„Közelebb kell lépni a kincseinkhez!”

– Hogy kerültetek ide, ahol már tényleg csak a madár jár?

Niki: Amikor megismerkedtünk, Tamás fejében már megszületett az elképzelés, ehhez az élethez keresett társat magának, én pedig azonnal igent mondtam – nemcsak rá, de az életmódváltásra is. Szerencsi lány vagyok, mindig vágytam vidéken élni, ráadásul vonzott a vendéglátás is, hogy mások örömére tegyek. Szívesen álltam neki a munkának, amit a mai napig örömmel végzek .A Jóisten mindig a tenyerén hordozott: emlékszem, egy filmben láttam egy jelenetet, az ott látott dombon szerettem volna élni, régóta élt bennem a kép. Sosem hittem volna, de lám, megvalósult.

Tamás: Valaha a pálosok kolostora állt ezen a területen, nem messze tőlünk elkezdődött a régészeti kutatás, ősszel pedig várhatóan feltárás következik. Én zalaegerszegi vagyok, a terület édesapámé volt, de parlagon hevert, gyönyörködött ugyan benne, de nem tervezett vele semmit. Elhagyott területek, romos házak voltak csak erre. Ma már más kép fogadja az ide látogatót: a magyarok mellett hollandok, belgák, osztrákok építtettek hétvégi házakat, és kitűnő étterem működik a közelben.

– Mivel foglalkoztatok, mielőtt belevágtatok a falusi vendéglátásba?

Niki: Közgazdász végzettségem van, de hamar kiderült, hogy jobban érzem magam a vendéglátás területén. Sosem szerettem a négy fal között dolgozni, az emberek társasága, kiszolgálása sokkal jobban érdekelt. Erasmus ösztöndíjjal fél évet töltöttem Németországban, ahol a tanulás mellett kávézókban dolgoztam. Sok tapasztalatot szereztem, angolul és németül is megtanultam, ami a külföldi vendégeink számára nagy biztonságot ad, hiszen idegenben mi jelentünk biztos pontot számukra.

Igaz, még nemigen volt szükség komolyabb segítségre, csak egyszer, amikor a vendégünk „elveszett” – biciklizni ment, lemerült a telefonja és eltévedt, s közben megvendégelték egy háznál. A családjával mi már a rendőrséget hívtuk volna, de ő nagyon jól érezte magát. Ilyen errefelé egy „eset”.

Niki és Tamás

Tamás: Én jogászként végeztem, korábban dolgoztam televíziós területen, majd Brüsszelben az Európai Unió Tanácsánál, a Kommunikációs Igazgatóság Audiovizuális Osztályának közbeszerzéseit koordináltam több évig. Nem állítom, hogy nem éreztem ott jól magam, de se párt nem találtam, se a helyemet. A jól fizetőt és a biztosat adtam fel, hogy itt magam köré valami újat teremthessek.

– A kisfiatok, Vili most megy iskolába, a kislányotok, Julcsi ötéves, a vállalkozásotok pedig egyszerre az otthonotok is. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Niki: Valóban, ahogy a szezon beindul, szinte együtt élünk a vendégeinkkel. Amikor picik voltak a gyerekek, anyaként és vendéglátóként is okozott jócskán fejtörést ez a helyzet, volt bennem feszültség, hogy egyik szerepben sem tudok maximumot nyújtani. De ahogy nőnek a gyerekek, egyre inkább a jó oldalát látjuk ennek az életnek. Nemcsak a vendégszeretet és az idegennyelv ragad rájuk, hanem látják azt is, hogy mit dolgozunk, és hogy az milyen erőfeszítésekkel jár. Idén jöttem rá arra, hogy úgy tudom a gyerekeket leginkább jó anyaként nevelni, ha a maguk szintjén bevonom őket a teendőinkbe.

Tamás: Ma már a gyerekek segítenek, ki-ki a maga vérmérséklete szerint: kisfiam szinte már irreálisan sokat, de hagyjuk kibontakozni, így belenő a munka szeretetébe. Könnyebbséget jelent az is, hogy ha betegek, itthon maradhatnak, hiszen mi a magunk urai vagyunk, nem kell betegállományba mennünk, ha belázasodik valaki. Persze, az is igaz, hogy amikor mások szabadságon vannak, mi dolgozunk, ahogy az ünnepeken is, de a lemondást magunkban rendeztük, tudomásul vettük.

– A gyerekek már ideszülettek?

Niki: Vili még Budapesten született, kilenc hónaposan költöztünk ide vele, Julcsi pedig már ide érkezett. A vendégeink valóságosan is családba érkeznek hozzánk, próbáljuk őket ezzel a tapintatos szeretettel, közvetlenséggel fogadni. Amikor azzal távozik egy igényes vendég, hogy ez tényleg különleges élmény volt, akkor érzem, hogy jó úton vagyunk, és ez feltölt hosszabb időre.

– Hogyan alakult ki ez a több épületből álló kis birodalom?

Tamás:

Meglepően hangzik, de legelőször a színpad lehetőségét láttam bele ebbe a tájba.

Több évet dolgoztam kulturális területen, a médiában, show-műsorok előkészítésében, majd saját gyártó cégünk is volt. Korábban Amerikában tanultam televíziózást, és a mai napig szenvedélyem a mozi, a zene, a kultúra. A ház felépítése után végül csak évekkel később valósulhatott meg a színpadépítés, de lenyűgöző lett: mögötte az Örvényes-patak a völgyben, majd a hatalmas erdőség és a „hegy”. A patakparti erdősávba dámszarvasokat is telepítettünk, a vendégeink közvetlen közelről is megnézhetik őket, a kezesebbeket akár meg is simogathatják. Van egy különleges, új szálláshelyünk is, a SafariLodge, a szafarikon használnak ilyeneket. Egy komoly vázszerkezetre húzzák rá a ponyvát, az épületen belül konyha, nappali, háló és fürdőszoba is található, a szállás fel van szerelve minden olyan kényelmi funkcióval, ami valódi luxussá teszi a természetközeli pihenést.

– Este kertmozi volt, a környékbeliek el is foglaltak minden széket. Más rendezvények is vannak még itt?

Niki:

A Magyar Pálos Rend jóváhagyásával vettük fel a Pálos Vendégház nevet, minden év májusában szabadtéri zarándok-szentmisét is szervezünk a renddel együttműködésben.

Kulturális törekvéseinkhez partnereket is találtunk, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvánnyal együttműködésben egy háromnapos összművészeti fesztivált is létrehoztunk, külföldi és hazai fellépőkkel.

Tamás: Ez a csoda lett a májusvégi „Örvényeshegy Piknik” – a nyár első fesztiválja. Magasra tettük a lécet, mert 2018-ban a Grammy-díjas Al Di Meola volt az első külföldi sztárunk, aki „mini-Woodstocknak” keresztelte el a fesztivált. 2019-ben a soul koronázatlan olasz királya, Mario Biondi pedig Toscanához hasonlította a zalai dombokat. De játszott itt Szabó Balázs Bandája, a Bagossy Brothers Company, Ferenczy György és az 1ső pesti Rackák is. Mindezt nívós gyerekprogramokkal, színházzal, irodalommal kiegészítve szerzünk élményeket a környékbeli és távolabbról érkező vendégeinknek.

Pálos Vendégház

– Hányan vesznek részt a fesztiválon?

Niki: Idén közel 4000-en voltunk, sokan érkeztek a szomszédos országokból, Ausztriából és Szlovéniából, de még Katarból, Izraelből is. Az itt lakók számára is fontos esemény, hiszen helyet kapnak a kistermelők, a helyi iparosok, művészek – a fesztiválnak kimondott célja a térség értékeinek felmutatása.

– Tagjai vagytok a Zala-völgyi Nyitott Portáknak is. Ez mit jelent?

Tamás: A helyi termelők minőségi termékeiket kínálva csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, amit a Zala Termálvölgye Egyesület fog össze. Vannak köztünk vendégház-tulajdonosok, méhészek, borászok, kézművesek, gyümölcstermelők, állattartók – szépen rajzolja ki ez a kör a helyi értékeket.

Minden porta a nagyközönség számára is látogatható, innen a Nyitott Porták elnevezés. Az aktív agroturizmust kedvelők számára ez nagyon vonzó.

– Tudjátok egymást segíteni?

Niki: Persze, ez is a cél! Reggelire kínálunk helyi húsárut, sajtokat, mézet, a fröccsteraszunkon kaphatók helyi borok, és ajánljuk is a partnereinket. Nemrégiben volt a Nyitott Porták Éjszakája, nálunk ekkor indult például a kertmozi. Tervezzük, hogy országos Nyitott Porta Fesztivált is létrehozunk, mert csodálatos dolgok vannak Magyarországon, össze kell kötni a külön-külön létező kezdeményezéseket, és közelebb kell lépni a kincseinkhez!