„Istentől kaptam a tehetségemet” – Mező Misi pásztorbotra cserélte a mikrofont

Ősi, a Bibliában is felbukkanó mesterségeket próbál ki Mező Misi a Duna Televízió új, Jézus és… című műsorában. A Magna Cum Laude frontembere szerint mindenkinek Isten választ foglalkozást, és saját hivatására is a Teremtő ajándékaként tekint. S bár neki a zene az élete, az egy évig tartó forgatáson katonaként, pásztorként és halászként is helytállt.

Mező Misi gitárral a kezében
Fotó: Lajtos István/ Mező Misi: Mesélő Facebook oldal

Több szempontból is formabontó műsor a Jézus és… a magyar televíziózás történetében, mert témája egy általános és egy vallási síkon is értelmezhető.

Így van. Az is jókora töltetet kap ettől a sorozattól, aki nem hívő, és az is, aki az életét odaszánta Istennek. Előbbiek megismerhetnek tizenkét csodálatos szakmát. Az epizódokban azt próbáltuk bemutatni, hogyan működhettek ezek a foglalkozások az ókorban, Jézus idejében, és hogy hogyan vannak jelen a Szentírásban, illetve a szimbolikájukat is megvizsgáltuk. Ugyanakkor nemcsak emiatt lett Jézus és… a műsor címe, hanem azért is, mert Jézustól fakad minden: az elhívásunk, a tehetségünk, a hivatásunk.

Vagyis, ahogyan a műsor kapcsán korábban is elmondtad, mi csak eszközök vagyunk Isten kezében, és ő dönti el, kinek mi lesz a foglalkozása. Téged hogyan irányított el a zene felé?

Sok dologhoz értek, mindig is szerettem például barkácsolni, asztalos szakmát is szereztem. Viszont elég korán kiderült, mihez van a legnagyobb tehetségem: már tízéves koromban kijelentettem, hogy a zenéléssel szeretnék foglalkozni.

De mindig hangoztatom, hogy ez a tehetség nem az én érdemem, Istentől származik.

A műsorban többek közt kenyeret sütsz, katonai kiképzésen veszel részt és nyájat terelsz. Melyik volt számodra a legtesthezállóbb a kipróbált mesterségek közül?

A legjobban a katona, az építőmester, a juhász és a halász mesterség tetszett. De az igazat megvallva nem tudnék egyet kiválasztani: mindegyikben fürdőztem, és mindegyik arra motivált, hogy a tudásom legjavát nyújtsam. Kívülről nézve lehet, hogy a bemutatott szakmák könnyűnek tűnnek, de ha benne van az ember, akkor láthatja, hogy komoly szakértelmet, fegyelmet és elhivatottságot követelnek.

A műsor nemcsak szakmai betekintőt nyújt, hanem időutazásra is hív. Hogyan dolgoztak az ókorban?

Nagyon erős hivatástudat jellemezte az akkori embereket, gyakorlatilag az egész életüket a foglalkozásuknak szentelték. Persze már akkor is voltak kevésbé kedvelt mesterségek, míg mások pozícióját jobban megbecsülték.

Úgy gondolom, hogy a műsor hatására pozitívan fog változni ezeknek a szakmáknak a megítélése, nagyobb tisztelettel fognak gondolni rájuk.

Jézus és...
A műsor plakátja – Kép: MTVA

Több mint tizenkét hónapig tartott a sorozat forgatása. Mi volt számodra a munka legemlékezetesebb pillanata?

A Tudós epizódot Pisában, a gravitációs hullámokat kutató Virgo központban rögzítettük, ami hatalmas élmény volt. De emlékezetes az erdélyi forgatás is, ahol a Pásztort vettük fel. Az is óriási dolog, hogy ott lehettem az esztergomi bazilika kupolájának felújításán, ahol láthattam a belső kupola freskóinak restaurálását, és testközelből csodálhattam meg a száz méter magasban elhelyezkedő keresztet – ez nagyon kevés embernek adatik meg, hiszen pár száz évente történik felújítás. Amíg élek, ezek az emlékek elkísérnek.

De az egész forgatás emlékezetes volt. Felemelő érzés, hogy epizódról epizódra új embereket ismertem meg. Korábban nem vettem részt hasonló műsor készítésében, és rácsodálkoztam, hogy hogyan működik egy ilyen stáb, beleláthattam, mi a feladata egy vezető operatőrnek vagy egy szerkesztőnek.

Voltak kemény pillanatok is?

Igen, például amikor a Halász epizódot készítettük. Ezt a részt még télen, egy tavon forgattuk – embert próbáló volt a hajnali hidegben, egy vashajóban állva dolgozni.

A tévéműsort az útkeresőknek is ajánlottad, akik még nem találták meg a hivatásukat. Milyen tanácsot adsz majd a saját gyermekeidnek, ha számukra is aktuális lesz a pályaválasztás?

Hogy olyan szakmát válasszanak, amiben örömüket lelik, és semmiképpen ne a munka anyagi oldala legyen az elsődleges szempont.

Hiába keres valaki sokat, ha közben gyűlöli azt, amit csinál. Azt szeretném, ha boldog, kiegyensúlyozott emberek lennének a munkájukban, szerintem ennél fontosabb nincs.

A Jézus és… ismeretterjesztő sorozat tizenkét epizódja tizenkét ősi, a Bibliában is szereplő mesterséget – pék, orvos, katona, fazekas, földműves, halász, pásztor, tudós, építésvezető, szőlőműves, vámszedő és bíró – mutat be. A műsort vezető Mező Misi minden adásban egy-egy szakemberrel találkozik, aki nem kötelezettségként, hanem hivatásként tekint a munkájára. Az első adásban például Szabi, a pék vezet be a kenyérsütés rejtelmeibe, méghozzá az Aquincum Múzeum több száz éves falai között. Mező Misi állandó társa az adásokban a műsor szakértője, Vukics Adrienn régész, muzeológus, a foglalkozások biblia vonatkozásáról pedig egyházi személyek mesélnek. A műsor rendezője Palkó Áron.
Az ismeretterjesztő sorozat új részei szombat délutánonként láthatók a produkciót gyártó Duna Televízió műsorán.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>