A nagymamám tanított meg arra, hogy mindig lehet fejlődni

Az időskor jellemzői

Sokan úgy gondolják, hogy amikor elérkezünk a nyugdíjas évekhez, már nincs előttünk igazi életfeladat, pedig ez korántsem igaz. Erik H. Erikson sok más fejlődéslélektani megközelítéssel szemben, az időskorra is kiterjesztette a fejlődés fogalmát. Úgy gondolta, hogy az élet zárószakaszában a fejlődés utolsó és legmagasabb foka az énintegritás elérése. Ebben az életkorban az ember visszatekint az életére, számba veszi sikereit és kudarcait, és igyekszik értelmet találni mindabban, amit átélt. 

Ekkor tudatosodik igazán benne, hogy az élet véges, és Erikson elképzelése szerint, ha az egyén úgy érzi, volt értelme az életútjának, akkor bölcsesség és béke tölti el. Ha viszont az életét befejezetlennek, értelmetlennek látja, akkor kétségbeesés lesz úrrá rajta. 

Amikor a fiatalok az időskorra gondolnak, legtöbbször a testi változások jutnak eszükbe. A test lassul, a haj megőszül, az erő csökken, az öregedés első képei gyakran ezekhez a látható jelekhez kötődnek. Pedig a korosodás élménye sokkal összetettebb: pszichológiai, társas és spirituális tényezők hálózzák be, és a belső hozzáállás legalább akkora szerepet játszik benne, mint a biológiai folyamatok.

A test változása sokak számára nehezen elfogadható, mégis mély, önismereti tapasztalatot kínál. A csökkenő fizikai erő, a betegségek megjelenése a korlátok megélését hozzák magukkal. De a pszichológiai kutatások egyértelműen mutatják: nem maga a fizikai állapot, hanem a testhez való viszony az, ami meghatározza az időskori életminőséget. Aki a test gyengülését természetes folyamatként fogadja el, és nem önértékelési krízisként éli meg, az megtartja belső egyensúlyát. Ezzel szemben, aki a korlátozottságot veszteségként, leértékelődésként éli meg, könnyebben sodródik passzivitásba és pszichés leépülésbe. 

Az aktivitás, a célkeresés, a mozgás fenntartása nem csupán testi, hanem lelki edzés is.

A nyugdíjba vonulás különösen érzékeny pont, hiszen a munka évtizedeken át nemcsak megélhetést, hanem struktúrát és identitást is ad. Kijelöli a napok ritmusát, a szerepeket, a társas közeget. Ennek megszűnése gyakran egzisztenciális ürességet hagy maga után. A pszichológiai alkalmazkodás kulcsa, hogy az egyén munka nélkül képes-e újraértelmezni önmagát. Az, aki kizárólag a szakmai szerepével azonosult, könnyen elveszíti önazonosságát. Ezzel szemben, aki a munkát az élet egyik, de nem kizárólagos színterének tekintette, könnyebben talál új kereteket: kapcsolatokban, tanulásban, önkéntességben, kreativitásban. A pszichológia életbe való bevonódottságnak nevezi annak mértékét, amennyire az ember aktívan részt vesz a világban. Ez a bevonódottság az időskorban is fenntartható, és alapja a lelki egészségnek.

Ahogyan az évek múlnak, az időérzékelés is átalakul. A múlt súlya nő, a jövő horizontja szűkül. A pszichológiai kutatások szerint azonban azok az idősek boldogabbak, akik képesek a múlt, a jelen és a jövő egyensúlyát fenntartani. A kizárólag múltban élő ember nosztalgiába, a kizárólag jövőre összpontosító pedig halogatásba menekül. Az élet valósága mindig a jelenben történik.

Veszteségek

Az elmúlás és a halál gondolata már jóval az időskor előtt is időről időre utolér minket. Megjelenhet egy-egy születésnapon, vagy amikor elveszítünk egy közelálló családtagot vagy barátot. Sajnos a kultúránk sokat tesz azért, hogy tabusítsa a halál témáját. 

Számtalan megküzdési stratégiát alakítottunk ki, hogy ne kelljen szembenéznünk vele. Azonban az évek múlásával, testünk hanyatlásával egyre nehezebb elhessegetni a halál árnyát. 

A végesség kérdésére előbb vagy utóbb mindannyiunknak választ kell találnunk. Ez a vég ott rejlik akkor is, amikor elfordítjuk a tekintetünket, hiszen nem az időskorral érkezik meg, hanem velünk együtt születik. A szembenézés által válhatunk tudatosabbá, és tanulhatjuk meg, hogy az életünk napjait valódi értékként éljük meg. „Ha szembenézünk az élet végességével, általa képessé válunk jelentőségteljes döntéseket hozni, és ezzel együtt változni” – írja Irvin D. Yalom amerikai egzisztencialista pszichiáter.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy az élet végessége teszi igazán értékessé a napokat. Időskorban sem csupán a számvetés és a bölcs öregember szerepe marad, hiszen továbbra is lehet alkotni, szeretni, mozogni, és akár szexuális életet is élni, még akkor is, ha a társadalom igyekszik ezeket a vágyakat komikussá tenni. Továbbra is van tér a fejlődésre, lehetőségünk van feldolgozni nehézségeket, felfedezni új képességeket és kibontakoztatni a bennünk rejlő lehetőségeket.

Ha a fejlődésre gondolok, nagy példa számomra a nagymamám, aki a II. világháború idején volt kisgyermek. Bár a szülei nagyon szerették, a háború árnyékában nem tudtak elegendő figyelmet fordítani az érzelmi szükségleteire. Mélyen érző nő lett, akinek mégis nehéz a szeretetét szavakban vagy érintésben kifejezésre juttatni. 

Egyetlen út maradt számára: a szinte határtalan gondoskodás, amellyel körülölelte két ikerlányát és tizennyolc unokáját. 

A szüleim az önfelfedezés reményében az ország különböző pontjain próbálták kiteljesíteni az önfenntartó gazdálkodó életet, a nagymamám pedig minden hétvégén felpakolta a kis piros autója csomagterét, hogy a kisunokái semmiben sem szenvedjenek hiányt abból, amit a baranyai dombok vagy a kiskunsági puszták földjei nem tudtak megadni. Az érintést azonban sosem bírta elviselni, nem emlékszem, hogy valaha is az ölébe vett vagy megölelt volna. Most, hogy idősotthonba került, már én ülök hetente az autómba, hogy meglátogathassam.

Figyelem, ahogy lassan kanalazza a házi levest, mutatja, hogy a keze az évek során valahogy észrevétlenül bütykössé és eressé vált, majd rendszerint kétszer-háromszor végigsimítom a hátát, és óvatosan elhúzom a kezem, hogy ne legyen számára terhes az érintésem. Egyik ilyen találkozásunkkor felsóhajt: „Olyan jólesik ez a simogatás, ne hagyd abba.” Arra tanított, hogy az életben mindig van tér a fejlődésre és a változásra, bármilyen korúak vagyunk is. 

Hogyan kapcsolódjunk az idősekhez?

Azzal, hogy a halál gondolatát igyekszünk távol ­tartani a mindennapjainktól, az öregedéssel is hasonlóan bánunk, mert nem szeretnénk, hogy bármi emlékeztessen bennünket a saját végességünkre. Míg az élet más szakaszairól könyvek, cikkek, podcastek szólnak, az öregségről alig beszélünk, vagy csak arról, hogy miként lehet kitolni a középkorúság éveit, vagy „fiatalosan” megélni ezt az időszakot. 

A közbeszédben vagy gazdasági szinten az öregség gyakran szitokszónak számít, az „elöregedő társadalom” kifejezés például azt sugallja, hogy az idősebb korosztály csupán teher, kolonc a dolgozók vállán. 

Az öregedés megítélése gyakran két véglet között mozog: a bölcs, tiszteletet érdemlő idős ember, és a kellemetlen, lelassult idős sztereotípiák között. Bár kevés szó esik róla, de az életkoralapú előítélet, vagyis ageizmus korántsem új fogalom, Robert Neil Butler pszichiáter, gerontológus már 1969-ban leírta a jelenséget. 

