Kozma Imre atya: „Ha az ember jót tesz, ő maga és a világ is jobb lesz. Ez az igazi rendszerváltoztatás!”

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, az Irgalmasrend magyarországi vezetője végrehajtotta a maga egyházi és politikai rendszerváltását 1989. augusztus 14. és november 14. között, amikor a zugligeti Szent Család-templom plébánosaként menedéket nyújtott több tízezer keletnémetnek. A rendszerváltozásig „harmadrendű állampolgárnak tekintett” katolikus pappal felidéztük a három évtizeddel ezelőtt történteket, s gondolkodtunk a koronavírus-járvány okozta modern rendszerváltozásról is.

Kozma Imre atya

– A nyolcvanas években Budapest leggazdagabb kerületében, a XII. kerületben volt plébános, ahol 1981-82-ben többedmagával létrehozta az első szociális hálót több száz egyetemista és középiskolás fiatallal. Később tábort rendeztek be a zugligeti templomkertben a Magyarországra érkezett NDK-s menekülteknek. Mi az, ami máig megmaradt emlékként, élményként erről az időszakról?
– Zugligetbe, a XII. kerületbe büntetésből kerültem 1977-ben, „partra vettetés” volt a cél, de én nagy tervekkel érkeztem. Az előző helyemen ugyanis elkezdtem egy sajátos lelkipásztori modellnek a kialakítását: házaspárokkal foglalkoztam, amit az akkori biztonsági szolgálat nem nézett jó szemmel. Elhatároztam, hogy Zugligetben felépítem az álmaimban élő keresztény közösséget, amely nem csupán hirdeti a felebaráti szeretetre épülő karitatív cselekedetek létjogosultságát, hanem meg is valósítja. Szárnyra kelt az Ige: nincs kereszténység karitatív cselekedetek nélkül!

1989 nyarán a keletnémetek ellepték Budapestet. A mi templomunk előtti parkban sátrakat vertek, az utcánkban lakókocsik parkoltak. Ottlétükkel egy szükséghelyzettel szembesítettek minket. Akkoriban még egyetlen civil szervezet sem létezett Magyarországon, az első a Magyar Máltai Szeretetszolgálat volt, amely nem sokkal korábban, 1989. február 10-én alakult. Ez a bátor, kockázatvállaló, küldetéstudattal bíró keresztény plébániai közösség a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével és üzenetével felvértezve – „A hit védelme és a rászorulók támogatása” – eljutott odáig, hogy befogadja ezeket az embereket.

1989. augusztus 14-én kapunkat kitártuk, és 48.600 menekültről gondoskodtunk három hónapon át. Négy tábort hoztunk létre a fogadásukra: Zugligeten kívül egyet Csillebércen, kettőt a Hárs-hegyen.

Elszántak voltunk, s hittük, hogy felelősek vagyunk értük. Azt tettük, ami a dolgunk. Személy szerint nem gondoltam arra, hogy ezáltal részt vettem a jövőt ígérő rendszerváltásban. Ugyanakkor az örömmel töltött el, hogy életemben először azt tehettem, amiért pap lettem.

Kép

Kozma Imre atya

Ezek az események a politikai rendszerváltást, amely általában evilági távlatokat jelöl, az én keresztény rendszerváltoztatásommá avatta, amelynek az a jellemzője, hogy élni tud a szabadsággal. A szabadság értelme és célja pedig: tenni a jót, ami által jobb világ érkezik el. Meggyőződésem, hogy ha az ember jót tesz, ő maga és a világ is jobb lesz. Ez az igazi rendszerváltoztatás! Ez a hónapokon át tartó, nem mindennapi szolgálat harminc évvel ezelőtt meghatározta gondolkodásunkat, akaratunkat.

– Jól értem, hogy sosem magánemberként, hanem sokkal inkább egy közösség vezetőjeként élte meg a rendszerváltozást?
– Igen. Azért lettem pap, mert nem akartam egyedül maradni. Mindig közösséget akartam kovácsolni olyan emberekből, akik szeretetben egymásért élnek, s ebben ismerik fel az élet gazdagságát, akik olyanok, mint a kovász és a só: jól érzik magukat együtt. Isten minden embert elhív az emberré válás útjára. Ennek az útnak az állomásai: önismeret, önnevelés, közösségi lét. Ezeket az értékeket elsajátítva emberhez méltó életet tervezhetünk, egymás iránti szeretetben és szolgálatban. Ezt az életformát sajátítottam el keresztény családomban, a győri bencés gimnáziumban és a keresztény egyházközösségekben. Azért lettem pap, hogy ennek az életformának az elsajátításában segítsem az embereket.

A harcos ateista államalakulat ezt akadályozta, üldözte; a hívő közösségek életét beszorította a templomokba, templomon kívüli megnyilatkozásaikat tiltotta. E tiltás a papokat harmadrendű, a hívőket másodrendű állampolgárokká degradálta.

– Mikor vette észre, hogy tényleg megtörténhet a kommunizmus összeomlása, s elkezdődhet egy új állam- és életforma?
– A kommunizmus mint eszme életidegen. Nemes elvek hangzatos hirdetése mellett az ember ösztönös vágyainak kielégítésére hivatkozott. Mintha, a szükséges javak biztosítása, birtoklása elégséges válasz lenne az élet kérdéseire. Az emlékezetből is ki akarták törölni a Biblia figyelmeztetését: „Nem a javakban való bővelkedéstől függ az ember élete.” A fiatalok megnyeréséért lebontották az erkölcsi törvények gátjait a fiatalokat mámorító nemi vágy szabad áradása érdekében, s ezzel megszüntették a felkészülésüket a rendezett házaséletre, családi életre. Pedig a mérték tudása az igaz ember stratégiája.

A keresztény szellemben nevelkedett hívő emberek elutasították a kommunista eszméket. Ellenálló magatartásukkal az ellenkezés, az elégedetlenség légkörét állandósították.

Véleményem szerint a vég akkor kezdődött el, amikor a társadalom formálói azok lettek, akik a kommunizmus neveltjei voltak, s akiknek a munkaerkölcse távol került nagyszüleik, szüleik hozzáállásától a munkához. Szarkasztikusan így fejezte ezt ki a nép: „Úgy kell dolgozni, hogy más is hozzáférjen.”

– Milyen lehetőséget hozott a rendszerváltozás az egyházaknak?
– Minden rendszerváltásban a szabadság vágya jelenik meg, de ne legyenek illúzióink: a szekularizált világ emberének csupán evilági vágyai vannak. Így történhetett meg, hogy 1956 belefulladt a „gulyáskommunizmusba”, 1989-90 pedig a nyugati jólét-ígéretek áldozata lett. Az általános jólét pedig nem jött el, és sohasem érkezik meg, mert a földön mindenki számára gondtalan anyagi helyzet sohasem lesz.

Talán e helyzetben az egyházak, keresztény felekezetek reménykedtek leginkább a szabadság eljöttében. Bizonyos értelemben meg is érkezett, de ezzel együtt az egyházaktól elidegenített emberek közönye is érvényesült. Néha még a templomba járó emberek sem értik, hogy az egyház tagjainak küldetésük van a világban. Úgy tűnik, a templomok békés csendje nekik elegendő. Az erkölcsi bátorság kérdése merülhet fel itt: hogyan szólhat a hívő a nem hívőhöz? Úgy, hogy hisz abban, amit teljes felelősséggel átél, de nemcsak egy szűk közösségben, hanem mindenki hasznára. A mi társadalmunkban sajnos az individualizmus rátelepedett a közéletre, nem Krisztus-központú.

Kép

Kozma Imre atya

Mi annak idején Zugligetben, a tiltásokkal dacolva, zászlót bontottunk a világban, ahová küldetésünk szól.

– A koronavírus-járvány is hoz most egyfajta rendszerváltozást az emberiség életébe. „Hát hol van most Isten? Milyen isten az olyan, amelyik eltűr egy ilyen világméretű pusztítást?” – ezeket a kérdéseket sokaktól hallottam az elmúlt hetekben. Mit mondana azoknak, akik ezt kiabálják?
– Örömmel nyugtázzuk, hogy Isten nem bíró, de azt elvárnánk tőle, hogy betegségeinkben gyógyítónk legyen?! Milyen nehezen látjuk be, hogy minden kapcsolat hordozója a szeretet! Isten és ember hitbéli kapcsolatára is ez érvényes. Isten nem azért Isten, hogy megóvjon betegségtől, bajtól, s hogy biztonságot, jólétet ajándékozzon. „Csak” szabaddá akar tenni bennünket. Inkább azt a kérdést kellene feltenni magunknak, hiszünk-e egy olyan Istenben, aki meg akar szabadítani bennünket önző, bűnös önmagunktól, hogy képesek legyünk a szeretetre, élni a másik emberért.

Ez a keresztény rendszerváltás, az ember személyes rendszerváltása: amikor Isten segítségével megszabadul önzésétől, és képes szeretni, a másikért élni – és feltündököl az élet értelme!

Az emlegetett zugligeti történet erre utal, és a jelen világjárvány is erre hív bennünket. Lehetőség, hogy a rászorulóknak, a bajban lévőknek ajándékozzuk az életünket. Ezektől a gesztusoktól változik a rendszer, születik az új világ, amely jobb az előbbinél.

A cikk a Rendszerváltás 30 emlékév alkalmából a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával készült.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti