogatására hoztak létre. A nyertesek nevét még tavasszal hirdették ki, akik azóta meg is valósították projektterveiket.  

A Bethesda csapatának tagjai az egyik zsűritag, Rúzsa Magdolna társaságában, előttük a kórház terápiás lova, Vertigo

Forgatással telt a nyár a Bethesda Gyermekkórház „egészségügyi szakdolgozó” kategóriában díjazott munkatársai számára. Tizenkét részes videósorozatuk a klinika működésébe, az ápolók munkájába enged bepillantást. „Az endoszkópos beavatkozásoktól kezdve a lóterápiás foglalkozásokon át a laborban zajló munkáig rengeteg képet felvettünk” – sorolja a csapat egyik tagja, Tamásné Bese Nóra kommunikációs vezető, aki azért tartotta fontosnak ezeket, hogy eloszlassa a családok ismeretlentől való félelmét. „Egy kórházban a szülők számára minden idegen, ezért úgy érzik, elvesztették a kontrollt gyermekük sorsának irányítása felett” – magyarázza. A Bethesda csapata a szülők mellett a gyerekeket is meg akarta szólítani, akiknek egy plüss maci segítségével mutatják be, mit is csinálnak az orvosok műtét közben. A videókat a folyosókon található nagyképernyőjű televíziókon folyamatosan fogják vetíteni, hogy bátorságot öntsenek a várakozókba, de az intézmény internetes oldalára és közösségi felületeire is felkerülnek majd.

Kép

A kisfilmeken keresztül nemcsak a klinika működésébe láthatunk bele, hanem annak dolgozóit is jobban megismerhetjük, akik vonakodva álltak kamera elé, ám kezdeti aggályaikat hamarosan öröm váltotta fel.

„Boldogsággal töltötte el őket, hogy valaki végre rájuk is kíváncsi” – meséli Kemenesiné Lakatos Eszter ápolási igazgató, az imázsfilmek ötletadója. A kezdő ápolókról és az oktatónővérekről szóló felvételeket iskolákban is szeretnék levetíteni, hogy kedvet teremtsenek a fiatalokban ehhez a mostanában kevésbé népszerű szakmához. Bese Nóra szerint az emberek szeretik a pozitív történeteket és vágynak rá, hogy betekinthessenek a kulisszák mögé. A hasonló videók jellemzően nagy nézettséget érnek el a közösségi oldalakon, ezért úgy tervezik, később vágatlan anyagokkal is jelentkeznek majd.

A közösségi média jelentőségét a Semmelweis Egyetem „orvos” kategóriában elismert, emlőrákkal foglalkozó szakemberei is felismerték, akik a daganatos megbetegedés megelőzéséről készítettek kisfilmet, a mammográfia életmentő szerepét hangsúlyozva. Magyarországon minden nyolcadik nő érintett a betegségben, mégis kevesen járnak szűrésre. Prof. Dr. Dank Magdolna onkológus úgy vélte, szavak helyett nagyobb hatást érhetnek el a képekkel: az animációs kisfilm könnyed hangon beszél a súlyos témáról.

A „gyógyszerész” kategória győztese, a SzeddViddVédd projekt a gyógyszerhulladékok veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet. A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének csapata 500 fő körében végzett közvéleménykutatást, és a válaszadók fele nem volt vele tisztában, mit kell tenni a lejárt orvosságokkal. „A kommunális szemét közé dobva a gyógyszer egy komplex szemétlerakó helyre kerül, ahol hatóanyagai a nedvesség hatására könnyen feloldódhatnak, majd beszivárognak a talajba, onnan pedig a felszíni tavakba vagy a folyókba kerülhetnek" ‒ figyelmeztet dr. Kulcsár Nikolett, a csapat vezetője. Ezért is fontos, hogy a patikában adjuk le a tablettákat, ahol a megfelelő technológiával semmisítik meg azokat, ezáltal összetevőiknek nincs esélyük visszakerülni a természetbe. A használt injekciós tűket azonban a gyógyszertárak nem veszik vissza, ami miatt nagy valószínűséggel végzik a kukában. A vakcinákat rendelőintézetekben és kórházakban gyűjtik, a projekt következő célja egy ezek összességét mutató térkép létrehozása. A felmérésből az is kiderült, az emberek hajlamosak megfeledkezni a korábban kiváltott gyógyszereikről, ami különösen az idősekre igaz. „Az otthon tartott orvosságokat célszerű negyedévente átnézni, mivel bizonyos idő után lejár a szavatosságuk” – tanácsolja a csoport egyik tagja, dr. Kocsis Janka, aki az idősek védelme mellett a fiatalok tudatosságra nevelését is küldetésének tartja, és azt reméli, ez a kérdés is olyan természetessé válik, mint például a műanyagmentesség.  Ennek érdekében két edukációs jellegű játékot is fejlesztettek, hogy szembesítsék őket ismereteik hiányos voltával.

Kép

Dr. Kocsis Janka és dr. Kulcsár Nikolett Beke Zsuzsával, a Richter Gedeon Nyrt.kommunikációs vezetőjével

A Richter Anna-különdíjat a Vadaskert Alapítvány tagjai kapták. A Németh Laura klinikai szakpszichológus és Papp Bence élményterapeuta által kidolgozott terápiás szabadulószoba a kényszerbeteg gyerekeken és azok szülein kíván segíteni, mivel a betegség a fiatalok egész környezetét érinti. A repetitív módon végzett cselekvések rengeteg időt felemésztenek, emiatt gyakran okoznak konfliktust a családban, például ha a gyerek tisztálkodással kapcsolatos szokásai miatt túl sokáig tartózkodik a fürdőszobában vagy ha ellenőrzési kényszerei végett nem tudnak időben elindulni az iskolába – ezekben az esetekben kiterjesztett kényszerekről beszélhetünk.

Az élménypedagógia módszerein alapuló szabadulószoba koncepcióját nyolc család bevonásával alakították ki, kifejezetten a helyzetükhöz igazítva a játékokat.

Ahol például nehézséget okozott a szülőknek, hogy önállóságra neveljék gyermeküket, ott kimondottan a kényszerbetegnek kellett megoldania a feladatokat, míg mást egy számkód megadásával ösztönöztek arra, hogy tevékenységét adott időn belül fejezze be. „A családoknak remek élmény volt, hogy egy rájuk szabott, közös programon vehettek részt, ami már önmagában felért egy terápiával” ‒ meséli az első tapasztalatokat dr. Kollárovics Nóra pszichiáter, aki úgy látja, a küzdelem a közös célért még közelebb hozta egymáshoz a játékosokat.

Kép

A Vadaskert Alapítvány tagjai, Kollár Kristóf, Ács Adrienn, Németh Laura, dr. Kollárovics Nóra és Papp Bence

A pályázat egyébként nemcsak az egészségügyben, de az oktatásban dolgozókat, sőt, még a tizenéves korosztályt is megmozgatta, a szó legszorosabb értelmében: például egy egész iskola dolgozott az oktatás kategóriában elismert Richter Anna Tanösvény és Mezítlábas Park létrehozásán. A lőrinci Egri SzC Március 15. Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárai és diákjai elsősorban a környező falvakban élő gyermekeket várják ide, akik homokból, folyami kavicsból és gyepszőnyegből álló járófelületen sétálhatnak, emellett játékokon keresztül megismerkedhetnek a park területének élővilágával. Ha a díjazottakon múlik, az ő generációjuknak rideg kórtermek és elgyötört ápolók helyett már valami egészen más fog eszébe jutni a hazai egészségügyről. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti