Dal egy világra szólóan szép lányról – Lakatos Mónika kapta idén a világzene legnagyobb elismerését, a WOMEX életműdíját

„A cigány dalok arról mesélnek, amit nem szokás, nem illendő kimondani. Amit szóval nem mondhatunk ki, eldalolni szabad” – mondja Lakatos Mónika. Aki megnézi a Romengo egy-egy felvételét, könnyen megérti, hogy miért a zenekar törékeny alkatú, a lélek rezdüléseit érzékenyen árnyaló énekese kapta idén a világzene legnagyobb elismerését. Az együttes talán ismertebb a nagyvilágban, mint idehaza: adtak már koncertet Mexikóban, Malajziában, Dél-Koreában, és felléptek a Berlini Filharmóniában is. „A WOMEX (Worldwide Music Expo) életműdíj szól egyrészt a művészi teljesítménynek, de odaítélésekor a személyes történet és a társadalmi kontextus együttállását is mérlegre teszik. Lakatos Mónika személye tökéletes választás volt, hiszen szerény, felelősségteljes, és nehéz a hivatása iránt nála elkötelezettebb embert találni” – fűzi a díjhoz lapunknak Weyer Balázs, a Hangvető Zenei Társulás programigazgatója, a WOMEX egyik szervezője.

Lakatos Mónika Romengo Kép: Farkas András
Kép: Farkas András

– Cigány előadó még sosem kapta meg a WOMEX-életműdíjat, régi adósságot törleszt tehát a világzene ezzel az elismeréssel. Hogyan fogadta?
– Nagyon nagy megtiszteltetés, nem is hiszem el még mindig, hogy igaz lehet. Nagyon örülünk neki – és szándékosan használom a többes számot, mert az egész közösségünket, az oláhcigány kultúránkat érinti ez az elismerés. De úgy vagyok vele, hogy nemcsak cigányként megtisztelő az életműdíj a számomra, hanem magyarként is, merthogy kettős identitásunk van. Ha külföldön fellépünk, nemcsak a cigányságot képviseljük, hanem Magyarországot is.

Óriási megtiszteltetés, hogy a Muzsikás után második magyar együttesként mi kaphattuk ezt az elismerést – arról nem is beszélve, hogy kik kapták meg idáig ezt a díjat, és milyen zenei teljesítménnyel!

Szerintem nem csak a magyarországi kisebbségeknek jó üzenet az, hogy nincs lehetetlen, és érdemes kitartóan dolgozni. Mert bizony nagyon sok munka van már a mögött is, hogy az ember egyáltalán jelölt lehessen. Az egész világról összesen húsz ember jelölhető a listára, és közülük kerül ki az az egy, aki megkapja a díjat, tehát, hogy ez pont én lehettem, különösen megtisztelő és felfoghatatlan.

– Ha jól emlékszem, volt olyan esemény, amelyen Mónika énekelte a Himnuszt az Urániában.  Hogyan emlékszik erre vissza?

– Sajnos olyan is volt, hogy a magyarságomat nem élhettem meg. Egy díjátadón például a magyar himnuszt nem énekelhettem el, mondván, hogy az sok embert megbotránkoztatna – holott cigány témájú díjjal nyert az az illető, aki meghívott a gálaestre énekelni. Azt mondták, én csak a cigány himnuszt énekelhetem el – a magyart miért nem?! Hiszen itt élek, magyar vagyok! Azt feleltem: ha magyarként nem lehetek jelen, cigányként sem leszek, és a cigány himnuszt sem fogom elénekelni.

Kép
Lakatos Mónika, Romengo - Kép: Farkas András

– Kicsit beszéljünk a gyökerekről! Gyermekkorában önt hogyan vette körül a zene? Milyen az oláhcigányság zenei hagyománya?
– Még nagyon kicsi voltam, amikor a kormány felszámolta azt a budapesti telepet, ahol a családom élt. Én elsősorban apámtól és a nénikéimtől hallottam először ezeket az énekeket, meg persze közösségi összejöveteleken. A családjaink ugyan különköltöztek a telep felszámolása után, de sokat jártunk össze, és a beszélgetés egy idő után rendre átváltott mulatásba. Igazából a gyerekekkel kezdték mindig a bulizást: a felnőttek énekeltek, és a kör közepére betolták az ügyesebb gyerekeket, hogy táncoljanak. És amikor már nagyon belemelegedtek, a felnőttek is beszálltak a táncba.

Az ének olyan természetes módja az érzések kifejezésének nálunk, mint az anyanyelv.

