Gyógyszerek és vakcinák a láthatáron – Milyen kutatások zajlanak az új koronavírus-járvány leküzdéséért?

Időnként felröppennek hírek a sajtóban az új koronavírus ellen hatásos gyógyszerekről és már létező vakcinákról. De mi az igazság? 
Az ellenszerek és vakcinák fejlesztése számos laborban egyszerre folyik most a világban. Soha nem látott összefogás keretében zajlik a legtöbb fejlesztés, a munkafolyamatok és tudás gondos felosztásával az egyes országok között. Ezúttal nem egymással, hanem a járvánnyal és talán a következő járvánnyal is versenyezve.
Nem arról szól a verseny, hogy ki lesz az első, hanem hogy időben és minél több megoldást tudjon a tudomány nyújtani a járvány leküzdéséhez. Ezért egyszerre számos ösvényt kell taposni, még ha némelyik nem is vezet majd eredményre. Szeretnénk ezzel a rövid ismertetővel általános képet adni arról, hogy mik a lehetőségek és jelenleg milyen kutatások zajlanak a világban ezen a téren.

Kép: Unsplash

De hogyan is működik ez elméletben? A vírusfertőzés egy nagyon bonyolult folyamat, amelynek sejten kívüli és sejten belüli szakaszai vannak. Amikor el akarjuk hárítani a támadást, több ponton is beavatkozhatunk. A vírust a sejten kívül vagy azon belül blokkolhatjuk. A sejten kívüli blokkolást általában vakcinák által létrehozott antitestekkel, mesterségesen előállított antitestekkel vagy egyéb módokon (receptor blokkolók, stb.) érhetjük el. A sejten belül pedig több lépésben is gátolhatjuk a vírus replikációját az alábbi ábra nagyszerű szemléltetése alapján.

A SARS járvány óta több tucat potenciális antivirális szer és kezelés került az asztalra, amelyek közül az Egészségügyi Világszervezet kiválasztotta a négy legígéretesebbet. Ezek klinikai hatékonyságát jelenleg egy példanélküli, világméretű teszt során vizsgálják, amely a SOLIDARITY névre hallgat.

A WHO által kiválasztott négy ígéretes terápiás lehetőség:

- Remdesivir antivirális szer, amely a vírus másolását végző enzimet blokkolja.
- Maláriaellenes szerek, amelyek a vírus „érését” befolyásolják közvetett módon, a gazdasejt bizonyos folyamatainak pH változásával.
- HIV-vírus elleni szerek (ritonavir/lopinavir) – ezek úgynevezett proteázgátlók. A proteázok kulcsfontosságú enzimek, amelyek a vírus fehérjéinek végső érését segítik [Ez egy klinikai vizsgálat során már elbukott, de a WHO szakértői szerint a betegség korai fázisában még hatásos lehet – ezt kívánják most tesztelni.]
- Ritonavir/lopinavir interferon-béta kezeléssel kombinálva – az interferon-béta a vírusfertőzés korai szakaszában adagolva segítheti a korai védelmet, ezt kombinálva az előző párossal jó eredményekre számít a szakma.

Kép

⚠️FONTOS: Sokakban él a tévhit, hogy ezek a szerek otthoni körülmények mellett alkalmazhatóak lesznek. Ezek általában véve toxikus szerek, így a nem szakszerű és pontatlan adagolásuk óriási bajt okoz. Kifejezetten kórházi körülmények közt adható gyógyszerekről van szó, preventív szedésük sem ér semmit. Kulcsfontosságú az időzítés és a dózis, ez minden esetben orvosi döntéskör. Továbbá a végső próbájuk is hátravan még.⚠️

Vakcinák a láthatáron

A megelőzés szempontjából, a még nem fertőzött emberek védelmében pedig a vakcinák jöhetnek szóba. A vakcinák hatására az adott vírusra specifikus antitestek termelődnek a szervezetben, amelyek a későbbi vírusbejutást gyorsan és célzottan hatástalanítják. Jelenleg több ígéretes és modern vakcina-prototípus készül a világ több laboratóriumában. Ezek közül van, amelyik már a klinikai tesztelések fázisában jár (pl. az Oxfordi Egyetemen). A CEPI nevű tudományos és technológiai összefogás által jelenleg fejlesztett vakcinákat a második kép foglalja össze.

Kép

A cikk forrása a szerző Facebook-oldala

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>