A székelynek bírnia kell, ha férfi, ha nő? – egy édesanya pánikbetegsége és a gyógyulása

Önállósodás. Karrier. Pénzügyi bizonytalanság. Önmegvalósítás. Ilyen kérdésekkel szembesül szinte minden fiatal felnőtt. A közösségi média felületein nap mint nap olyan élethelyzetekkel találkozunk, amelyek könnyen azt az érzetet kelthetik, hogy sokan sikeresebbek vagy boldogabbak nálunk. Másokhoz hasonlítjuk önmagunkat, azt érezzük, még többet és jobban kell teljesítenünk ahhoz, hogy felzárkózzunk. Erdélyben is egyre többen foglalkoznak a mentális egészség kérdésével, mégis ma is sokan tabuként kezelik.  

Időről időre találkozhatunk olyan megjegyzésekkel, kommentekkel, mint az, hogy: „ez csak hiszti, jó dolgában azt sem tudja mit kezdjen magával, ezt bírni kell” vagy „majd elmúlik, mi nehezebbet is átéltünk”.  

Határhúzás a belső békéért 

 „A húszas éveimbe léptem, és egyből a saját lábamra akartam állni. Egyetemre jártam, közben két részidős munkát vállaltam. Két évet külföldön töltöttem, hogy tanuljak. Úgy hittem, hogy a felnőtté válás alapja az, ha minél többet és tökéletesebben csinálok dolgokat. Folyton csak az járt a fejemben, ha elérem ezt vagy azt a célt, ha több pénzem, autóm vagy házam lesz, akkor kiteljesedve érzem magam. De nem éreztem. Bele sem gondoltam abba, hogy nem kellene ilyen komolynak lennem húszévesen, hogy én is követhetek el hibákat” – meséli kis mosollyal az arcán. Hozzáteszi: jó dolog, ha az emberben van szenvedély és motiváció, ami hajtja előre, ugyanakkor tudni kell határokat húzni a belső béke érdekében.  

„A kiégés soha nem látványos összeomlással kezdődik, hanem első fázisban fokozatos változásokkal” – fogalmaz Forró-Erős Gyöngyi, Erdélyben élő és praktizáló pszichoterapeuta, aki úgy véli, ebben a térségben már érezhetően nyitottabbak a fiatalabb generációk, ha mentális problémákról van szó. Nyíltabban kommunikálnak, de sokat nyom a latban a családból hozott mentalitás, az ott uralkodó nézetek. A szakember továbbra is találkozik olykor azzal a hiedelemmel, hogy ha valaki pszichológushoz jár, az bolond. Hangsúlyozza, hogy az online tér egyrészt pozitív hatású, másrészt romboló a fiatalok önértékelését tekintve. A hatás pedig attól függ, mennyit és milyen céllal használják azt. „Sok-sok előnye van a közösségi médiának, hiszen a fiatalok támogató közösségekhez kapcsolódhatnak, van lehetőségük az önkifejezésre, inspiráló tartalmakat érhetnek el. A lényeg azon van, hogy tudatosan, okosan használják azt. Mert nem önmagában az online tér ártalmas, hanem az, ha a fiatal önértékelése a virtuális visszajelzésektől és az állandó összehasonlítástól válik függővé.”  

„Sosem utáltam annyira napfelkeltét nézni, mint akkor” 

„Minden pillanatára és részletére emlékszem az első pánikrohamomnak. Beleégett az agyamba, minden porcikámba. Trauma volt, mégis meghatározta az egész életemet és azt, ahogyan most látom a világot.” Az édesanya történetében ott van a magány és a szégyen érzete is, hiszen az is nehézséget okozott neki, hogy megjátssza magát a szerettei előtt.  

„A legelső pánikrohamom után teljesen összeomlott a világ. Az volt a legrosszabb, hogy nem értettem. Logikusan nézve semmi okom nem volt arra, hogy így érezzek, de ez nem számított.  

És minél inkább igyekeztem úgy tenni, mintha semmi bajom sem lenne, annál rosszabb lett. Remegés, szédülés, szapora szívverés, izzadás. Nem tudtam aludni, enni, mindenből kihalt az öröm.  

Olyan hónapjaim voltak, hogy képtelen voltam egyedül az utcára menni, féltem minden társas helyzettől. Felmondtam a munkahelyemen, és elzárkóztam a világtól. Két pánikroham között sem voltam nyugodt, mert vártam a következőt. Elég volt hozzá a fáradtság, egy kis fejfájás vagy egy kihagyott ebéd, hogy kibillenjek, és minden kezdődött elölről. Volt, hogy napokig tartott. És egyre inkább szégyelltem magam. Szégyelltem az érzéseimet és az állapotomat.” 

