Mit ettek sütőtökből a nagyszüleink? Régi újságok meglepő receptjei
Ha beköszönt a november, a sütőtöké lesz a főszerep. A kávézókban gőzölög a fűszeres sütőtökös latte, a cukrászdákban megjelenik a sütőtökpite, ismét fellángol a vita a tökfaragásról. Akár követjük ezeket az őszi divatokat, akár nem, egy dolog biztos: ilyenkor szinte minden sütőben ott sül néhány tökszelet. Első pillantásra olyan fogásnak tűnik, amelyet nem lehet – és talán nem is érdemes – cifrázni. Vagy mégis? Az Uj Idők, amely már 1936-ban közölte az amerikai sütőtökpite receptjét, egészen meglepő ételeket ajánlott az őszi-téli hónapok egyik legkedveltebb zöldségéből.
A sütőtök a néprajzi források szerint a paraszti gazdaságok egyik legfontosabb tápláléka volt az őszi-téli időszakban. Sokáig elállt és laktatónak számított, természetes édessége pedig különösen értékessé tette olyan időkben, amikor a cukrot drágán mérték. Ráadásul elkészítése is takarékos volt: a félbevágott tököket rendszerint a kenyér kisülése után a lassan hűlő kemencébe tették, ahol hosszú órákon át karamellizálódtak. Népszerűségét mutatja, hogy az Orvosi Hetilap 1930-ban külön cikket szentelt a túlzott fogyasztásának.
Az orvosok ugyanis olyan betegekkel találkoztak, akiknek a tenyere és a talpa sárgás árnyalatú lett, ezért eleinte sárgaságra gyanakodtak.
Később derült csak ki, hogy nem májbetegségről volt szó, hanem a nagy mennyiségben fogyasztott sült tök festékanyagai színezték el átmenetileg a bőrt.
Amerikától Nagydobosig
Az Amerikából származó – gasztronómiai szempontból zöldségként, botanikai szempontból viszont gyümölcsként számontartott – növény a XVIII. században terjedt el a magyar paraszti kertekben. A hazai termesztésben az óriástök sütnivaló fajtái domináltak, amelyek közül kiemelkedett a legnevezetesebb változat, a nagydobosi sütőtök. Hírneve a két világháború között már messze túlnőtt a település határain: az 1930-as évekre valódi márkanévvé vált, a budapesti piacokon más községek termését is gyakran „nagydobosiként” árulták. A község képviselőtestülete ezért 1934-ben a név és a minőség védelméről tárgyalt, hiszen a sütőtökből származott a település adóbevételeinek mintegy 90 százaléka.
Kemencétől az úri asztalig
A sütőtök városi népszerűségét a Pécsi Napló 1937-ben megjelent írása is igazolta. Ugyan a cikk azzal kezdődött, hogy „(…) a sült-tök falusi eledel” – a folytatásból azonban kiderült, hogy a zöldség eljutott a falvakból a városokba, és „a fehér damaszttal terített úri asztalokon” is megjelent.
Ahogyan ma a sült gesztenye illata hozzátartozik az adventi utcák hangulatához, úgy a két világháború között a sült tök is a piacok és vásárok kedvelt portékája volt.
Papírba csomagolva lehetett hazavinni, vagy helyben elfogyasztani. A Pécsi Napló korabeli cikke ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a sütőtök népszerűségének prózai oka volt. Az alma ára abban az évben olyan magasra emelkedett, hogy sokan egy nagy tököt vásároltak, amely „egy nyolcfős családnak is elegendő” volt. A cikk szerzője végül keserűen megemlítette, hogy szívesebben írt volna arról, hogy a banán vagy a narancs lett a mindennapi eledel, a valóságban azonban a sült tök jelentette a megfizethető csemegét.
A cikk folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2026. novemberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.
A magazinra előfizethet itt.
Keresünk 1.000 támogatót év végéig!
A Képmás minden tartalma azért születik, hogy egy kicsit jobb legyen tőle a világ és benne mi magunk is. A folytatáshoz Rád is szükség van! Keresünk 1.000 támogatót év végéig, akik segítenek felerősíteni a Képmás hangját a médiazajban és hozzájárulnak ahhoz, hogy még több igazi történetet mondhassunk el!
Támogatlak titeket>>