Regina négy baba elvesztése után vált újra anyává – „Ma már nem a karrier, hanem a család az első az életemben”

Nincs lehetetlen – ezt bizonyítja Regina története is, aki kisfia születését követően férjével együtt még egy gyermeket szeretett volna, ám a babák nem maradtak meg. Regina sokféle segítő módszert kipróbált, ezek mind közelebb vitték a megoldáshoz: önmagához, na meg az elhatározáshoz, hogy el kell költöznie a szülővárosából. Négy vetélés és 40 éves kora után sem adta fel, eltökéltségének gyümölcse gyönyörű kislánya, aki egy éve született meg.

vetélés feldolgozása
Fotó: Velkei Tamás

Amikor Regina több mint tíz évvel ezelőtt megalapította kommunikációs cégét, még eszébe sem jutott az a megoldás, hogy a vállalkozást értékesítse. Szeretett dolgozni, úgy érezte, ez a hivatása, azt gondolta, nyugdíjas évei elérkeztéig lubickol majd a szakmájában. Amikor egy ismerőse említést tett neki arról, hogy a cégét el is adhatná, nagyra tágult szemekkel nézett rá: neki ezt is lehet? „Van olyan, hogy nem csinálok semmit, és jól élek?” – kérdezte magától, mert az agyában az a program futott, hogy folyton dolgoznia kell. Ennek a felismerésnek később még nagy jelentősége lesz.

Kisfia megszületése után néhány évvel férjével úgy határoztak, hogy szeretnének még egy kisbabát. Ekkor már nógrádi szülővárosukban éltek, ahová első gyermekük születése előtt költöztek Budapestről. Bár nehéz volt száz kilométeres távolságból irányítani a fővárosi céget, ez volt a kisebb gond. Az évek során ugyanis Regina több vetélésen is átesett. Az elsőnél azt mondták neki az orvosok, ez sajnos bárkivel előfordulhat.

A második nagyon ritka és életveszélyes hegterhesség volt, ilyen esetben a magzat a korábbi császármetszés hegében tapad meg.

Regina kivizsgáltatta magát, hátha valamilyen szervi rendellenesség miatt nem tud várandós maradni, de semmi jelentős elváltozást nem mutattak ki a vizsgálatok. Helyzetét nehezítette, hogy szerette volna megtapasztalni, milyen érzés természetes úton szülni. (Az első szülése során az átlagosnál magasabb vérnyomása miatt császármetszéssel szült.)

Amikor a harmadik magzatot is elveszítették, lelki segítő szakemberhez fordult. „A lelki terápia szerintem az egyetlen út, hogy megismerjük önmagunkat, és szívünk szerint tudjunk élni. Én ezt mindig kalandnak fogtam föl, még ha olyankor rémesen kemény is az út, mindig kiderült, nem érdemes másfelé menni, csakis befelé, önmagunk, egyben Isten irányába” – emlékszik vissza Regina. A pszichológus azt is tanácsolta neki: ha szeretne még babát, költözzenek el, távolabb a családi elvárásoktól, méghozzá azonnal. Ekkor Regina már 40 éves volt.

Nyaralóból nyaralótulajdonos

Regina a számos csapás ellenére soha nem adta föl. Munkája miatt sokat járt Mátraverebély-Szentkútra, ahol mindig imádkozott a Szűzanyához gyermekáldásért. Rádöbbent: ha még egyszer anyaszerepre akar vállalkozni, hátrébb kell lépnie a munkában, és elhatározta, hogy első lépésben eladja a cégét. Ez azonban hosszú folyamat, esetében is eltartott két évig, amíg a tulajdonostársak, az ügyfelek és az alkalmazottak igényeit szem előtt tartva tudta értékesíteni üzletrészét. Amikor megvált a cég fele részétől, szabadságra ment.

Kép
Mátraverebély szobor
Fotó: Thaler Tamás/Wikipédia

Kisfiával Zánkán nyaralt, amikor egy este szórakozásból nézegetni kezdte a balatoni ingatlanok hirdetéseit. Rábukkant egy víkendházra Révfülöpön, a település régóta a szíve csücske volt. Feltette magának a kérdést: miért ne vehetne itt egy nyaralót? Másnap egy baráti társaságban találkozott egy ügyvéddel, aki felajánlotta neki, segít a vételben.

„Elmentem nyaralni, és hazamentem egy tulajdoni lappal” – idézi fel Regina a vásárlás körülményeit.

Amikor felvetődött, hogy elköltözzenek, ez a nyaraló tűnt ideálisnak új otthonuk helyszínéül. A tervezés során elment egy újabb baba. Ahogy a többi vetélés alkalmával, ezúttal is műtéti beavatkozásra volt szükség. Az újabb veszteség még gyorsabb cselekvésre ösztökélte: értékesítette a cége másik felét is, a pénzből, egy ingatlaneladásból és a megtakarításaikból pedig egy év alatt felépítették a piciny nyaraló helyén új otthonukat Révfülöpön. 2021 júniusában költöztek, két hónapra rá megfogant a kislánya. Egyszerre lett várandós a testvére feleségével, aki ikreket várt.

A szüléshez közeledve keresett egy dúlát is, támogatást kérve ahhoz az elhatározásához, hogy természetesen szülhessen. Amikor elfolyt a magzatvize, férjével elindultak Veszprémbe, a Cholnoky Ferenc Kórházba, ahol jól fogadták a tervét, miszerint háborítatlan szülést szeretne. Ám nem jöttek olyan ütemben a fájásai, ahogy az elvárható lett volna, nem tágult, oxitocinra lett szüksége.

Egyre több orvos vette körül, ami megnyugtatta, azt hitte, mind az esete iránt érdeklődnek. Hamarosan azonban kiderült, hogy a kislánya nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, ezért állt készenlétben szinte minden bevethető orvos. Regina hat és fél órát töltött a szülőszobán. Nagy fájdalmai voltak, szülés közben annyira szorította a férje karját, hogy párja keze úgy megfájdult, mintha két napon keresztül ásott volna. Végül egészségesen világra jött a gyermekük.

„Nagyon szeretek erre a szülésemre visszagondolni, mert amennyire nehéz volt, mégis annyira jó élmény. Leírhatatlan érzés, hogy ezt Lucával együtt, a férjem, a szülésznő, az orvosok, a drukkoló rokonok és barátok támogatásával meg tudtuk csinálni. Mindenkire szükség volt. Nagyon sokat jelent, hogy ennyi emberre számíthattam” – fakad ki Reginából.

Szülése közben azt gondolta, minden nőhöz oda fog menni az utcán, és gratulál nekik, hogy – akárcsak ő – végig tudtak csinálni egy szülést.

A kislánnyal minden rendben, szépen fejlődik, igazi csodababa, mondja róla anyukája.

A stabilitás segítette át a fájdalmakon

Ma már úgy látja: ha korábban megszületnek azok a magzatok, akiket elveszített, akkor „erőből” valahogy megpróbálta volna tovább folytatni régi életét két- vagy többgyermekes anyaként, de biztos benne, hogy nem lett volna boldog. Nem tudott ugyanis felszabadultan létezni. „Nem lehet úgy élni, hogy folyton azt nézed, mire van szüksége a körülötted élőknek, miközben neked volna szükséged támogatásra” – állapítja meg.

Úgy nőtt fel, hogy egyedül kellett mindent megoldania, amin nagyon nehéz változtatni felnőttkorban. Meg is oldott mindent, de nem tudott teljes életet élni. Ami a legjobb Révfülöpben, mondja Regina, hogy ott képes figyelni magára, így meg tudja hallani, ő mit szeretne igazán, míg korábban mindenkinek meg akart felelni: rokonainak (akiknek rengeteget köszönhet), valamint az őket körülvevő közegnek. Az a két év, amit új otthonában eddig a családjával töltött, arra volt jó, hogy önmaga lehessen, úgy, ahogy az számára ideális.

Ez a Révfülöpön megélt stabilitás segített a rá váró hatalmas lelki fájdalmakat is elviselni. A várandóssága alatt ugyanis beteg édesanyja egyre előrehaladottabb stádiumát élte meg egy halálos kórnak, míg testvére ikrei közül az egyik gyermek nyelőcsőrendellenességgel született. (A gyermek mára egészséges kisbaba az orvosoknak köszönhetően.) Regina könnyezve mondja, hogy miután édesanyja elhunyt, állt a kertben, az égre nézett, és úgy érezte, nem bírja tovább.

„Nem tudtam, hogyan lehet egyszerre ennyire szélsőséges érzéseket megélni. Hálás voltam és boldog, de mérhetetlenül szomorú is. Ám nem kellett tennem semmit. Már sokszor megtapasztaltam, ha csak csendben vagyok, az épp elég. Ha befelé figyelek, akkor átadom Istennek az irányítást, és ő mindent a legtökéletesebben elrendez.

Mindenhez, amit szívből szeretnék, Istentől kapok támogatást. Ha az érzéseimre figyelek, és azokat követem, akkor őt követem, és az csak a helyes út lehet.

Így teljesülhettek a kívánságaim. Minden, ami megvalósult: a ház és a négytagúra bővült családom szimbolizálja, hogy minden lehetséges” – mondja Regina a verandán ücsörögve, körbefuttatva szemét a zöld kerten, beleharapva egy almába.

Ma már nem a karrier, hanem a család az első az életében. Úgy látja, ha nem adja el a cégét, ha nem ad fel a régi életéből, talán nem születik meg a kislánya, és ma nem lenne boldog. De még időben megtette.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>