„A fa tovább építkezik, mintha nem is látná, mekkora a sebe” – egy férfi, aki a fáktól tanul élni, már százezren követik
A 26 éves Mészáros Zsolt, a Kertészkedés minden szezonra oldal tartalomkészítője nem emeli fel a hangját, nem kapkod, és még csak népszerűségre sem törekszik. Miközben a közösségi média sokszor a gyorsaságra, a tökéletes képekre és az azonnali figyelemre épül, ő ráérősen mesél a szélben mozgó ágakról, a lomb neszéről, az évszakok változásáról. A TikTokon már 78 ezer, a Facebookon pedig 108 ezer követője van. Lehet, hogy egyre többen vágyunk arra, hogy valaki lelassítson bennünket, és megtanítson újra figyelni arra, ami körülvesz?
Mi fogott meg gyermekként a fákban?
A fák mindig itt lesznek velünk. Bár változik a környezetünk, és sajnos előfordul, hogy egyes fák elpusztulnak, mégis állandó társaink maradnak. Ha nyitottan figyelünk rájuk, ők bármilyen élethelyzetben befogadnak bennünket a maguk természetes módján. Talán ez fogott meg bennük gyermekként is: bármikor megcsodálhatom őket, amikor az utcán sétálok vagy a boltba megyek. Ha nap mint nap, minden évszakban megfigyeljük ugyanazt a fát, rájövünk, hogy folyamatosan változik: fejlődnek a hajtások, kizöldülnek a levelek, megjelennek a termések, ősszel pedig lehullik a lombja. Más arcukat mutatják a fák a déli, az északról érkező vagy a viharos szélben. Nyáron a levelek suhogása, télen pedig a csupasz ágak morajlása teszi különlegessé csendes világukat.
Van olyan gyermekkori emléked, amely elindított ezen az úton?
Egy szegedi panelház kilencedik emeletén laktunk. Négyévesen az ablakból látható platánfa egyik ága szólított meg: rabul ejtett a mozgása a szélben és a hangja.
Amikor megkérdezik, melyik a kedvenc fám, nem egy fafajra, hanem erre a konkrét fára gondolok. A mai napig ott áll, nekem ő a kedvencem – tőle indult el minden.
Később a többi fát is figyelni kezdtem. Felfedeztem a szélcsatornákat is: ahogyan a szél megmozgatja az oszlopos tölgyeket, azok pedig továbbadják a széllökést a mellettük álló nyírfáknak. Tízévesen jöttem rá, hogy a fákat nemcsak távolról lehet szemlélni: közvetlen közelről is megismerhetem, hogyan fejlődnek, mik az igényeik, hogyan kell gondozni őket. Mivel nem volt kertünk, az erkélyen kezdtem fákat nevelni: fűzfát, nyugati tujákat és ciprusokat, később nyírt és tölgyet is ültettem. Kialakítottam a saját kis oázisomat.
Ha ennyire mély kapcsolatot alakítottál ki a fákkal, miért nem ebbe az irányba tanultál tovább?
Nyolcadik osztályban már tudtam, hogy a fák érdekelnek, bennük találtam meg a valódi társaimat. Nem volt könnyű gyermekkorom, sokat piszkáltak az utcán és a buszon is. Az otthonunk jelentette számomra a biztonságot, ezért nem akartam kollégiumba menni. Szegeden pedig nem működött olyan iskola, ahol kertészetet tanulhattam volna, így végül – a bátyámhoz hasonlóan – informatikai képzésre mentem. Ott nagyon jól megtanultam a matematikát, ezért később magántanítást vállaltam. Hat éven át készítettem fel diákokat matematikából érettségire, pótvizsgára és felvételire. Ekkor tapasztaltam meg, hogy szeretek emberekkel foglalkozni és tudást átadni, ráadásul jól is ment: a diákjaim mind elérték a céljukat. Felmerült bennem, hogy tanár legyek, de nem volt meg az egyetemi felvételihez szükséges emelt szintű érettségim. Kertészmérnöknek is jelentkeztem, de nem vettek fel. Ezután OKJ-s pénzügyi képzésre mentem, és könyvelőként helyezkedtem el, de az a munka létidegen volt számomra. Nem szeretek egész nap a gép előtt ülni és pötyögni, én a természetben, a fák között érzem igazán jól magam.
Több kertészetbe jelentkeztél eladónak, botanikus kerteket is megkerestél, de elutasítottak. A csalódások hatására indítottad el a közösségi oldaladat?
