Skrabski Fruzsina: „Most a Böjte Csaba-féle igazságban hiszek” | Képmás Magazin
Kiemelt témáink

Skrabski Fruzsina: „Most a Böjte Csaba-féle igazságban hiszek”

2017.07.05.
Skrabski Fruzsinával régóta tervezek egy beszélgetést, bevallom, halogattam, amíg kicsit jobban megismerem. Hol kamaszosan provokatív, (ál)naiv kérdései jutottak eszembe a fimjeiből, hol egy-egy fontos tabutéma, amelyről mások nem mertek beszélni, ő pedig merészen belevágott. A kiskosztümös menedzser, aki konferenciákon egyeztet, országos ügyeket tárgyal, mert felvállalta azt az ügyet, amelyet szülei, dr. Kopp Mária és dr. Skrabski Árpád ráhagytak: a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat. Máskor meg a fiatal nő van előttem, aki arról beszél, hogy milyen nehezen lett végre anya, vagy tanácsot kér, hogyan kezelje a hároméves kislánya dackorszakát. Úgy döntöttem, nem várok tovább a beszélgetéssel. Miközben tűnődő mondatait hallgatom, el sem hiszem, hogy ő az, aki olyan harciasan kommunikál a Facebookon…

 – Nemrég egy konferenciátokon arról beszéltél, hogy amikor gyerek voltál, anyukád a tudományos munkája mellett is otthon volt, ha szükséged volt rá. Lujzi legutóbb a parlament felsőházának szónoki széke alatt lépcsőzött, amíg beszéltél. Ennyit változott azóta a közgondolkodás, vagy inkább te vagy ilyen úttörő?

 – Anyukám akkor írta a doktoriját, a gyesből fölfogadott egy bébiszittert, és otthon dolgozott. Nem tudom, mama hogyan csinálta, mert Lujzi épp azt tűri a legkevésbé, ha otthon nem vele foglalkozom, bejön, és nyomkodja a számítógépet. Most már a rendezvényeken sem olyan könnyű vele, mert örök izgő-mozgó korban van. Ha rajtam múlt volna, akkor ebben a három évben csak vele lettem volna. Amikor született, le is mondtam minden filmes munkát, csak a producerkedés maradt, mert ahhoz nem nagyon kell elmennem otthonról. De a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom közben egyre csak nőtt, ami persze nagyon jó, de a feladat mennyisége is nőtt vele. Nekem egy gyerekem van, ő is nehezen született meg, ezért mindig fáj, ha fölöslegesen hagyom magára, ha például értelmetlen konferenciákon ülök, ahol igazából csak magunknak adunk elő. Ugyanakkor a mozgalom nagyon fontos célért működik, a kívánt gyerekek megszületéséért, erre büszke vagyok. Ha lehet, igyekszem másokra áttestálni a feladatokat, már tíz munkatárssal dolgozunk. Az ad szabadságot, hogy ez nem az én játszóterem, úgy érzem, ma is a mama irányítja. Mindig mondom neki, hogy ha elfogy az állami vagy céges támogatás, akkor nem lesz mozgalom, erre ő valahogy mindig „megoldja”.

 – Nyilvánosan is sokkal többet hivatkozol a szüleidre, mint mások. Gondolkodtál már azon, hogy miért?

 – Azt hiszem, ez még a gyászmunka része. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ők meghalhatnak, ugyanakkor nagyon féltem is, hogy ez be fog következni. Egyelőre csak ennyire tudom őket elengedni. Szinte kétségbeesetten keresem az emlékeket róluk, velük, ha eszembe jut valami, beírom a telefonomba, hogy ha mesélek Lujzinak, vagy esetleg valamikor írok róluk vagy filmet készítünk, akkor legyenek történeteim.

 – A mozgalomhoz adod a teljes magánéletedet is. Nemcsak a rendezvényeken, a Facebook-oldaladon is. Kicsit provokatív közéleti és médiaszereplőként és anyukaként, aki nem restell az altatáshoz vagy épp a tyúkhúsleves készítéshez tanácsot kérni. Nem adsz túl nagy támadási felületet ezzel?

 – Eleinte Székely András volt az „arcunk”, aztán a munkatársaim úgy gondolták, mivel én vagyok a vezető, nekem kellene lennem az „arcnak”, bár a többiek is sokat szerepelnek. Valójában amióta „háromkirályfizok”, sokkal kedvesebb velem a média. Nyilván én is változtam. Mindig az igazság harcosának gondoltam magam. Ma is fontosnak tartom a múlt feltárását, és bevallom, a provokálást is. Ebbe belefér, hogy Heller Ágnesnek írogatok nyílt leveleket, vagy bedobom a Facebookra, hogy vásároljuk vissza Kárpátalját. A filmjeim meg a mandineres blogom miatt is sokan nekem támadtak.

Folytatás a Képmás magazin júliusi számában! 

Ajánlott cikkek