És amikor a modern kor csodájaként már lehetett kazettás magnót kapni, szalagról hallgattam a nagyecsedi zenekarok felvételeit. Éppúgy szívtam magamba ezt a zenei anyagot, mint amit otthon hallottam: ebben nőttünk fel.

– Ha már említette a nagyecsedi zenekarokat, Nagyecsed az oláh cigányzene Mekkája. Onnan indult a Kalyi Jag, az Ando Drom, a Nagyecsedi Fekete Szemek, de még Bódi Guszti is ott született. Mi a titka a nagyecsedi zenészek sikerének?
– Nem a hely teremti meg a kultúrát, hanem az ott élő emberek. Talán azok a kutatók, akik elkezdték a cigányság kultúráját felgyűjteni, ott találhattak olyan közösséget, ahol a megkeresésükre nyitottak voltak. Való igaz, nagyszerű zenészek vannak ott még most is. Egyébként a cigány közösségre általában is jellemző a zenei tehetség, csak nem mindenki törekszik arra, hogy ezt színpadon is megmutassa. Nagyecseden a gyűjtések révén talán jobban megismerték ezt a lehetőséget, talán jobban színpadközelbe kerültek az emberek.

– Ha jól tudom, az oláhcigányság a balladaszerű „hallgatók” és a mulatós „pergetők” nyelvén fejezi ki magát. A lassú, befelé forduló hallgatók egyike sem fellépésre készülő, szolgáltató zene, hanem kimondottan családi körben előadott üzenet, ugye?
– A ritmustalan balladák többnyire igaz történetekből születnek. És mivel a cigányzene élő műfaj, folyamatos változásban van, egy dalba ki-ki beleszőheti a saját érzéseit, tapasztalásait. Egy hallgatónak alkalomtól függően változhat a szövege, sőt, adott esetben még a dallama is.

– Hát a pergetők?
– A pergetők táncosabb dallamok, amelyek alapja a kanna, a szájbőgő és természetesen az ének. Bármi ritmushangszerré vált, amiből hangot lehetett kicsalni, gondolok itt az asztal tetejére és két darab evőkanálra. Ha nem volt zenekar, akkor ezekre énekeltek. Apámtól konkrét pergetőt felemlíteni nem is tudok, merthogy ezek spontán születnek, és nem lettek felgyűjtve, elraktározva.

Kép
Lakatos Mónika - Kép: Farkas András

– Az egyik hallgató, amit lemezre énekelt, egy világra szólóan szép lányról szól…
– Több is van ilyen. A cigány dalok arról mesélnek, amit nem szokás, nem illendő kimondani. Amit szóval nem mondhatunk ki, eldalolni szabad. Nem szoktunk például arról beszélni, hogy mennyire fontos nekünk a család közelsége, a szerelmünknek nem vallunk szóval mások előtt. Viszont minden dalban megjelenik Isten, a szülő és a testvér. Nem mondogatom a testvéremnek, hogy mennyire szeretem – de ha ezt dalban fejezem ki, az neki is sokkal többet jelent minden szónál. Üzenetként is szolgálhatnak tehát a hallgatók.

Amit dalban mondunk el, az erősebb, annak nagyobb súlya van, mint a kimondott szónak.

– Mindig a férjével, Rostás Mihály Mazsival adja elő a hallgatókat.
– A Mazsival készített hallgató-lemez különlegessége, hogy ennyi balladát egy csokorba gyűjtve még nem lehetett hallani. A zenekarok legfeljebb egy-egy dal erejéig mutatják meg a lemezeiken, hogy a táncos, bulizós vonalnál létezik egy sokkal mélyebb rétege is a cigány kultúrának. A hallgatókkal nemcsak szomorúságunkat, hanem a vidámságunkat is kifejezzük – biztos, hogy minden buli egy hallgatóval ér véget! Eddig talán a cigány közösségek ezt az oldalukat nem is merték annyira megmutatni.

– Most, hogy így beszélgetünk, értettem meg azt, hogy az oláhcigány zene alapvetően improvizatív, intuitív. Lehet, hogy ez adja a sikerük alapját a világzene terén? Hiszen a világzenei toplisták előkelő helyére válogatták mindkét, Romengo formációval felvett albumukat.
– A Romengóban már van hegedű és nagybőgő is, ami nem szerepel az eredeti oláhcigány zenében, mert az régen csak énekhangra és ritmushangszerekre épült, ma viszont már hozzátartozik a gitár és a többi húros hangszer is. A mi muzsikánk valóban improvizatív és nyitott, befogadó: jól megférnek mellette más stílusok, például a jazz. Volt szerencsénk együtt játszani Dresch Mihállyal, Lukács Mikivel, de volt fellépésünk Harcsa Veronikával is. A magyar népzene sem áll nagyon messze tőle, hiszen a cigány zene mindenütt az adott ország népzenéjéhez igazodik. De megfér mellette akár még a flamenco is.