A WHO honlapján ez olvasható: „Az összes előítélet közül továbbra is ez a társadalmilag leginkább normalizált, és nem is folyik ellene olyan széles körű küzdelem, mint akár a rasszizmus vagy a szex­izmus ellen. Csakhogy eközben az idős embereket a társadalom szélére taszítja, egyben negatívan befolyásolja az egészségüket és általános jóllétüket egyaránt.”

Amikor az öregedés és a halál témáját szeretnénk kitörölni a mindennapjainkból, maguktól az idősektől is hajlamosak vagyunk eltávolodni. Ez az elkülönülés azonban súlyos következményekkel jár: megfosztja az időseket attól, hogy másokhoz kapcsolódjanak.

Pedig a barátok, rokonok, a társ távozásával nagy szükségük volna arra, hogy találkozzanak a fiatalabb nemzedékkel. A fizikai távollét érzelmi űrt hagy maga után, hiszen a régi barátok, rokonok a tükrök, akik visszajeleztek nekik, megerősítettek őket, akikhez az életük történetei kötődtek. 

A kapcsolatvesztés nem csupán gyász, hanem identitásveszteség is: eltűnnek azok, akik ismerték őket a fiatalságuk idején, akik emlékeztették őket arra, hogy kik voltak. 

Az időseket ért veszteségek, illetve a fiatalabb generáció részéről tapasztalható előítélet alapján kialakuló társas támasz hiánya ellopja az idősektől a bensőséges, meghitt kapcsolódást, ami a testi-lelki jóllét hanyatlásával is összefügg.

Azok az idősek, akik példát mutatnak életigenlésből, gyakran hasonlítanak egymáshoz abban, hogy kapcsolatrendszerük túlnyúlik a kortársaik körén. Ők képesek új, sokszor fiatalabb emberekkel is kölcsönös, érdeklődéssel teli viszonyulásokat kialakítani. 

Pszichológiai értelemben ez a társas rugalmasság az a képesség, amely szerint az ember képes újrahangolni kötődéseit és társas szerepeit az életkor változásaival összhangban. Ez a nyitottság az egyik legerősebb védőfaktor az időskori depresszióval és izolációval szemben. Ehhez azonban szükséges a másik oldal is, hogy a fiatalabb generáció tudjon nyitottan, előítéletek nélkül fordulni az idősebbek felé.

A félelem és a szégyen – két erőteljes pszichés gát – gyakran észrevétlenül korlátozza az aktivitást. Aki fél a hibázástól, a gyengeség láthatóságától, az egyre kevesebb helyzetben próbálja ki magát, így egyre kevesebb sikerélményt szerez. Az önbizalom gyengül, a szégyen nő – a kör bezárul. 

Ezt a kört a hit, az értelemkeresés és a kapcsolódás másokhoz képes megtörni.

Az öregedés lelki dinamikája, ahogyan változásainkhoz viszonyulunk

A modern pszichológia szerint az, ahogyan az időskorhoz viszonyulunk, nemcsak egyéni, hanem transzgenerációs mintákon is alapul. A szüleink és nagyszüleink idősödésének megélése beépül a mi belső forgatókönyvünkbe: ha ők derűsen, elfogadással éltek, mi is nagyobb eséllyel tesszük ugyanezt.

Ezért nem mindegy, milyen mintát örökítünk tovább. Az öregkor megélése nem csupán személyes kérdés, hanem üzenet a következő nemzedéknek arról, hogy hogyan lehet a veszteségek közepette is értelmes, kapcsolódó életet élni.

A remény, a szeretet és az öröm, ha nem is ugyanabban a formában, mint fiatalkorban, megmaradhatnak. Az öregedés pszichológiai értelemben nem csupán leépülés, hanem átalakulás: lehetőség arra, hogy a lényeges dolgokra figyeljünk, és megtapasztaljuk, mennyi élet marad még az években, ha hagyjuk. 

Ez a cikk Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.