Beteges boldogsághajszolás? | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

Beteges boldogsághajszolás?

2016.05.25.

A magazinok oldalain számtalan cikket olvashatunk arról, hogy miként valósítsuk meg önmagunkat, álmainkat, hogyan legyünk sikeresek, miként tűzzünk ki célokat és hogyan induljunk el a megvalósítás felé vezető úton. Ugyanakkor kevés szó esik arról, hogy a célok vagy boldog pillanatok hajszolása a visszájára is fordulhat, s boldogság helyett kétségbeeséshez, stresszhez, feszültséghez vezethet.

Seligman, aki a depresszióval, illetve a tanult tehetetlenséggel kapcsolatos kutatásairól vált ismertté, a későbbiekben azonban az emberi kiteljesedésre, a pszichés megbetegedések megelőzésére, valamint a mentális egészség fenntartására fókuszált, a mértékletességet fontos emberi erényként tartja számon. Amennyiben a harmonikus, kiegyensúlyozott élet az álmunk, érdemes megfontoltan, a túlzások elkerülésével élni a mindennapjainkat, mind az élvezetek hajszolása, mind a céljainkért való küzdés tekintetében.

Örömből is megárt a sok!

Az életben számos olyan helyzettel, illetve tevékenységgel találkozhatunk, amelyek rendkívül élvezetesek, sőt, mi több, hasznosak, ugyanakkor könnyen áteshetünk a ló túloldalára, ha hagyjuk, hogy ezek a viselkedési minták uralják az életünket. Mivel a boldogság kergetése függőségekhez vezethet, érdemes önmérsékletet gyakorolnunk az örömteli pillanatok hajszolása terén. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a céljainkért való küzdelem is könnyedén a rögeszménké válhat. Amennyiben állandóan a teljesítményünk miatt aggódunk, s nem tudunk olykor megállni és pihenni a sikerek felé vezető úton, akkor az ebből fakadó stressz negatív hatással lesz a testi-lelki egészségünkre és a kapcsolatainkra is. Érdemes ezért egy picit megállni és végiggondolni a céljaink, illetve a tennivalóink listáját, esetleg fontossági sorrendet felállítani a végrehajtandó feladatok között, továbbá a zsúfolt határidőnaplóba nagy betűkkel beírni a „szabadság”, „randi a férjemmel/feleségemmel”, „mozi a gyerekkel”, „kávézás a barátnőkkel”, „masszázs”, „edzés” vagy „az új étterem kipróbálása” kulcsszavakat.

Engedjük el a tökéletesség ábrándját!

A mai világban könnyű beleesni abba a csapdába, hogy minden színtéren tökéletesen akarjunk teljesíteni. A csapból is az folyik, hogy minden álmunkat megvalósíthatjuk, csak akarnunk és tennünk kell érte. Bárki lehet kiváló, ha eléggé küzd. Lehetséges, hogy ezek a szlogenek néhányakat bátorsággal és lelkesedéssel töltenek el, de sokan összeroppannak a felelősség és a lehetőségek súlya alatt. A tökéletességért küzdeni fárasztó, feszültségekkel teli munka, ami ráadásul gyakran vissza is vet bennünket, mivel nem vágunk bele olyan tennivalók elvégzésébe, amelyeket nem biztos, hogy hibátlanul tudunk teljesíteni. Még ennél is súlyosabb következmény, hogy kudarc esetén elkezdjük hibáztatni magunkat, ami gyengíti az önbizalmunkat és egy negatív, öngerjesztő spirálhoz vezet. Gondoljunk csak az édesanyára, aki azt tűzi ki célul, hogy tökéletes szülője lesz a gyermekeinek, vagyis minden helyzetben a rendelkezésükre áll és maradéktalanul kielégíti az igényeiket. Mivel hibátlan szülő nem létezik, előbb-utóbb csalódás fogja érni, és az ebből származó bűntudat az egész szülő-gyermek kapcsolatra hatással lesz. Nem véletlen, hogy a fejlődéspszichológia szerint bőven elegendő „elég jó anyának” lenni, s a gyermek igényeinek megfelelően válaszolni, meghagyva a babának, illetve a gyermeknek a lehetőséget, hogy megtapasztalja a saját erőfeszítései sikerét, természetesen figyelembe véve az életkori sajátosságait, a képességeit és teljesítőképességének határait. A munkám során igen gyakran tapasztalom, hogy a minden színtéren, folyamatosan topon lévő, külső szemmel tökéletesnek tűnő szülők gyermekeinek hatalmas szorongást és feszültséget okoz, hogy úgy érzik, a hibázás elfogadhatatlan, így nekik is tökéletesnek kell lenniük, ami persze teljesíthetetlen számukra és mindez igen sokféle pszichés nehézségben ölt alakot.

Rugalmasan a szerepekkel!

Újra és újra szembesülünk azzal, hogy az életben számtalan szerepnek kell megfelelnünk, és ez bizony nagyon nem könnyű. Legyünk sikeresek a munkahelyünkön, szerető társai a házastársunknak, türelmes és gondoskodó szülei a gyermekeinknek, éljünk társasági életet, sőt, a társadalmi felelősségvállalásról sem illik megfeledkeznünk. Amennyiben minden színtéren tökéletes teljesítményt szeretnénk nyújtani, előfordulhat, hogy előbb-utóbb azt érezzük, hogy összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Ilyenkor már az is felszabadító lehet, ha ki merjük fejezni, hogy nehéz a különböző szerepeinket összeegyeztetni, s nem hagyjuk, hogy ennek a feszültsége egyszerre robbanjon vagy alattomosan mérgezze a testi-lelki jóllétünket, kapcsolataink minőségét. Fontos, hogy megtaláljuk a különböző szerepek közti harmóniát, amelyben sokat segíthet annak a felszabadító gondolatnak a tudatosítása, hogy a különböző életszakaszokban más-más életszerepek hangsúlyosak, illetve a különböző szerepek is fejlődnek, átalakulnak, olykor pedig le kell tennünk őket.

Éppen ezért lényeges, hogy ne merevedjünk bele egy-egy szerepbe, képesek legyünk rugalmasan, az életciklusokhoz igazodva módosítani a fontossági sorrendünket. Érdemes végiggondolni azt is, hogy mi lehet az oka annak, amikor egy-egy szerep annyira kitölti a mindennapjainkat, az időnket és a gondolatainkat, hogy más lényeges feladatokra nem marad időnk. Lehetséges például, hogy azért dolgozunk éjjel-nappal, mert így elmenekülhetünk más fontos feladatok elől?

Merjünk nemet mondani és hibázni!

Lényeges, hogy reálisan tekintsünk a teherbíró képességünkre és ne vállaljuk túl magunkat. Nem fog összedőlni a világ, ha nem mi végzünk el minden tennivalót, nyugodtan mondhatunk nemet egy-egy kérésre, sőt, mi magunk is kérhetünk segítséget, ha elakadunk. Ha gondunk van ezzel, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mi motivál bennünket abban, hogy ennyire körülvegyük magunkat elvégzendő feladatokkal. Lehetséges, hogy a menekülés, az áldozatszereppel járó előnyök, a megfelelési vágy, a szeretet utáni igény, az alacsony önbecsülés, netán tán a saját fontosságunk hangsúlyozása húzódik meg a háttérben.

Amikor a szívünket-lelkünket beleadjuk egy-egy feladat elvégzésébe, igen nehéz feldolgozni a kudarcot. A dolgok nem mindig alakulnak a terveink szerint, ugyanakkor ez nem egyenlő a kudarccal, gyakran csak a hozzáállásunkon múlik, hogy miként interpretáljuk az eseményeket. Lehetséges, hogy valamilyen szempontból a „kudarc” is hozzájárul a későbbi sikereinkhez vagy mi magunk, a jellemünk változik jó irányba a történtek hatására, esetleg más oldalról megvizsgálva az eseményeket találunk olyan magyarázatot, amely által értelmet nyer a küzdelmünk. Azoknak, akik küzdenek a tökéletesség ábrándjával, érdemes kipróbálniuk, hogy egy-egy apró hibát ejtenek, csupán azért, hogy megtapasztalják, hogy hiába párosították össze fordítva a zoknikat, a Föld nem szűnt meg forogni.

A pszichológiai foglakozásaimon szoktam a gyerekekkel együtt rajzot készíteni: a papír körbe-körbe megy, mindenki hozzáteszi a saját firkáját, de a végső célunk az, hogy segítsünk egymásnak, hogy egy értelmes kép váljon belőle, amiről egy közös történetet is mesélhetünk. Ezen a kis játékon keresztül azt is megtapasztaljuk, hogy a legfurcsább firkák is illeszkednek a közös képünkbe, mint ahogy életünk minden eseménye, még a legkirívóbb történetek is integrálhatóak valamiképp a személyes élettörténetünkbe.

Ajánlott cikkek