Még udvarosnak is jelentkeztem, mert ezen munka során is lehet növényekkel foglalkozni. Sokkal inkább magaménak éreztem volna, mint a könyvelői munkát.
Amikor megelégeltem a folyamatos elutasításokat, elindítottam a saját oldalamat, hogy ha másképp nem, videókon keresztül megmutathassam, mit tudok a növényekről. Idővel a kertésztechnikusi képzést is elvégeztem, és ma már csak a fákkal kapcsolatos ismeretterjesztéssel, valamint tartalomkészítéssel foglalkozom.
Egy ügynökséggel is együtt dolgozom; ennek köszönhetően jött létre a Törzsvendég című, tízrészes YouTube-sorozat, amelyben az ország erdeit jártam be.
A közösségi médiában folyamatosan nő a követőid száma. Hogyan hat rád ez a fajta népszerűség, különösen annak fényében, hogy gyermekként inkább visszahúzódó voltál, és igyekeztél láthatatlan maradni? Nem változtatott meg?
Nem, a hozzám legközelebb állók sem érzik úgy, hogy megváltoztam volna. Szívesen mesélek és beszélgetek bárkivel, de alapvetően továbbra is csendes személyiségnek tartom magam. Számomra az ismertség annyit jelent, hogy megismernek az utcán, és ma már ritkán tudok úgy sétálni, hogy ne szólítanának meg. Erre azonban a tevékenységem természetes velejárójaként tekintek. Nekem továbbra is az a fő célom, hogy a fákkal foglalkozzak, és bemutassam őket. Most is ugyanúgy viselkedem, mint korábban: akár hajnali kettőig is kint vagyok az erkélyen, a viharban, és figyelem a fák mozgását. Azt látom, sok fiatal azért szeretne tartalomgyártó lenni, hogy híres legyen. Pedig mindenkinek először azt kell megtalálnia, milyen értéket képvisel, és mit szeretne megmutatni a világnak. Ha valaki megtalálja ezt a belső kapaszkodót, nem fog kiüresedni. Én folyamatosan merítek a természetből, a fákból, és általuk újra meg újra feltöltődöm.
A közösségi médiában sokan igyekeznek a legjobb arcukat mutatni és tökéletesnek látszani. Te viszont őszintén vállalod önmagadat, a gyengeségeidet és a gyerekkorodban elszenvedett bántásokat. Nem tartasz attól, hogy ez sebezhetővé tesz?
Hiszek abban, hogy érdemes az embernek teljesen megmutatnia magát, bár tény, hogy ezáltal sebezhetőbbé válik. Sokan abból, amit a képernyőn látnak, azt gondolják rólam, hogy tőlem bármit lehet kérni, és bármit meg is teszek; hogy ezzel a sráccal úgy lehet „gyurmázni”, ahogy akarjuk. Érkeznek is ilyen megkeresések, de ez nem így van.
Érdemes a dolgok mögé nézni, mert a képernyőn nem látszik, hogyan emésztettem meg a korábbi bántásokat.
Megtanultam nemet mondani, mert képtelenség lenne mindenre igent mondani. Ismerem a határaimat, és meg is kell húznom őket. Ha mindent elvállalok, a tartalmak sem lesznek olyanok, amilyennek szeretném őket, és a kedves követőkhöz sem tudok úgy viszonyulni, ahogyan szeretnék, mert elfáradok.
Milyen kérdésekkel, tanácsokkal fordulnak hozzád a követőid?
Leggyakrabban metszéssel, szaporítással és fafajok azonosításával kapcsolatban keresnek meg. Együttműködési lehetőségeket is ajánlanak, illetve több helyre hívnak előadást vagy sétát tartani. Igyekszem minél több helyre eljutni, de erre nem mindig van lehetőségem, mert csak tömegközlekedéssel tudok utazni.
Társakként tekintesz a fákra, mély, gyógyító kapcsolatban vagy velük. Hogyan válhatnak ők a mi sebeink gyógyírévé is?
Igazi társainkká akkor válnak a fák, ha valóban sok időt töltünk velük. Ha a természet az otthonunkká válik, biztonságot ad. Bármi történjen velünk, bármilyen sérelem érjen bennünket, a természet mindig ugyanaz marad, ugyanúgy működik – ez pedig kapaszkodót, biztonságot jelenthet. Mindenkinek magának kell megtalálnia, mi az, ami megérinti a természetben. Én például megunhatatlan előadásként élem meg, ahogyan bemutatja a napszakokat, az időjárás változásait, a viharokat, az esőt – valahol ez a szenvedélyem is. Ha ennyire mély kapcsolatot alakítunk ki a fákkal, közelebb kerülhetünk a néma világukhoz, és ez valóban gyógyító lehet. A saját életünket is összevethetjük az övékkel: nekik sem tökéletes minden évük, ahogyan nekünk sem. Van, amikor kevesebbet növekednek, nehezebb időszakokat élnek át, akárcsak mi. Aztán, amikor kedvezőbb időszak következik, újra erőre kapnak, és ismét szebben fejlődnek.
