Az igazmondás egyik fontos erényünk, amelyet a legkorábbi életkortól tanítunk gyermekeinknek, elvárunk párunktól, barátainktól. Olykor azonban mégis engedményeket teszünk, elnézve magunknak és ismerőseinknek a...
Jónás Ágnes
Dühöngő gyerekek – „Hadd hisztizzen, hiszen még csak gyerek?!”
Amikor a gyerek rosszul viselkedik, legyen szó nagyközönség előtti vagy otthoni csinnadrattáról, egyes szülők hajlamosak egy vállrándítással elintézni, mondván, ilyenek a gyerekek. Igen ám...
Bodonovich Ágnes
Így neveli gyermekeit egy látássérült anya – „El kellett fogadnom, hogy nem tudok rajzolni a gyermekeimmel, sem képeskönyvből felolvasni nekik”
Makádi Zsófia pszichológus, egy nyolc- és egy egyéves kisfiú édesanyja. Ugyanúgy éli mindennapjait, mint bármelyik más kisgyermekes édesanya – azzal a nagy különbséggel, hogy...
Szabó Emese
A gyümölcsfa az új gyep – Klímaváltozás a kerítésen belül
Az elmúlt nyarak már a hobbikertészek számára is egyértelművé tették, hogy a klímaváltozás igenis létezik, a hőség és az aszály a kerítésen belül is...
Kosztin Emese
Neked elmesélem – A séf és a kertész
A kertet, a földet és a termést nem érdekli az a világ, ahol mindent szeretünk túlbonyolítani, amelyben mindannyian fontosak akarunk lenni. Ebben a világban...