[Videó] Könnyed nyári történetek - Ízelítő a kapolcsi Képmás-estekből

Amikor valaki egy életre párt választ, kicsit a másik hivatása mellett is elköteleződik. Ha pedig az egyik házastárs még reflektorfényben is van, különleges szerep a mellette álló társé. Néha bátornak kell lennie, hogy kilépjen az ünnepi reflektorfénybe, néha erősnek, hogy visszahúzza őt a bensőséges hétköznapokba. „Egy szív fél szárny. Most már repülhetsz” – írja Illyés Gyula. A Képmás-estek Művészetek Völgyében tartott „Kettő az egyben” sorozata ezt a páros repülést szerette volna megmutatni, ezért estéről estére ismert előadókat, írókat, költőket és szakembereket láttunk vendégül házastársukkal együtt.

Török Máté és Legeza Rita - Kép: Marosi Veronika

Elsőként Joós Andrea volt a beszélgetőtársunk, aki „élménybiológiát” tanít, virágornamentikával szelídíti színezhetővé az emberi szerveket, pólódivatot és terápiát teremtve ezzel.  Ráadásul a közvélekedéssel ellentétben szerinte tanítani menő. Párjával, Szendrei Róberttel együtt volt a vendégünk. Meglep, hogy a tanárnő a Tinderen ismerkedett meg párjával? Íme, megismerkedésük története:

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti