Doktor Bori: hogyan legyünk boldogtalanok az interneten?

„Két hónapja regisztráltam a Face Book vagy hogy hívják nevű közösségi oldalra. Hamarosan meg kellett tudnom, hogy a tíz éve nem látott kolléganőm mit reggelizett, illetve hogy egy volt osztálytársamnak fáj a gyomra. Nem tehetek róla, de még mindig nem értem, mire jó ez?” – Doktor Bori segít önsorsrontó tanácsaival.

Kedves Doktornő!

Lehet, hogy én egy nagyon maradi ember vagyok, de az a helyzet, hogy egyszerűen nem érint meg az internet! Nem csábít, nem vonz, és istenigazából nem is tudom használni. A gyerekeim szerint túl öreg vagyok hozzá, pedig még csak 45 múltam, de egyszerűen nem tudom kihasználni a világháló nyújtotta lehetőségeket!

Persze látom én, hogy ebbe az irányba tart a világ, mindenki, még a kortársaim is több órát töltenek naponta az internet fogságában. Míg az én kapcsolataim sajnos valódiak, kávézni járok a barátnőimmel, különórákra a gyerekekkel, esténként borozgatok a férjemmel. Igaz, ők pár percenként előveszik a telefonjukat, és átlépnek a virtuális univerzumba, én pedig csak pisloghatok: egyedül maradtam a Való Világban…

Emiatt két hónapja regisztráltam a Face Book vagy hogy hívják nevű közösségi oldalra. Hamarosan meg kellett tudnom, hogy a tíz éve nem látott kolléganőm mit reggelizett, illetve hogy egy volt osztálytársamnak fáj a gyomra. Nem tehetek róla, de még mindig nem értem, mire jó ez?

Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy hogyan barátkozhatnék meg ezzel a szörnyű találmánnyal úgy, hogy engem is tönkretegyen, legalább egy kicsit?

Köszönettel:

Alexandra

Kedves Alexandra!

Köszönöm, hogy írt nekem – bár nem kis erőfeszítésembe telt kibogarászni kézzel írott betűit, és a levélpapírt is leöntöttem kávéval.

Különben jó hírem van Önnek: mai rohanó világunkban az internet valóban rengeteg kín forrása tud lenni, ha jól használják. Ki sem kell lépnie a lakásából, csakis a világháló segítségével egyetlen nap alatt tönkreteheti saját magát! Csupán annyi a dolga, hogy reggel közzétegyen egy tetszőleges témájú nyilvános bejegyzést a közösségi oldalon. Ne izguljon, teljesen mindegy, miről ír, hiszen ma, Magyarországon szinte bármilyen téma alkalmas lehet arra, hogy gyűlöletet szítson.

Vegyünk egy egyszerű példát! Posztolja mondjuk reggel 9-kor a következő szöveget: „Kedves Ismerőseim! Akárki akármit mond, én bizony ma a kisbabám sütőtöklevesét egy kis darab gyömbérrel fogom ízesíteni! Beledobom, összefőzöm a tökkel, és a végén még bele is turmixolom!”

9 óra 5 perctől már kezdenek is zuhogni a felháborodott kommentek. Egyetlen jóérzésű anya sem állhatja szó nélkül ezt a provokációt: „Ne haragudj, Alexandra, de nem értelek… GYÖMBÉRT A BÉBIÉTELBE??? Az még a felnőtt gyomrot is kikészíti, hát még egy kisbabáét? Legalább ne turmixolnád bele, ha már belefőzted! Istenem, ez borzalmas!”

Sok ismerőse – vagy akár rokona – csalódik majd Önben: „Soha nem gondoltam volna, hogy idáig jutsz, Szandika! Miért nem jó neked a rendes, magyar ízvilág? Miért kell ebben is bedőlni az Idegen Hatásnak? Apukád forog a sírjában.”

De igazán akkor fordulunk a célegyenesbe, mikor végérvényesen ideológiai síkra terelődik a kérdés: „Megkérdezted azt a gyereket, hogy szeretne-e gyömbért enni? Hallottad a beleegyezését? Bocs, de ez konkrétan családon belüli erőszak! Töröllek az ismerőseim közül. És örülj, hogy nem jelentelek fel!”

Ön vegye fel a kesztyűt, szálljon ringbe, minden egyes hozzászólásra válaszoljon, sértődjön meg, küzdjön, provokáljon tovább! Ne spóroljon a személyeskedéssel sem: „Sajnálom, Kati, hogy így gondolod. Te csak főzögesd tovább nyugodtan az ízetlen kajáidat, de aztán ne csodálkozz, ha a Dénes lelép egy másik nővel, aki hallott már más fűszerekről is, mint a só meg a bors!”

Ha szerencséje van – és ha nyilvánossá tette a posztját! –, akkor felháborodott megosztások útján arra is kilátása nyílik, hogy sokkal szélesebb körben utálják, mint ahányan ismerik. És ekkor végre előbújhatnak az internet csatornapatkányai, az Igazi Kommentelők:

„Az ilyennek miat tart itt az Ország!”
„Gyerekkinzó kép mutató állat!!!”
„Legsziveseben feltolnék a belejidbe ety naty gyömbért hogy megéreszd amit a baby érzet mikor ete!!!”

Ha szépen, szorgalmasan dolgozott, estére elveszíti minden rokonát, barátját, ismerősét – jobb esetben a bulvárlapok is cikkeznek a mocskos tetteiről. Higgye el: az internet varázslatos találmány! Csak tudni kell használni.

Sok nyomort és frusztrációt kíván:

Doktor Bori

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>