Tulajdonképpen példát is vehetünk róluk?
Igen, több mindenben is példát mutathatnak nekünk. Ha egy fa egyik oldala megsérül, elkezdi gyógyítani magát. Bármilyen lehetetlen feladatnak tűnik is, akkor is megpróbálja – talán éppen ez benne a hihetetlen. Mi, emberek, ha egy óriási sebet látunk egy fatörzsön, könnyen azt mondanánk: hagyjuk az egészet!
A fa azonban tovább építkezik, mintha nem is látná, valójában mekkora a sebe. Nekünk is így kellene tennünk. Bármekkora sebet hordozunk, meg kell próbálnunk begyógyítani, és tovább kell lépnünk.
A társas kapcsolatainkban is tanulhatunk a fáktól. Nem érdekli őket, melyik fa hogyan néz ki, hogyan nőtt, hány ága van – ugyanúgy támogatják egymást. Az erdőben a kisebb és a nagyobb lombkoronájú fák is egymásért vannak. Nincs köztük viszály, mert külön-külön nem működnének olyan jól, mint együtt. Ha egy erdőt kivágnak, és csak egy-két fát hagynak meg, idővel még azok is elpusztulhatnak. Annyira megváltozik körülöttük a környezet, hogy nem tudnak alkalmazkodni hozzá. Az erdő sajátos mikroklímát biztosít számukra, és ha ez megszűnik, nehezebben maradnak életben. Ez is azt mutatja, hogy egyedül sokkal nehezebb boldogulni, mint közösségben.
A klímaváltozás sem kedvez nekik. Hogyan reagálnak rá a fáink?
Az erdők kritikus állapotban vannak, a környezetünkben lévő fák pusztulnak. Vannak még ellenállóbb egyedek: az invazív fajok közül a fehér akác és az ostorfák jobban viselik ezt a környezetet, a kertészeti növények közül pedig az arizóniai ciprus tűri jól a hőséget, az erős UV-sugárzást és a csapadékhiányt. Ezeket a növényeket nagyon meg kell becsülni. A változás olyan gyors, hogy a természet nincs rá felkészülve. Csökken a talajvízszint is, és senki sem tudja igazán, mi lehet a kiút. Ebben a helyzetben azok a nagy beruházások, amelyek tovább terhelik a talajvizet, nem jelentenek jó választást. Nagy küzdelemmel nézünk szembe mi és az utódaink is, ha nem változtatunk. Meg kell értenünk, hogy a természet az alaphalmazunk, a gazdasági tér pedig ember alkotta dolog. Ráadásul az élőlényeket és a mikroorganizmusokat sem ismerjük kellőképpen. Nem tudhatjuk biztosan, milyen fontos szervezeteket pusztítunk el a permetezéssel.
A természet ugyanis nem azonnal jelzi, ha hibázunk: a következmények akár évtizedek múlva mutatkozhatnak meg, a megoldás pedig hosszú időt igényel.
Kacskaringós út vezetett idáig, de ma már azzal foglalkozol, amit igazán szeretsz. Van még olyan álmod, amelyet szeretnél megvalósítani?
Van egy hosszú távú tervem, talán inkább álomnak nevezném: bízom benne, hogy egyszer lesz egy állandó csapatom, amellyel bejárhatjuk az ország erdeit, videókat készíthetünk, túrákat szervezhetünk és előadásokat tarthatunk. Ha ez egyszer megvalósulna, nagyon hálás lennék. Addig pedig igyekszem a magam módján minél több helyszínre eljutni.
Keresünk 1.000 támogatót év végéig!
A Képmás minden tartalma azért születik, hogy egy kicsit jobb legyen tőle a világ és benne mi magunk is. A folytatáshoz Rád is szükség van! Keresünk 1.000 támogatót év végéig, akik segítenek felerősíteni a Képmás hangját a médiazajban és hozzájárulnak ahhoz, hogy még több igazi történetet mondhassunk el!
Támogatlak titeket>>