Csuja Imre: „Ha nincs jókedv a forgatáson, én lebénulok” | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

Csuja Imre: „Ha nincs jókedv a forgatáson, én lebénulok”

2017.05.02.

 

Csuja Imre jó színész – azt hiszem, ezt senki nem vitatná. Azt is sejteni lehet róla, hogy nem egy pozőr, és az életben sem nagyon kozmetikázza túl a dolgokat. Amikor például felveszi a fotózáshoz az első inget, közli, hogy akkor most már ebben is marad, a József és testvéreiben úgyis öltözködik mostanában eleget. Mi pedig meg se kíséreljük meggyőzni. (Na jó, azért megkíséreljük, de nem nagyon erősködünk.) A hajához se nagyon nyúljunk, mondja. Csupán ennyi instrukciót ad: na, akkor most csinálhatsz egy Sean Conneryt, vagy egy Delont. Üdítően hamar elkészülnek a fotók, Imre minden mozdulata, szemhunyorítása a készülő képeknek rendelődik alá, mondhatnánk, belesimul a stáb munkájába – de közben a hangja, a jelenléte betölti a stúdiót. Amikor kiugrik egy-egy gyors cigire, a terem mintha kiürülne, pedig hatan vagyunk még ott. Csuja Imre különös egyvelege határozottságnak és alázatnak, szereplésnek és háttérmunkának, vaskos szókimondásnak és empatikus segítőkészségnek.

 – Nemrég olvastam, hogy első filmszerepedben, a Hosszú alkonyban sikerült a kezdő mondatoddal kiütni a rendezőt. Te is így emlékszel vissza?

 – Előtte is felbukkantam pár filmben, apróbb szerepecskékben, de tényleg ez volt az első nagyobb epizódszerepem. A rendező, Janisch Attila állítólag már majdnem feladta, hogy talál valakit a buszsofőr szerepére, amikor az asszisztense szólt, hogy „Te, a Csuja épp itt mászkál, mert szinkronizál, nem nézzük meg?” Megtetszettem nekik, behívtak. Amikor a forgatás előtt beültem a fodrászhoz, ő épp csak belevagdosott a hajamba, Attila erre kivette a kezéből az ollót, és jól megnyírt – egy igazi sprőd karaktert kellett játszanom. A ruha sem volt elég jó, erre mondtam, hogy van nekem egy pont ehhez való nadrágom, hazarohantam érte. Aztán 20 perc alatt megtanultam vezetni azt a nagy buszt, és azzal kezdtem, hogy oldalra kiszóltam Törőcsik Marinak a buszból: „Jöjjön már! Magára várok!” Akkor annyit láttam, hogy Attila kivetődik a képből. Mostanában mesélte, hogy a röhögéstől hanyatt vágta magát. Állítólag Mari utána megkérdezte tőle, hogy „Te, ki ez a pasi?” „Nem tudom, valami szinkronszínész.” Erre Mari azt mondta: „Te, ez k…jó!” Törőcsik Marival óriási élmény volt forgatni. Emlékszem, egyszer átsuhant rajta egy gondolat, és pár másodpercre ott állt előttem a fiatal, gyönyörű Mari a Körhintából. Elképesztő átalakulás volt. Az is a nagyságát mutatja, hogy mi mindent megtett egy-egy jelenetért. Előfordult, hogy egy-egy felvételnél lehetetlen helyekre kellett a kamerát, a statívot, a molinót bezsúfolni. Például ennél a forgatásnál is a buszbelsőben, amikor közelit vettek rólam, Mari bebújt erre a szűk helyre, csak hogy a dialógushoz tekintetet adjon nekem.

 – Ez, gondolom, téged is inspirált, ahogy te is a belépőddel a többieket.

 – Ez nagyon fontos. Húzzuk egymást, ahogy úszásban a jó edzéspartnerek. A színész akkor boldog, ha a kollégája is jó. Az rémálom, ha én vagyok a kakas a szemétdombon.

 – A humoros filmhez mindig jó hangulatban kell lennie a stábnak? A magánélet kizárása csupán szakmai kérdés?

 – Nem vihetem be a magánéletemet a kamera elé vagy a színpadra. Jókedv nem csak a vígjátékhoz kell, ha nincs meg, én például lebénulok, szinte tehetségtelen leszek. Ezért aztán generálom is mindig a jó hangulatot, akár egy rémes faviccel is, bár ilyenkor a kollégák kiabálnak, hogy „Őrség, vigyék ki ezt az embert!” Volt egy rémesen fárasztó fotózás valamelyik Üvegtigris kapcsán, utána Reviczky Gábor azt mesélte, hogy én tartottam bennük a lelket, mert amikor mindenki fásult és fáradt volt, dőltek belőlem a viccek. Megjegyzem a vicceket, és szeretem csiszolgatni, felturbózni, szerintem fejleszti a poentírozásképességet, úgyhogy tulajdonképpen ilyenkor a szakmámat gyakorlom.

 – A fotózáson is láttam, hogy a játék nemcsak színpadon és kamera előtt megy neked azonnal, hanem a fényképezőgép előtt is.

Folytatás a Képmás magazin májusi számában.

Recommended articles