A mindenségből hozzánk szóló személyes hang | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

A mindenségből hozzánk szóló személyes hang

2017.04.13.

 

Amikor a rügyet szétfeszítik a kibomló szirmok, fáj a meghasadó élő szövet? Ha a virág elsorvad, hogy utat engedjen a kerekedő gyümölcsnek, hulló szirma megidézi a halált? A gyümölcsöt aztán élete teljében szakítjuk le, mégsem érezzük tragikusnak hirtelen véget érő történetét.

Ritkán érint meg a végesség a fájdalmas születésnél is, holott két ember visszavonhatatlanul szülővé válik, a harmadik pedig érző, fájó, törékeny halandóvá. Az új életnek a szenvedés csak burka, elenyészik, mint a mag, amelyből kirobban a zöld hajtás.

Az emberi halállal másképp állunk. Nincs lebbenő szirmú színes virág, kerek, illatos gyümölcs vagy gőgicsélő gyerekhang, amely beindítva a bennünk keringő nedveket és hormonokat csak az életet láttatja. Meg kell harcolnunk a hitért, hogy van élet az élet után – kinek ésszel, kinek gyermeki bizalommal, kinek megélt tragédiákkal. Állandóan keressük a bizonyosság szirmait, a kegyelem illatát, a mindenségből hozzánk szóló személyes hangot. A húsvéti éjjeli szertartáson már elszunyókáló öregek gyermekarcában, a vasárnap reggelre pirosan lobogó tulipánokban, a tojás után kutató gyerekek nevetésében.

Imában, beszélgetésben, összenézésben és akár egy magazinban is.

 

(A 2017. áprilisi Képmás magazin beköszöntője.)

Ajánlott cikkek