A cukor: fehér gyilkos vagy értékes energiaforrás? – Szabad-e a kisgyermekünknek cukros ételt enni, és ha igen, mennyit?

Nyolcvan év körüli szomszéd nénim büszkén mesélte, hogy neki és a testvéreinek is megvan még minden foga. Ez annak köszönhető, hogy gyerekkorukban „kanállal ették a cukrot”, és az erősíti a fogakat, csontokat. Összeborzongtam, mert én azt hallottam, hogy a cukorfogyasztás káros. A néni és testvérei valószínűleg ritka jó genetikai örökséget kaptak, ennyi az egész. De azért elgondolkodtam. Lehet az állításában valami igazság?

Kép: Freepik

Az elmúlt években rengeteg új és hasznos információval lettünk gazdagabbak a cukorral kapcsolatban, abban viszont a legtöbb szakíró egyetértett, hogy káros és egészségtelen. Vagyis „a cukorevés a gazdagság jele” végletéből átestünk a másik végletbe, amely méregnek tekinti a répacukrot. Pedig a cukorral önmagában nincsen baj, a gond általában velünk van, ugyanis ha mértéktelenül sokat fogyasztunk belőle, az már valóban probléma lehet.

Étkezési cukorként hazánkban elsősorban a cukorrépából nyert répacukrot vagy a cukornádból készített nádcukrot tartjuk számon, de éghajlatonként és földrészenként is eltérő lehet, hogy miből állítják elő. Az északi országokban például gyakori a juharcukor, amelyet a juharfa nedvéből gyártanak, Ázsiában pedig közismert a kókuszcukor és a pálmacukor is. Arról, hogy melyiknek a fogyasztása egészségesebb a másikénál, megoszlanak a vélemények, no és a kereskedelmi érdekek is gerjesztik a versenyt.

A sima étkezési cukor (szacharóz) remekül használható ételek édesítésére, de nagy mennyiségű, túlzott fogyasztása – magas kalóriatartalma miatt, az elhízás miatt – közvetlenül lehet felelős több tucat megbetegedésért. A fogszuvasodás a legismertebb, ám még számos egyéb betegség kialakulásával is összefüggésbe hozható. Gyermekek túlzott cukorfogyasztása hatással lehet a hangulatukra, akár figyelemzavart, viselkedési zavart is kiválthat, fokozhatja a hiperaktivitást. Hajlamosabbak lehetnek az allergiára, az elhízásra, valamint növeli az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Sokan nem tudják, de az alkoholhoz hasonlóan a cukor is függőséget okozhat.

Cukor helyett édesítőszerek, cukorpótlók

A világnak viszont kimeríthetetlen igénye van az édes ízekre, az édességre, így az étkezési cukor kiváltása napjaink egyik központi problémája lett. A ma használatos édesítőszerek, cukorpótlók a cukor kalóriatartalmának csupán töredékével rendelkeznek. Ám egészségügyi, élettani hatásuk sok szempontból kérdéses: egyes fajtái például emésztőrendszeri panaszokat okozhatnak (pl. hasmenést). Ebből adódóan 12 év alatti gyermekek számára nem javasolt a cukrot édesítőszerekkel, cukorpótlókkal helyettesíteni.

Mégis, mennyit adhatok a gyermekemnek?

A WHO a napi teljes kalóriabevitel 10%-ában állapítja meg a felnőttek és a gyermekek ajánlott hozzáadott cukorfogyasztását. Ez kb. 50 grammnak felel meg, azaz kb. 12 teáskanálnyi mennyiséget tesz ki. Viszont hozzáteszi, hogy az egészséges életmód megvalósítása érdekében a napi 5% alatti bevitel lenne az optimális. Ez hozzáadott, mesterségesen előállított cukortartalmat jelent, amelyet egyrészt mi teszünk az ételeinkbe, másrészt gyártás során keverik ételekhez, italokhoz. Nem vonatkozik a gyümölcsökben, zöldségekben vagy a tejben is előforduló természetes cukrokra.

 

Az egészséges életmód egyik alappillére az egészséges táplálkozás, ez pedig nemcsak a kiegyensúlyozott, változatosan összeállított étrendet jelenti, hanem feltétele a mérsékelt cukorfogyasztás is.

Szakértők szerint viszont nem indokolt a teljes cukormegvonás, ha azt egészségügyi probléma nem teszi szükségessé (pl. cukorbetegség), viszont mindig elengedhetetlen odafigyelni a bevitt mennyiségre!

Az egészséges életmód és a tudatos vásárlás kéz a kézben járnak

Feltételezzük, hogy mindenki a WHO által javasolt 5% alatti fogyasztást tartja irányadónak. Ez átlagosan 25 grammnak, kb. 6 teáskanálnyi cukorbevitelnek felel meg – ami első hallásra őrületesen soknak tűnhet, legalábbis nekem annak tűnt. Csakhogy jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ma már szinte minden előre csomagolt étel tartalmaz hozzáadott cukrot, olyan ételek is, amelyekre nem is gondolnánk.

A bébiételek többsége például nem is kevés hozzáadott cukortartalommal bír! A gyümölcslevekbe is tesznek elég sok cukrot, egy kétdecis szívószálas gyümölcslé (!) átlagosan 9 gramm hozzáadott cukrot tartalmaz. A kisgyermekek által közkedvelt „ételek”, mint a krémtúró, gyümölcsös joghurtok, müzliszeletek, piskóta- és tejszeletek egyetlen adagja átlagosan több mint 25 gramm cukrot tartalmaz.

 

Nem árt vásárlás előtt alaposan tájékozódni az ételek összetevőiről, hozzáadott cukortartalmáról, ugyanis nem csak a kifejezetten édességnek mondható ételek rendelkeznek magas cukortartalommal. Azért nem kell rögtön elátkozni az összes ételgyártó céget, hisz főzés-sütés során sokszor mi magunk is cukrozzuk az ételeinket, így hiába figyelünk oda, hogy a gyermek kevés süteményt, csokoládét fogyasszon, mert főtt étel formájában is hozzájuthat a már nem javasolt mennyiséghez.

A kávé és a cukor nem feltételezik egymást

Általánosságban a szülők nagy része odafigyel erre, és törekszik minél egészségesebben táplálni a gyermekét, minimalizálni az ételekhez adott cukrot. Ám sajnos még mindig nagyon sok szülő hordoz rossz családi mintát az étkezés terén is, és rengetegen nincsenek tisztában az egészséges táplálkozás jelentésével. Mi itthon tudatosan figyelünk a cukorfogyasztásra. Férjemmel még a főiskolán „szoktunk le” a cukorról. Akkoriban napi átlag 3–5 kávét fogyasztottunk cukorral, vizsgaidőszakban akár ennél is többet. Egy idő után rájöttünk, hogy cukor nélkül is meg tudjuk inni, sőt, annyira hozzászoktunk, hogy a mai napig sem teszünk bele semmilyen édesítésre szolgáló szert. Sütésnél viszont használunk sima fehér répacukrot, csakhogy igen ritkán sütünk süteményt vagy készítünk bármilyen édességet.

Egy kilogramm cukor a mi háztartásunkban 6-8 hónapig elegendő.

A csokoládé viszont a gyengém, sűrűn fogyasztok is belőle. A kisfiam is ehet édességet, néha csokoládét is, csak meg van határozva, hogy mikor, mennyit és milyen minőségűt!

A mértékletesség erény, és tanulni is lehet

A cukor témájának – az egészségügyi vonatkozásain kívül – van egy másik oldala is, amellyel szintén érdemes foglalkozni: a mértékletességre nevelés. Azt vettem észre, hogy kevés édesanyának sikerül megtalálni az arany középutat, megszabni az egészséges határokat a cukorfogyasztás terén (is). Ennek pedig sajnos sokszor az az oka, hogy mi, felnőtt emberek sem vagyunk mértéktartók, így elég nehéz mértékletességre nevelni gyermekeinket.

Találkoztam már mind a két véglettel: a teljes tiltással és a túlzott cukorfogyasztás engedésével is.

Van olyan ismerősöm, akinek a gyermeke egyáltalán nem ehet édességet, csokoládét, még életében nem is evett, de még olyan cukros ételt sem, amelyet az édesanya maga készítene el, például császármorzsát vagy aranygaluskát. Talán ez mégis a jobbik véglet, mert a másik ismerős családban a két kisgyermek az édes tésztaféléket napi szinten fogyasztja, tejszelet, túró rudi és krémtúró kíséretében.

Szülőként ebben is hatalmas felelősség hárul ránk, az étkezés területén is nekünk kell határokat szabni, amelyeket aztán be kell tartanunk és be kell tartatnunk. A mi feladatunk odafigyelni gyermekeink egészségére, mi tanítjuk meg nekik, hogy mennyit szabad és mennyi az elég, hogy az édesség jó dolog, de a jóból is megárt a sok.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>