Sértő megjegyzéseket közvetlenül ritkán kapott, fintorgást, lekicsinylő pillantást annál többet. Hiába igyekezett őszinte lenni és elmagyarázni, mit érez, gyakran hallott olyat, hogy csak megjátssza az egészet, hogy a figyelmet akarja felhívni magára. „Az állandó szorongás és az ezzel járó bűntudat csak növelte az érzést, hogy semmiben sem vagyok jó, nem fogadnak el, hogy képtelen vagyok teljesíteni. Pedig már alapból olyan ember voltam, aki gondolkodás nélkül feláldozta magát, csak hogy elismerjék. De megakartam gyógyulni. Bármit megtettem volna azért, hogy jobban legyek, így kicsit sem zavart a terápia gondolata. Három éven át jártam heti rendszerességgel, három különböző szakemberhez, akik – úgy érzem – akkor és abban segítettek, amiben kellett. Lovas terápián is részt vettem, ami óriási szerepet játszott a gyógyulásban” – teszi hozzá könnyel a szemében.  

Ez a fajta félelem azonban nem múlik el egyik pillanatról a másikra. Ekkor esett meg a lánykérés, az esküvő, aztán a családalapítás. „Életem legérthetetlenebb időszakában lettem feleség és édesanya. Egyébként sem éreztem azt, hogy elég vagyok. Folyamatos félelemben éltem, de az élet pörgött tovább. Néha olyan volt, mintha csak kívülről szemléltem volna az életemet, nem tudtam a jelen pillanatban lenni. Akaratlanul is másokhoz hasonlítottam magam és teszem ezt néha a mai napig.  

A közösségi médiát pörgetve előjön egy énem, aki folyamatosan fel akar zárkózni. Tökéletes nő és anya akar lenni, aki szeretetben, kiabálás nélkül neveli a gyerekeit. Álomotthont szeretne, ami tökéletes és mindig tiszta. Bombaformát, amit kemény edzéssel és egészséges étkezéssel ért el. Harmonikus párkapcsolatot. Karriert, ami fontos.  

De ez nem életszerű” – sorolja a feladatokat.  

A székelynek bírnia kell, ha férfi, ha nő 

 „Teltek az évek, és hol erősebb volt a szorongásom, hol hónapokig egyszer sem éreztem. Ha visszatért, úgy gondoltam, hogy mindent elölről kell kezdenem, de nem így volt. Aztán az évek múlásával és a sok munkával, amit magamba fektettem, valami megváltozott. Én változtam meg valamilyen furcsa módon. Most már vissza tudom szerezni a kontrollt. És ez hatalmas dolog. Egy érzés, ami minden nehézségben segít.”  

A ma már két gyermeket nevelő édesanya, úgy gondolja, a pánikbetegség az egyik legrosszabb és legjobb dolog, ami történt vele, hiszen a határait évekig feszegető állapot sok mindenre megtanította. Jobban megismerte önmagát és azt, hogy egy emberben mindig több van, mint ami elsőre látszik.   

„Ez nem rosszindulatból fakad, most már tudom, hanem abból a fajta családi és társadalmi dinamikából, hogy a székely erős, mint a szikla, és bírnia kell a gyűrődést, ha nő, ha férfi. És ez persze nemcsak Erdélyben fellelhető gondolkodásmód. Kétélű fegyver, hiszen megvan a maga haszna, ugyanakkor túlzottan elcsendesíti az érzelmeket. De bízom abban, hogy változni fog. Szeretném megtanítani a gyerekeimnek, hogy a sírás nem gyengeség, hogy nem kell tettetnünk a tökéletességet. A férjem igazán erős, nyugodt jellem, nehéz kibillenteni az egyensúlyból, bár nekem sikerült egy-két pánikrohammal. Ez valahogy közelebb hozott minket, és tanultunk egymástól” – teszi hozzá nevetve.  

„Sokan megkérdezték tőlem, hogy miként gyógyultam meg, és nem tudok egyértelmű választ adni. Kellettem hozzá én és a hitem, hogy mindennek oka van. Kellett a családom, akik így is szerettek. Kellettek a kihívások, kudarcok és sikerek.”  

Az édesanya úgy gondolja, hogy az élet néha kérdezés nélkül tanít. És ha nem figyelünk oda, majd történik valami olyasmi, ami rákényszerít a változásra. Mindez nemcsak arra vonatkozik, aki krónikusan szorong, vagy diagnosztizált mentális betegsége van, hanem bárkire, aki él és mozog a Földön. 

„Ha elölről kellene kezdenem, a pánikbetegséget választanám újra, mert megtanultam értékelni az egyszerűséget. Örülök, hogy így történt, mert ez lett a védőpajzsom. Kilépni a megszokottból, bátornak lenni és változtatni, néha vért és verejtéket izzadva. Láthatatlanul küzdeni önmagunkkal. És ha valamit megtanultam ebből, az az, hogy fogalmunk sincs, ki milyen harcot vív magában.” 

A fenti írás a Média a Családért díj 2026 pályázatára érkezett, amelynek idei témája a fiatalok mentális egészsége. A pályázatra a Média a Családért Alapítvány olyan alkotásokat vár, amelyek érzékenyen és hitelesen mutatják be a 16–30 éves korosztály mentális jóllétét érintő kérdéseket, és gondolkodásra hívják az olvasót. További részletek és jelentkezés: https://mediaacsaladert.hu/media-a-csaladert-dij-2026-palyazati-felhivas/