– A kölcsönös egymásra hatás, alkalmazkodás alakította volna úgy, hogy Erdélyben vonós bandák jöttek létre, míg a balkánon rézfúvósok?
– Az énekmód is változik, nem csak a hangszer. Nem is tudom, miért lett így – talán azért, mert a cigány folklór a vándorlás során összefonódott az adott ország kultúrájával, és a kettő egymásból táplálkozott. De ez már a néprajzkutatók asztala, tehát ebbe nem szeretnék mélyebben belemenni. Az biztos, hogy régebben cigányoknak és nem cigányoknak nagyon sok alkalmuk volt a találkozásra, például egy lóvásáron: együtt üzleteltek, beszélgettek, ettek-ittak együtt, a nap végén pedig mulattak. Nekem legalábbis még volt szerencsém ilyesmiben részt venni, hiszen apám állatokkal foglalkozott, lovakkal kereskedett. Azt hiszem, ez a díj annak a kultúrának köszönhető, amiben mi felnőttünk. Gyerekkorunk szereplői nem tudták, hogy ez mekkora szerencse lesz később, mert az a világ eltűnt, a mai fiataloknak már nem lehet benne része. Nem is csak a cigány fiatalokra értem, hogy hiányzik az a közösség, a személyes találkozásnak az a tere, ahol különböző kultúrájú emberek megismerkedhetnek. Sokszor kérdezem én is az asszony-lányomat: gyermekem, mit fogsz tanítani, átadni a te lányodnak? Nem mindegy! Azt, ami vagy, nem tagadhatod meg. Ha esetleg úgy döntenél, hogy elhagyod a kultúrádat, mindazt, amit tőlünk láttál, mit teszel a helyébe? Mi az, amitől azt mondhatod a lányodnak: te cigány lány vagy? Hiszen a döntés az övé, mi csak megadjuk azt az alapot, amiből meríthet. Egy adott nemzet kultúra nélkül nem is tudom, hová tudja magát sorolni! Ezen úgy elgondolkoztam – és nem csak a cigányságra nézve.

Hiszen Isten különbözőnek teremtette az embereket, hogy színes legyen a világ – nem véletlenül!

Kép
Lakatos Mónika - Kép: Farkas András

– Az oláhcigányság hagyományőrző közösség. Az énekesi karrier mennyire illik a hagyományos női szerepkörbe?
– Biztos, hogy nem léphettem volna fel színpadon a férjem nélkül. Mazsi nélkül én is egy olyan, átlagos cigány nő lehetnék, mint a közösségünkből sokan: nagyon szépen énekelnék a családomnak – de a nagyközönségnek nem! Annak is van egy módja, hogy a közösségeinkben egy-egy dal erejéig hogyan énekelhet egy asszony: meg kell kérni a családtól, elsősorban a férjtől, hogy egy dalt elénekelhessen. És akkor sem úgy működik, hogy az az asszony akkor egy órát fog énekelni: kérésre, kérdésre megy ez.

– Egy harmadik formációban is énekel, ez pedig a Cigány hangok. Itt a megszokottól eltérően a nők kerülnek előtérbe. Nem olyan ez egy kicsit, mint egy mini lázadás, forradalom?
– Amikor megalakultunk, nem számítottam rá, hogy ez esetleg forradalmi színben tűnhet fel, ugyanis nem volt szándékos, hogy csak a női hangok kerüljenek előtérbe. Férfihangokra is számítunk, ugyanis nem mindig ugyanazokkal az előadókkal lépünk föl. Az a cél, hogy minél többeknek bemutatkozási lehetőséget adjunk, mert nagyon sok tehetséges fiatal van, akik színpadon is megmutatkozhatnának, de nincs rá lehetőségük. Sokkal nehezebb nőket találni egyelőre, mert egyre kevesebb fiatal nő énekel azzal a hagyományőrző technikával, amit még az én generációm tud. Ezt is annak tudom be, hogy már nincs az a szoros közösség, ahol hallhatják a spontán énekeseket. Sok fiatal jönne, de vidéken laknak, messze vannak, nem tudnak Pestre járni, másrészt, ha egy lány férjhez megy, onnantól kezdve a férjén is múlik, hogy támogatja-e a színpadi éneklésben. Sok apróság teszi tehát nehézzé, hogy a Cigány hangokban minél több fiatal énekest megmutassunk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti